Aki szereti a verseket, az előbb-utóbb eljut odáig, hogy ne káromkodjon, mert az nem szép. Péter, olvass vissza egy kicsit, légy szíves A bünti meg nem tanulásáért egyes jár. Megtanulásáért nem jár jutalom, rögtön legalább is nem. De lehet jutalma: ha az a vers majd kötelező memoriter lesz, vagy indul vele szavaló versenyen, és akkor a részvételért kap egy ötöst. Egyébként tényleg egy mindenki által elfogadott szabály alapján működik a módszer. és tényleg működik. A kölykök pedig szerintem azért nem érzik nyaggatásnak, mert ők is tudják, hogy nem illik káromkodni. Az én osztályomban 2 fiú és 27 lány van. Egyszer arra mentem be, hogy egy kis szőke lány egy cifrát káromkodott. Erre ezt mondtam, viccesen:”Lányok, ti leendő magyar anyák Mire fogjátok tanítani a gyerekeiteket” Mire a káromkodó: „Hát nem erre„ Egyébként nem lehet „minden pofon mellé rendőrt állítani”, de törekedni lehet rá.
Mielőtt félreértésre adnék okot, kijelentem, hogy imádom a verseket, és kekeckedni sem akarok, de felmerül egy másik kérdés: és aki nem irodalmat, vagy egyáltalán, nem humán tantárgyat tanít, hanem történetesen valamilyen szakmai tantárgyat, az mit tegyen Üdv Márta
KIVÁLÓ VITATÉMA OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁRA Film és regény ősbemutatója Forgalmazás előtti filmpremier Német Ifjúsági Irodalmi Díj A PONT Kiadó és a Goethe Intézet szeretettel meghívja Önt, ismerőseit, barátait 2004. június 2-án, szerdán 16 órára a Goethe Intézetbe (Budapest VI. Andrássy út 24.) Charlotte Kerner: Blueprint (A másolat) című könyvének filmvetítéssel egybekötött bemutatójára. Vendégeink: Dr. Nagy Attila olvasáskutató Perlaki Tamás filmesztéta Hálásak vagyunk, ha továbbítja érdeklődő ismerőseinek e meghívót A belépés ingyenes A könyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható A film főszereplője: Franka Potente Részletek a regényből, gazdag visszhanganyag a http://www.pontkiado.hu/blueprint microsite-on Gyorsinfo : 06-20-929-0619
Biztos meg lehet találni az összefüggést a káromkodás és a bünti között. Idegen nyelv esetén mondjuk egy kis szlenggel nehezített fordítással. Az összefüggés szerintem azért fontos, hogy az esetleges méltatlankodást humorral le lehessen szerelni. Pl. aki „köcsögöt” emleget, annak a vers a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz.
Egyrészt valóban minden ott dől el, amikor, ahogyan, amiért, akinek mondod azt, amit mondasz a káromkodásra. Ugyanakkor hálás lennék, ha valaki ezt a paradoxont feloldaná nekem, mely szerint tanulni jó, talán az egyik legjobb dolog a világon, az egyik legfontosabb emberi tevékenység, amit élethossziglan teszünk, és akkor egyszercsak beállít ez a csodálatos dolog koszos ruhában, morogva a bajsza alatt, és kiböffenti, hogy ő most a bünti.
Kedves Péter Figyelem egy ideje a hozzászólásaidat. Mintha egy kicsit mereven értelmeznéd a „gyermekközpontúságot”. A gyerekek általában nem élik meg pozitívan,hogy tanulniuk kell. Éppen a motiválásuk okozza a legnagyobb problémát a tanároknak. Az a „bünti”, amit Rita alkalmaz azért inkább játékos manó, mint koszos ruhás, borostás,rémisztő alak.
