Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

2 610 üzenet

  1. callmemike szerint:

    Az ELTE Radnóti Mikós gyakorlóiskolájának diákjaként kiemelt érdeklődéssel olvastam az iskola etikai normáiról számot adó dokumentumot.
    A bejegyzés minden bizonnyal jól lopható saját iskolánk házirendjébe, szakdolgozatokba vagy hasonlókba, és bizonyára nagyon jól is hangzik, „humanizmus” „kölcsönös tisztelet”, „megértés”, satöbbi.
    Diákként azonban szinte soha nem érzékeltem ennek a normarendszernek a gyakorlati megvalósulását. A Radnótiban sajnos éppen olyan autoriter ostobaságoknak kell megfelelni, mint a magyar középiskolák többségében.Minden diáknak el kell tűrnie a pedagógusok és az iskola más dolgozóinak kisebb, de egyértelmű jogsértéseit (korbács nincs például, pofont viszont már nem is egyet láttam az elmúlt években).
    Radnótis jellegzetesség azonban, hogy a DÖK munkája már régen nem a diákok jogainak védelmére, hanem teadélutánok szervezésére összpontosul. Tisztelt igazgatónk, Tomcsányi Péter így elég lazán lépeget át fontos témákat:
    egy DÖK-táborban például indoklás nélkül közölte, hogy egy bizonyos tanár ellen benyújtott panaszokkal nem foglalkozik. Majdnem ugyanilyen érdekes az az eset is, miszerint az iskola diákjaitól valószínűsíthetően rendszeresen lopkodó, egy diák által lebuktatott takarítónő még mindig az iskola alkalmazásában áll, miközben az esetről a DÖK és a megkárosított diákok tudomást sem szereztek.
    Hát, ennyi a különbség a valóság és egy szép hosszú karaktersor között.

  2. Juli szerint:

    Sajnálom, hogy a dokumentumban rögzített etikai normák nem működnek az iskolátokban, de egy csöppet sem csodálkozom rajta. Különben a radnótis etikai kódex néhány évvel ezelőtt került hozzám, és mivel a készítői továbbra is aktuálisnak tartották, felkerült a honlapra. Magam részéről nem hiszek az etikai kódexekben, hacsak nem alapulnak valamennyi érintettel kialakított konszenzuson. Mivel jelenleg nem működnek, ez a konszenzus bizony hiányzik, és a „szép szavak” üres frázisokká silányulnak. Kár, hogy ez a korábban demokratikus szelleműnek ismert iskola ma már nem egészen hasonlít saját korábbi sajátmagára. Szerinted mit lehet evvel a helyzettel kezdeni?

  3. gabriella2007 szerint:

    Szeretnék választ kapni arra hogy 2 idegennyelv közül a gyerek választhat-e,vagy az iskola is kétfele oszthatja a létszámot?Jogos-e az iskola döntése,el lell a gyereknek fogadni amelyik idegennyel tanulására kényszerítik.Holott ő a másikat választotta.Köszönettel:gabi
    UI: SÜRGŐS VÁLASZT VÁROK!

  4. dóry szerint:

    szép szavakat kell gyüjtenem magyarra mer az a büntetőm:(

  5. Brigi szerint:

    Miért kaptál büntit, Dóryka? Csak nem beszéltél csúnyán? Ejnye-bejnye! Asztán tudol szép szavakat találni?

  6. Zsóka szerint:

    callmemike! Óvatosan az internetes megmondomazigazat formációval. Veszélyes egy igazgatóról (néven nevezve) fórumon rosszat mondani. Én nagyon féltem a hozzád hasonló tizenéveseket. Őszinték vagytok, az gondoljátok az igazságból nem lehet bajotok. Ez nem így van.Sajna hasonló miatt rúgtak már ki ismerősömet gimnáziumból. Kérlek, légy óvatosabb!

