Segítsetek!
Ellenőrzési szempontokat kell gyűjtenem a következő területek valamelyikéről egy rövid dolgozathoz: osztályfőnöki munka, ellenőrzőkönyv, napló?
Nem iskolában dolgozom, így nincs betekintésem ezekre.
Tud valaki vázlatosan segíteni, csak egy kis mankó kellene?
KÖSZÖNÖM!
Kedves Virág Éva! Feltételezhetően azért nem kapsz választ a kérdésedre, mert nem világos, hogy tulajdonképpen mit kell csinálnod. Azt írod, hogy nem iskolában dolgozol. Hova, kinek, miért kell „ellenőrzési szempontokat” gyűjtened? Jó lenne tudnunk ezt,hogy egyáltalán megpróbálkozhassunk érdemi válaszadással. Üdvözlettel Juli
Kedves Juli!
Ez a téma,mint ahogy már említettem egy dolgozat címe, így szó szerint. Erről szerettem volna egy rövid vázlatot kérni segítségnek. Köszönöm
osztályfőnökünknek, akiről lerí, hogy innen veszi a hülyeségeit, amiket órán összehord, ezúton üzenem, hogy álljon a saját lábára és próbáljon meg egy kicsi tekintélyt szerezni magának úgy, hogy legalább „önmagát adja”
köszönöm szépen
Érdekes a címlap! Engem ma az igazgató helyettesem rángatott meg és csak azért nam adott pofont mert többen is ott voltak! Van kitől példát tanulni a gyerekeknek!
A felnőttek erőszakossága semmivel sem menthető,tehát az igh.-nak nyilván nem volt joga megrángatni a diákot. Valóban felháborító, ha ezt tette, még akkor is, ha esetleg meg tudja magyarázni, hogy miért borult el így az agya. Példák vannak bőven körülöttünk pozitívak és negatívak is. De, kedves „Hermanosz” ez még nem menti azokat a gyerekeket, akik a társaikat bántják, verik, rettegésben tartják.
Kedves „Hermanos”! Teljesen egyetértek Veled ebben a kérdésben is, és abban is, amit a saját osztályfőnöködről írtál. Ha nem „önmagát adja”, valóban nem jön át a rivaldán, amit mond… Próbáltatok már erről beszélgetni vele? Vagy nagyon nem működik köztetek ez a dolog?
Kedves Hermanos! Jó látni, hogy nem csak pedagógusokat érdekli az ofoe honlap. Az még jobb,hogy van véleményed a dolgokról. Valóban a dolgoknak két oldaluk van, de akkor sem lehet durvasággal nevelni! Viszont a durva dolgokat, agresszív magatartást csitítani kell mindkét félnek. Ezt nevezik konfliktuskezelésnek, de nagyon jó erre az önfegyelem is. Tanulható tanárnak-diáknak egyaránt, akár ilyen „hülyeségekkel” is, mint amik itt olvashatók. Ötletnek nem rossz, ha az ofőd próbálkozik. Legyél partner, talán sikerül saját lábára állni. Nézd el neki, hogy nem saját ötlet. Téma felvetésnek jó, lehet továbbfejleszteni. Sok sikert!
Kedves Judit, Feribá!
Pont ez a probléma, hogy az osztályfőnökünk nem hajlandó meghallgatni. Egyszerűen nem bír minket (4-5 gyereket) elviselni, azonnal ugat, ha megszólalunk és ez belőlünk is indulatokat vált ki. Saját magának számtalanszor mond ellent és (nem csak ezzel) nagyon nagyon aláásta a tekintélyét.