Szntpéteri Marianne írását olvasva a honlap főoldalán úgy tűnik, mintha a saját naplómat olvasnám. Engem is ugyanez a probléma zavart a pedagógus pályán, ezért is hagytam el másfél évtized után.A sok ostoba előírás, adminisztráció, elvárás, a kollégák merevsége, ami megkeserítette a munkámat, pedig a gyerekekkel remekül megvoltam, és még ma is megkeresnek a régi tanítványaim. A pályán maradt ismerőseim szerint a helyzet az utóbbi időben romlott ebben a tekintetben is. Rengeteg az adminisztráció, hatalmas a teljesítménykényszer, és ami a legszomorúbb: egyre ridegebb, személytelenebb az iskolai légkör. Vajon mit lehet átmenteni a tanári, az osztályfőnöki munka szépségéből Át lehet-e még hagyományozni az ifjabb generációra azt az élményt, amit egy igazán jó tanár-diák kapcsolat jelent
Néha én is azt gondolom, hogy menekülni kéne a pályáról. Mostanában leginkább a „postaszolgálat bosszant”, amire mint „minden 11-es osztály osztályfőnökét” kérnek/utasítanak. Szervezzek be gyerekeket pénzes érettségi felkészítőre. Ők majd megtanítják És a mi diplománk mire jó Azt hiszem, általános iskolás osztályfőnököm látnok volt, mikor arra buzdított, hogy a gimnázium mellett másodiknak jelőljem be a postaforgalmi szakközepet is
Kedves Zsuzsi Hogyan lehet „nem mereven” értelmezni a gyermekközpontúságot Úgy, hogy egy kicsit igen, egy kicsit meg nem Esetleg akkor igen, amikor nekem jó, és akkor nem, amikor nekem jó. Megjegyzem én nem hiszek a gyermekközpontú iskolában. A személyiségközpontúban igen. Vagyis nem csak a gyermek személyisége, de a tanáré is fontos … sőt a pedellusé, és a konyhás nénié is. A motívációval kapcsolatban meg talán inkább azon kellene gondolkodni, hogy hogyan ne rombolja le a természetes késztetéseket néhány hónap alatt a kisiskola. És ami itt következik, az nem egy gyermekközpontú kijelentés, de nem is egy tanárellenes: Ennek az egész helyzetnek mi, tanárok vagyunk a kulcsai és kerékkötői egyszerre, de nagyon szeretnénk úgy beállítani a dolgot, mintha ez épp ellenkezőleg volna.
Kedves Péter Nem veszed észre, hogy mi,tanárok már rég nem vagyunk urai a helyzetnek Hogy a körülmények labdáznak velünk Mit gondolsz, Rita miért reagált ilyen keserűen Kata szavaira. A leghivatásszeretőbb (leggyermekközpontúbb) pedagógusokat veti ki magából a jelenlegi iskolai légkör. Te tanítasz pillanatnyilag Ha igen, nem érzed ugyanezt
Kedves Zsuzsi Talán nem kell bizonygatnom, hogy a körülmények és a tanárok labdajátékában én a tanároknak drukkolok, de bármily fájdalmas, ki kell mondani, hogy igazából a tanárok maguk ellen játszanak, mert mi alakítjuk a körülményeket. Igen, azt írtam mi, noha meg vagyok győződve arról, hogy nem Te, nem azok akik itt megszólalnak alakítjuk ilyenné a körülményeket, de mégis jobb ha azonosulunk a saját társadalmunkkal, a tanártársadalommal. Mert kérdezem, egy iskolai légkört ki tud igazán elrontani. A fenntartó …, bizonyára tud rajta rontani, a szülők … ők is ronthatnak rajta, a gyerekek … talán ők is, de úgy igazán (nézz körül a saját tanntestületedben), úgy igazán a tanárok határozzák meg a légkört. Egyébként igen, tanítok. Egyetemen, pedagógus továbbképzési kurzusokon és az üzleti életben, de mindenhol a magam szabta körülmények között. Ennyit tudtam tenni a magam megmentéséért. A pedagógus társadalom is csak saját maga magát mentheti meg, mert sosem járt jól, ha ezt más akarta megtenni.