  7. Baranyai Imre szerint:

    Kedves Gabriella!
    Kérdésére válaszolva először is hangsúlyozni szeretnénk, hogy az iskolában oktatott idegen nyelv szabad megválasztását törvényi szinten nem szabályozták.
    Ha az iskola pedagógiai programjában rögzítette az idegen nyelv szabad választásának lehetőségét, akkor az intézmény ezt a tanuló igényének megfelelően köteles biztosítani.
    A pedagógiai programok ezt a kötelezettséget általában nem tartalmazzák, így a jelentkezők létszáma és egyéb szempontok (pl. nyelvtanárok óraszáma, tanulói csoportlétszám, tantermi, órarendi adottságok stb.)figyelembe vételével osztják be a tanulókat valamelyik nyelvi csoportba.
    Természetesen egyedi esetekben, megfelelő indoklással kérhető az igazgatótól a korábbi döntés megváltoztatása. Van rá esély, hogy – amennyiben ezt a feltételek lehetővé teszik – az iskolavezető helyt ad a kérésnek.
    Reméljük, sikerül mindenki számára megnyugtató megoldást találniuk.
    OFOE

  8. Csilla szerint:

    azt szeretném kérdezni hogy a felmentési idő nyugdíjazáskor hogyan jár.

  9. Sándor szerint:

    Azt szeretném kérdezni,hogy az iparitanuló idő, valamint a sorkatonai szolgálat beszámít e a közalakalmazotti munkaviszonyba?

  10. Juli szerint:

    Kedves Csilla és Sándor! Kérjük, hogy kérdéseiteket közvetlenül a honlapunk tanácsadó rovatába tegyétek fel. Ott fogtok választ kapni rá. Üdvözlettel OFOE

  11. Tecza Melinda szerint:

    Szakmunkát írok a magyarországi és a lengyel pedagógusi fizetésről,járulékokról. (mint nemet szakos tanar itt elek és dolgozom Lengyelorszagban)Szuksegem volna a munkamhoz a kovetkezo adatra: Ha egy nyelvtanar, aki csoportot tanít osszevonja a csoportjat ugyanaz az osztaly masik csoportjaval, mivel a masik csoport tanítoja pl. betegseg miatt hianyzik, kap-e az ilyen esetben 50%-os óradíjat. (a Kjt. 138/1992) Korm.rendelet 16par.(4) és (6) alapján. Egy gyors válaszért nagyon hálás lennék.

  12. Dorina szerint:

    Még egy hét, aztán soha többé. 26 évig tanítottam, és soha többé nem fogok. Soha többé nem mehetek be egy osztályba úgy, hogy ezek a gyerekek az enyémek.Soha többé nem hallgathatom apró titkaikat. Soha többé nem néz rám egyszerre 30 gyerek, nem hallgatják a mesét, nem nevetünk, nem sírunk együtt. Még egy hét, és aztán soha többé. „Megszorító intézkedések, ugye megérted”

  13. Baranyai Imre szerint:

    Melindának üzenem:
    a 138/1992.sz.kormányrendelet alapján,ha a pedagógus a kötelező ( jelenleg heti 20 )óraszámának keretében vonja a sajátja mellé össze a másik csoportot,akkor 50%-os helyettesítési díj illeti meg ezért.
    Viszont,ha ez az összevonás a heti 20 óráján felüli(túlórás) óraszámának keretében történik,akkor a túlóráért járó óradíját 30%-kal kell megemelni.
    Üdvözlettel: Baranyai Imre

  14. Buday György szerint:

    Tisztelt Baranyai Úr!
    A közalkazottakra vonatkozik-e a Mt.115 §-a, mely szerint, ha iskola rendszerű továbbképzésen (pl.második diploma) vesz részt a közalkalmazott és nincs tanulmányi szerződés, akkor is biztosítani kell részére a munkaidő kedvezményeket (kötelező iskolai foglalkozások, vizsganapok, szakdolgozatra, államvizsgára járó szabadság), vagy mindezeket saját szabadsága, vagy fizetés nélküli szabdság terhére kell megoldania.
    Köszönettel Budayné

  15. Baranyai Imre szerint:

    Tisztelt Buday György!
    Természetesen az említett Mt.szabály minden munkavállalóra,így a közalkalmazottakra is érvényes.A szabadidőt köteles biztosítani a munkáltató ( fizetés nélküli szabadság)ezen időkre,de munkabért nem.
    Üdvözlettel: Baranyai Imre

Hozzászólás a(z) Juli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 37 38 39 40 41 174