Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

2 610 üzenet

  1. Zsóka szerint:

    Kedves Imre!
    Megértem Önt, mint pedagógust. Elfogadom, hogy nemcsak az egyén, hanem a közösség érdekeit is nézni kell. De azt is tudom, ha 16 éveseket ki lehetne rúgni a gimánziumokból, akkor sok jobb sorsra érdemes gyerek kerülni ki az iskola padjából.Pedig csupán érteni kellene hozzájuk. A hormonvágtatásról: a 16 éves korig szuperkitünő, tanulmányi versenyeket nyerő, tanárok álma gyerekemből a tanárok réme, félévkor megbukott, rengeteg lógás, kezelhetetlennek tűnő gyerek lett. Az igaz, hogy kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy nem rúgták ki, de tehetetlen is vagyok, mert segítséget sem kaptam az iskolától. Pedig sokszor kértem… Jártam szülőire, fogadóórákat kértem, leveleket írtam, sűrűbb tájékoztatást kértem,nevelésben segítséget kértem. Nem találtam partnerre az iskola oldaláról. Pedig szükségem lenne segítségre. Tehát hálás vagyok egyrészt, hogy türelemmel elviselik a gyerekem hülyeségeit, de tehetetlennek érzem magam, mert nem tudom mit kell tennem, hogy kell kezelnem a kamasz gondokat.Nem tudok nem szülőként reagálni, nem tudom a közösség érdekét nézni. Azt is tudom, hogy az iskolában ilyenkor a családra mutogatnak (és nyilván a családom sem hibátlan, és nem lehet felmenteni). De azt gondolom, hogy a szakemberek az iskolában vannak, és a szülő jogosan reménykedik abban, hogy nem kirúgják, hanem értő segítséggel kezelik a problémát.
    Senkinek a lelkébe nem akartam beletenyerelni kedves Imre, de nincsenek jó tapasztalataim. (harmadik gyermekem gimis, az első kettő már az egyetemet is elvégezte.)

  2. Szávai szerint:

    Bizony, ezek a beszélgetések klasszikus ködszurkálások. Nem tudunk semmi konkrétat az adott iskoláról, gyerekről, szülőről, családról.

    Ami biztos: vannak viselkedések, amit nem lehet elintézni a „lökött, hormonvágtás kamaszok” jóindulatú mosollyal.

  3. Juli szerint:

    Igazad van, Pista. Az általánosítás szintjén kijelenthető, hogy a gyereket, legyen bármennyire is „hormonvágtás” korban, rá kell bírni arra, hogy felelősséget vállaljon saját dolgaiért. Tehát, ha nem akar megbukni, akkor teljesítse az előírt követelményeket. Persze van egy másik oldal is: a pedagógus állítson világos, egyértelmű és korrekt követelményeket, adja meg a lehetőséget ezek teljesítésére. De minél közelebb megyünk a konkrét esetekhez, annál változatosabb és komplexebb a kép. Az adott személyek,a családi és az iskolai közeg pontos ismerete nélkül nem lehet és nem is szabad egyértelmű állást foglalni, megfellebbezhetetlen véleményt mondani. Marad tehát a ködszurkálás és a saját tapasztalatok, érzelmek kivetítése egy idegen helyzetre. És máris érlelődhet az újabb konfliktus, ezúttal az „Osztályfőnök” és „Zsóka” között.

  4. Zsóka szerint:

    🙂 Mindenkinek igaza van!

    Én nagyon szép nyarat kívánok a pedagógusoknak! Üdvözlettel és tisztelettel: Zsóka

  5. cinci szerint:

    hogyan indul el

  6. Margó szerint:

    Gyes után továbbra is fizetés nélküli szabadságra szeretnék menni (3 kiskorú 8 éven aluli gyermekem van). Az eddig összegyűjtött szabadságot most kell kivenni, vagy pedig elég – öt év után -, ha visszajövök dolgozni. Köszönöm

  7. A szerk. szerint:

    Kedves Margó! Megismételjük korábbi kérésünket: ne küldjetek nekünk munkajogi kérdéseket se a kapcsolat űrlapon, se az Üzenőn keresztül, mert ezekre nincs módunk válaszolni.A Tanácsadó rovat határozatlan ideig történő szüneteltetésének okairól korábban már adtunk tájékoztatást (http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=523) Sajnos a helyzet azóta is változatlan.

  8. Juli szerint:

    Gyerekjogok és a vérszem címmel olvashattok a mi honlapunkról közvetlenül is elérhető APRÓ-CSEPRŐ portálon arról, hogy gyermekjogi honlapot indított az ombudsmani hivatal.

  9. Piri szerint:

    Ha dicséretes ötöst kap egy tanuló negyedik osztály év végén, az új fajta bizonyítványba hogyan kell ezt beírni? (Ezekben már nincs benne, mint a régiben, a kitűnő szó, mint lehetőség.) Le van ennek írva valahol a szabályozása? Ki tud segíteni? Sürgős!!!

  10. Éva szerint:

    Pirinek! A megjegyzések rovatba be kell írni, hogy …. tantárgyból dicséretet kapott.

  11. achs szerint:

    Most hallom, hogy minden érettségiző megkapja a magyar kormánytól a „Modern képmesék” című fergeteges DVD-t ajándékba.
    Mit szóltok?

  12. Katica szerint:

    Alig várom! A modern képmesék volt a kedvenc tévéműsorom, boldog vagyok, hogy most DVD-n meglesz az egész. Ennél szebb érettségi ajándékot el sem tudok képzelni. Köszönöm!

  13. HarRas szerint:

    Számomra is hatalmas öröm: segít megoldani a közoktatás súlyos gondjait.

  14. szülő szerint:

    Kedves Igazgatók, Osztályfőnökök!
    Segítséget kérek! 16 éves gimnazista fiam részére keresek Budapesten befogadó szellemiségű gimnáziumot. Fiam kifejezetten jó képességű (ált.isk.-ban kitűnő), ám a gimnáziumban kisiklott. Most év végén eltanácsolták, 2 tantárgyból pótvizsgáznia is kell. Gimnáziumot keresünk, nem tudom merre induljunk. Kérem, segítsenek!

  15. achs szerint:

    Kedves Szülő!

    Egyetlen baj van: kicsit messze vagyunk, két óra vonattal Budapest, de az éppen a kilencediket befejezett osztályom érzésem szerint igen jó szellemiségű, és ha a 16 éves kor esetleg pont ezt az évfolyamot takarja, akkor szívesen látnánk egy ilyen fiút!!!

    Üdvözlettel:
    Achs Károly
    Mezőtúr

Hozzászólás a(z) Szekszárdi Júlia bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 70 71 72 73 74 174