Nem kétséges, hogy a tanároknak drukkolsz,és őszintén irigyellek, hogy volt módod kilépni a szokványos mókuskerékből. Adj már valami tanácsot, hogyan kezdheti „önmaga megmentését” egy átlagpedagógus a jelenlegi körülmények között. Amikor a szülők fölényeskednek, a gyerekek nem motiváltak a tanulásra, egyre nehezebb felkelteni az érdeklődésüket, ráadásul borzasztóan nehéz ellensúlyozni az őket érő hatásokat. Ráadásul rajtunk minden felelősség. Mi felelünk a rossz teljesítményért (PISA), az erkölcsi hanyatlásért, miközben presztízsünk a béka f…. alá zuhant. Én is tudom, hogy a személyiségünk erejével ki lehet küzdeni az elfogadásunkat, de fogytán az energiánk. Legalább is én gyakran úgy érzem. A kollégák meg egyre szkeptikusabbak, és a pesszimizmus ragadós.
Kedves Zsuzsi Ha megfogalmazható lenne a megoldás itt néhány mondatban, akkor semmi sem tartana vissza, hogy megtegyem. A helyzet valóban súlyos. Talán csak egy kollektív fellázadás segíthetne …, de bármily meglepő, nem a szülők, a gyerekek és még csak nem is a hatalom képviselőivel szemben, hanem a saját berögződéseinkkel, hiedelmeinkkel szemben. Carl Rogers valahogy úgy fogalmazott a 80-as években, hogy ha csak egyet kívánhatna, akkor azt kívánná, hogy a tanárok felejtsék el egy pillanat alatt, hogy tanárok, és mindazt, ami ehhez tapad, és legyenek képesek önmaguk hiteles személyiségével megjelenni a tanulási helyzetekben.
(folytatás) Zsuzsi Gondold csak át a te praxisodat Hány meg hány olyan eleme van, amit csakis egy termelő üzemi racionalitás igazol, hány, meg hány olyan, amit csakis a szokásjog. Gondold meg, hány százalékban segítesz a gondjaidra bízottaknak valakivé, potenciális önmagukká válni, és mennyi időt töltesz olyan dolgok megtanításával, amit garantáltan elfelejtenek, és/vagy elavul, használhatatlanná válik, mire oda kerülnek, hogy értékesíteni kellene a tudásukat a piacon. Hány százalékban dolgozunk a társadalmi elvárások szerint és hány százalékban a gyermekek valódi igényei szerint. És itt a választóviz. Mert erre szokott az a válasz jönni, hogy ha a gyermekek igényei szerint mennének a dolgok, akkor sose lenne belőlük rendes ember, sose válnának a társadalom számára elfogadhatókká, … de mi majd megmutatjuk, hogy akkor is rendes embert faragunk belőlük. Aki ezt válaszolja, az maga a „megmentő”, nem sokat lehet vele kezdeni, mert tele van „jóindulattal”, mint a „Fanny és Alexander”-ben a pap. Önmagunk megmentése ott kezdődik, ahonnan Te szólsz az előbbi soraidban: a kétség, a kétkedés és az alázat felől indulhatunk.
Kedves Péter Carl Rogers tanait én is jól ismerem, szeretem, vettem részt olyan tréningeken, ahol saját élményként találkoztam velük. Azt érzékelem, hogy az utóbbi években a gyerekek szükségletei mintha kicsit megváltoztak volna. Mi,”gyermekközpontú pedagógusok” pedig a tíz évvel korábbi szükségletekre reagálunk a mai iskolásoknál. A Fanny és Alexander papjától én is zsigerből idegenkedem, és nem tartom jó tendenciának a teljesítménykényszer felerősödését. Ennek hatására a gyerekek vagy idegroncsok lesznek vagy elmenekülnek, motválhatatlanokká válnak. De a rogersi gondolkodás sem feltétlenül segít át a jelenlegi gyerekekkel adódó gondokon. Te nem látod az utóbbi évek változásait a gyerekeken Ezért kérdeztem,hogy pillanatnyilag milyen kapcsolatban állsz iskolásokkal
Aki szereti a verseket, az előbb-utóbb eljut odáig, hogy ne káromkodjon, mert az nem szép.