Kedves Hermanos! Azt hiszem érzékelem a problémát,nagyon jól kifejezi az „ugat-megszólalunk” ellentét.Javaslom kérd(jétek) meg egy Utolsó kiscsoportos elbeszélgetésre, kössetek egy kölcsönös „szerződést”, amit igyekeztek mindannyian betartani. Ehhez az kell, hogy mindkét fél tudja mit várnak el tőle – ez a kötelesség címszó alatt fut a házirendben -, és mit tehet meg -ez a jog-. Mindkettő elvárásokat támaszt valamennyi féllel szemben. Ha így sem megy, kellő önkritika után lehet panaszt tenni, különböző fórumokhoz fordulni (dök, ig. szülő,stb). Azt viszont tudnod kell, hogy minden közösség elítéli az alaptalan vádaskodást! (Ugye kellően felkészülsz minden órára, betartod az iskola házirendjét, nem idétlen vicceket engedsz el az óra megzavarására, nem hozod zavarba az ofőt), mert hát bennünket tanárokat is mérhetetlenül zavarba lehet hozni. Sőt még dühöngeni is tudunk, hisz mi is emberből vagyunk. Számunkra sem mindegy milyen PARTNEREKKEL töltjük az időnket, kinek koptatjuk a szánkat, ha akarja, ha nem. Várom a fejleményeket!
Köszönöm, hogy próbálkoztok. Ha többet tudnék a dologról, nem kérnék segítséget. Teljesen tanácstalan vagyok, a számomra érthetetlennek tűnő feladat miatt. A dolgozat pontos címe: Ellenőrzési szempontok gyűjtése az adott területekről: osztályfőnöki munka, ellenőrző, dolgozat, napló, házi füzet. Hogy mi szerint gyűjtök szempontokat, azt én választon ki szerintem, csak már itt elakadtam.
Köszönöm ha érkeznek építő javaslatok!
Felkeltette az érdeklődésemet a gyermekek bántalmazásáról szóló felmérés. Kaphatnék-e esetleg egy e-mail címet, hogy felvehessem a kapcsolatot a tanulmány szerzőivel? Esetleg itt nálunk is elvégezhetnénk egy hasonló kutatást. Valójában a kérdőív érdekelne, mivel érdekes lenne összevetni a két felmérés eredményeit, de ez csak akkor lehetséges, ha hasonló kérdőívvel dolgoznánk. Vagy nem?

Az előbb rosszul írtam az e-mail címemet
Javítottam. A segítség fontos. Köszönöm!
Kedves Virág Éva! Feltételezhetően azért nem kapsz választ a kérdésedre, mert nem világos, hogy tulajdonképpen mit kell csinálnod. Azt írod, hogy nem iskolában dolgozol. Hova, kinek, miért kell „ellenőrzési szempontokat” gyűjtened? Jó lenne tudnunk ezt,hogy egyáltalán megpróbálkozhassunk érdemi válaszadással. Üdvözlettel Juli
Kedves Juli!
Ez a téma,mint ahogy már említettem egy dolgozat címe, így szó szerint. Erről szerettem volna egy rövid vázlatot kérni segítségnek. Köszönöm
Kedves Éva!
Ilyesmire gondolsz, hogy a tanári motiváció módja, az ellenőrzés módja, csoport vagy frontális munka…stb.?
osztályfőnökünknek, akiről lerí, hogy innen veszi a hülyeségeit, amiket órán összehord, ezúton üzenem, hogy álljon a saját lábára és próbáljon meg egy kicsi tekintélyt szerezni magának úgy, hogy legalább „önmagát adja”
köszönöm szépen
Érdekes a címlap! Engem ma az igazgató helyettesem rángatott meg és csak azért nam adott pofont mert többen is ott voltak! Van kitől példát tanulni a gyerekeknek!
A felnőttek erőszakossága semmivel sem menthető,tehát az igh.-nak nyilván nem volt joga megrángatni a diákot. Valóban felháborító, ha ezt tette, még akkor is, ha esetleg meg tudja magyarázni, hogy miért borult el így az agya. Példák vannak bőven körülöttünk pozitívak és negatívak is. De, kedves „Hermanosz” ez még nem menti azokat a gyerekeket, akik a társaikat bántják, verik, rettegésben tartják.
Kedves Feribá!
Nem is azért írtam, h felmentsem őket! Csak jeleztem, hogy a dologban a tanárok is érdekeltek! Nem is kicsit…