Mire fogjátok tanítani a gyerekeiteket
” Mire a káromkodó: „Hát nem erre
„
Péter, olvass vissza egy kicsit, légy szíves
A bünti meg nem tanulásáért egyes jár. Megtanulásáért nem jár jutalom, rögtön legalább is nem. De lehet jutalma: ha az a vers majd kötelező memoriter lesz, vagy indul vele szavaló versenyen, és akkor a részvételért kap egy ötöst.
Egyébként tényleg egy mindenki által elfogadott szabály alapján működik a módszer. és tényleg működik. A kölykök pedig szerintem azért nem érzik nyaggatásnak, mert ők is tudják, hogy nem illik káromkodni. Az én osztályomban 2 fiú és 27 lány van. Egyszer arra mentem be, hogy egy kis szőke lány egy cifrát káromkodott. Erre ezt mondtam, viccesen:”Lányok, ti leendő magyar anyák
Egyébként nem lehet „minden pofon mellé rendőrt állítani”, de törekedni lehet rá.
Mielőtt félreértésre adnék okot, kijelentem, hogy imádom a verseket, és kekeckedni sem akarok, de felmerül egy másik kérdés: és aki nem irodalmat, vagy egyáltalán, nem humán tantárgyat tanít, hanem történetesen valamilyen szakmai tantárgyat, az mit tegyen
Üdv Márta
KIVÁLÓ VITATÉMA OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁRA
Forgalmazás előtti filmpremier
Német Ifjúsági Irodalmi Díj
Film és regény ősbemutatója
A PONT Kiadó és a Goethe Intézet
szeretettel meghívja Önt, ismerőseit, barátait
2004. június 2-án, szerdán 16 órára
a Goethe Intézetbe
(Budapest VI. Andrássy út 24.)
Charlotte Kerner:
Blueprint
(A másolat)
című könyvének filmvetítéssel egybekötött bemutatójára.
Vendégeink:
Dr. Nagy Attila olvasáskutató
Perlaki Tamás filmesztéta
Hálásak vagyunk, ha továbbítja érdeklődő ismerőseinek e meghívót
A belépés ingyenes
A könyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható
A film főszereplője: Franka Potente
Részletek a regényből, gazdag visszhanganyag a
http://www.pontkiado.hu/blueprint
microsite-on
Gyorsinfo :
06-20-929-0619
Biztos meg lehet találni az összefüggést a káromkodás és a bünti között. Idegen nyelv esetén mondjuk egy kis szlenggel nehezített fordítással.
Az összefüggés szerintem azért fontos, hogy az esetleges méltatlankodást humorral le lehessen szerelni. Pl. aki „köcsögöt” emleget, annak a vers a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz.
Egyrészt valóban minden ott dől el, amikor, ahogyan, amiért, akinek mondod azt, amit mondasz a káromkodásra. Ugyanakkor hálás lennék, ha valaki ezt a paradoxont feloldaná nekem, mely szerint tanulni jó, talán az egyik legjobb dolog a világon, az egyik legfontosabb emberi tevékenység, amit élethossziglan teszünk, és akkor egyszercsak beállít ez a csodálatos dolog koszos ruhában, morogva a bajsza alatt, és kiböffenti, hogy ő most a bünti.
Kedves Péter
Figyelem egy ideje a hozzászólásaidat. Mintha egy kicsit mereven értelmeznéd a „gyermekközpontúságot”. A gyerekek általában nem élik meg pozitívan,hogy tanulniuk kell. Éppen a motiválásuk okozza a legnagyobb problémát a tanároknak. Az a „bünti”, amit Rita alkalmaz azért inkább játékos manó, mint koszos ruhás, borostás,rémisztő alak.
Szntpéteri Marianne írását olvasva a honlap főoldalán úgy tűnik, mintha a saját naplómat olvasnám. Engem is ugyanez a probléma zavart a pedagógus pályán, ezért is hagytam el másfél évtized után.A sok ostoba előírás, adminisztráció, elvárás, a kollégák merevsége, ami megkeserítette a munkámat, pedig a gyerekekkel remekül megvoltam, és még ma is megkeresnek a régi tanítványaim. A pályán maradt ismerőseim szerint a helyzet az utóbbi időben romlott ebben a tekintetben is. Rengeteg az adminisztráció, hatalmas a teljesítménykényszer, és ami a legszomorúbb: egyre ridegebb, személytelenebb az iskolai légkör. Vajon mit lehet átmenteni a tanári, az osztályfőnöki munka szépségéből
Át lehet-e még hagyományozni az ifjabb generációra azt az élményt, amit egy igazán jó tanár-diák kapcsolat jelent
Néha én is azt gondolom, hogy menekülni kéne a pályáról. Mostanában leginkább a „postaszolgálat bosszant”, amire mint „minden 11-es osztály osztályfőnökét” kérnek/utasítanak. Szervezzek be gyerekeket pénzes érettségi felkészítőre. Ők majd megtanítják
És a mi diplománk mire jó
Azt hiszem, általános iskolás osztályfőnököm látnok volt, mikor arra buzdított, hogy a gimnázium mellett másodiknak jelőljem be a postaforgalmi szakközepet is
Kedves Zsuzsi
Hogyan lehet „nem mereven” értelmezni a gyermekközpontúságot
Úgy, hogy egy kicsit igen, egy kicsit meg nem
Esetleg akkor igen, amikor nekem jó, és akkor nem, amikor nekem jó. Megjegyzem én nem hiszek a gyermekközpontú iskolában. A személyiségközpontúban igen. Vagyis nem csak a gyermek személyisége, de a tanáré is fontos … sőt a pedellusé, és a konyhás nénié is. A motívációval kapcsolatban meg talán inkább azon kellene gondolkodni, hogy hogyan ne rombolja le a természetes késztetéseket néhány hónap alatt a kisiskola. És ami itt következik, az nem egy gyermekközpontú kijelentés, de nem is egy tanárellenes: Ennek az egész helyzetnek mi, tanárok vagyunk a kulcsai és kerékkötői egyszerre, de nagyon szeretnénk úgy beállítani a dolgot, mintha ez épp ellenkezőleg volna.
Kedves Péter
Nem veszed észre, hogy mi,tanárok már rég nem vagyunk urai a helyzetnek
Hogy a körülmények labdáznak velünk
Mit gondolsz, Rita miért reagált ilyen keserűen Kata szavaira. A leghivatásszeretőbb (leggyermekközpontúbb
) pedagógusokat veti ki magából a jelenlegi iskolai légkör. Te tanítasz pillanatnyilag
Ha igen, nem érzed ugyanezt
Kedves Zsuzsi
Talán nem kell bizonygatnom, hogy a körülmények és a tanárok labdajátékában én a tanároknak drukkolok, de bármily fájdalmas, ki kell mondani, hogy igazából a tanárok maguk ellen játszanak, mert mi alakítjuk a körülményeket. Igen, azt írtam mi, noha meg vagyok győződve arról, hogy nem Te, nem azok akik itt megszólalnak alakítjuk ilyenné a körülményeket, de mégis jobb ha azonosulunk a saját társadalmunkkal, a tanártársadalommal. Mert kérdezem, egy iskolai légkört ki tud igazán elrontani. A fenntartó …, bizonyára tud rajta rontani, a szülők … ők is ronthatnak rajta, a gyerekek … talán ők is, de úgy igazán (nézz körül a saját tanntestületedben), úgy igazán a tanárok határozzák meg a légkört. Egyébként igen, tanítok. Egyetemen, pedagógus továbbképzési kurzusokon és az üzleti életben, de mindenhol a magam szabta körülmények között. Ennyit tudtam tenni a magam megmentéséért. A pedagógus társadalom is csak saját maga magát mentheti meg, mert sosem járt jól, ha ezt más akarta megtenni.
Nem kétséges, hogy a tanároknak drukkolsz,és őszintén irigyellek, hogy volt módod kilépni a szokványos mókuskerékből. Adj már valami tanácsot, hogyan kezdheti „önmaga megmentését” egy átlagpedagógus a jelenlegi körülmények között. Amikor a szülők fölényeskednek, a gyerekek nem motiváltak a tanulásra, egyre nehezebb felkelteni az érdeklődésüket, ráadásul borzasztóan nehéz ellensúlyozni az őket érő hatásokat. Ráadásul rajtunk minden felelősség. Mi felelünk a rossz teljesítményért (PISA), az erkölcsi hanyatlásért, miközben presztízsünk a béka f…. alá zuhant. Én is tudom, hogy a személyiségünk erejével ki lehet küzdeni az elfogadásunkat, de fogytán az energiánk. Legalább is én gyakran úgy érzem. A kollégák meg egyre szkeptikusabbak, és a pesszimizmus ragadós.
Kedves Zsuzsi
Ha megfogalmazható lenne a megoldás itt néhány mondatban, akkor semmi sem tartana vissza, hogy megtegyem. A helyzet valóban súlyos. Talán csak egy kollektív fellázadás segíthetne …, de bármily meglepő, nem a szülők, a gyerekek és még csak nem is a hatalom képviselőivel szemben, hanem a saját berögződéseinkkel, hiedelmeinkkel szemben. Carl Rogers valahogy úgy fogalmazott a 80-as években, hogy ha csak egyet kívánhatna, akkor azt kívánná, hogy a tanárok felejtsék el egy pillanat alatt, hogy tanárok, és mindazt, ami ehhez tapad, és legyenek képesek önmaguk hiteles személyiségével megjelenni a tanulási helyzetekben.
(folytatás) Zsuzsi
Gondold csak át a te praxisodat
Hány meg hány olyan eleme van, amit csakis egy termelő üzemi racionalitás igazol, hány, meg hány olyan, amit csakis a szokásjog. Gondold meg, hány százalékban segítesz a gondjaidra bízottaknak valakivé, potenciális önmagukká válni, és mennyi időt töltesz olyan dolgok megtanításával, amit garantáltan elfelejtenek, és/vagy elavul, használhatatlanná válik, mire oda kerülnek, hogy értékesíteni kellene a tudásukat a piacon. Hány százalékban dolgozunk a társadalmi elvárások szerint és hány százalékban a gyermekek valódi igényei szerint. És itt a választóviz. Mert erre szokott az a válasz jönni, hogy ha a gyermekek igényei szerint mennének a dolgok, akkor sose lenne belőlük rendes ember, sose válnának a társadalom számára elfogadhatókká, … de mi majd megmutatjuk, hogy akkor is rendes embert faragunk belőlük. Aki ezt válaszolja, az maga a „megmentő”, nem sokat lehet vele kezdeni, mert tele van „jóindulattal”, mint a „Fanny és Alexander”-ben a pap. Önmagunk megmentése ott kezdődik, ahonnan Te szólsz az előbbi soraidban: a kétség, a kétkedés és az alázat felől indulhatunk.
Kedves Péter
Carl Rogers tanait én is jól ismerem, szeretem, vettem részt olyan tréningeken, ahol saját élményként találkoztam velük. Azt érzékelem, hogy az utóbbi években a gyerekek szükségletei mintha kicsit megváltoztak volna. Mi,”gyermekközpontú pedagógusok” pedig a tíz évvel korábbi szükségletekre reagálunk a mai iskolásoknál. A Fanny és Alexander papjától én is zsigerből idegenkedem, és nem tartom jó tendenciának a teljesítménykényszer felerősödését. Ennek hatására a gyerekek vagy idegroncsok lesznek vagy elmenekülnek, motválhatatlanokká válnak. De a rogersi gondolkodás sem feltétlenül segít át a jelenlegi gyerekekkel adódó gondokon. Te nem látod az utóbbi évek változásait a gyerekeken
Ezért kérdeztem,hogy pillanatnyilag milyen kapcsolatban állsz iskolásokkal