Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Címkék:

Gyermekvédelem

„Képességkibontakoztató felkészítés”

39/D. § (1) Az e rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b)-c) pontjában felsorolt iskola a tanuló szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányának ellensúlyozása céljából képességkibontakoztató felkészítést (a továbbiakban: képességkibontakoztató felkészítés) szervez, melynek keretei között a tanuló egyéni képességének, tehetségének kibontakoztatása, a fejlődésének elősegítése, a többi tanulóhoz történő felzárkóztatása, tanulási, továbbtanulási esélyének kiegyenlítése, tehetségének kibontakoztatása folyik.

(2) A képességkibontakoztató felkészítés keretében – a tanuló igényéhez igazodva – oldja meg az iskola

a) a személyiségfejlesztéssel, közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatokat,

b) a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő programot,

c) a szociális hátrányok enyhítését segítő pedagógiai tevékenységet.

(3) A képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók nevelése és oktatása a többi tanulóval együtt, azonos osztályban, csoportban folyik.

(4) A képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók nevelése és oktatása, tudásának értékelése az oktatási miniszter által – a közoktatási törvény 95. §-a (1) bekezdésének i) pontja alapján – kiadott pedagógiai rendszer alkalmazásával történik.

(5) A képességkibontakoztató felkészítésben a tanuló a szülő írásban adott – a személyes adatai kezeléséhez való hozzájárulást is tartalmazó – egyetértő nyilatkozata alapján vehet részt, ha – a (6) bekezdésben meghatározott kivétellel – megfelel a következő feltételeknek:

a) a törvényes felügyeletet gyakorló szülő legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, továbbá

b) a gyermek után a szülő kiegészítő családi pótlékra jogosult.

(6) Az iskola igazgatója felveheti a képességkibontakoztató felkészítésbe azt a tanulót is, aki az (5) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott feltételek közül az egyiknek nem felel meg. Az így felvehető tanulók létszáma azonban nem haladhatja meg az adott osztályba felvett, képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók tíz százalékát, tört létszám esetén felfelé kerekítve.

(7) A képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanuló haladását, fejlődését, illetve az ezeket hátráltató okokat az osztályfőnök és az érdekelt pedagógusok legalább három havonta értékelik. Az értékelésre meg kell hívni a tanuló szülőjét, a tanulót, a gyermek- és ifjúságvédelmi felelőst, indokolt esetben a gyermekjóléti szolgálat, a gyámhatóság, illetve a nevelési tanácsadó képviselőjét.

39/E. § (1) Integrációs felkészítésben vesznek részt azok a képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók (a továbbiakban: integrációs felkészítésben részt vevő tanulók), akik egy osztályba, osztálybontás esetén egy csoportba járnak azokkal a tanulókkal, akik nem vesznek részt a képességkibontakoztató felkészítésben. Az integrációs felkészítés megszervezése nem járhat együtt az integrációs felkészítésben részt vevő tanulók összevonásával. E rendelkezések alkalmazásában a tanulók összevonását jelenti, ha

a) a településen egy iskola működik, évfolyamonként egy osztállyal és az integrációs oktatásban részt vevő tanulók osztályon, osztálybontás esetén csoporton belüli aránya meghaladja az ötven százalékot,

b) a településen több iskola működik, és azok közül bármelyikben az integrációs felkészítésben részt vevő valamennyi tanuló létszámának az iskolába járó összes tanuló létszámához viszonyított aránya huszonöt százalékkal magasabb, mint az összes iskolában integrációs felkészítésben részt vevő tanulók létszámának az összes iskolába járó tanulók létszámához viszonyított aránya,

c) az iskolában évfolyamonként több osztály működik, és évfolyamonként az egyes osztályokban integrációs felkészítésben részt vevő tanulók létszámának az osztályba járó összes tanuló létszámához viszonyított aránya eltérő az osztályok között, amennyiben ez az eltérés meghaladja a huszonöt százalékot.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában iskola alatt mindig az azonos típusú iskolát kell érteni, beleértve a többcélú intézménynek az iskola típusának megfelelő intézményegységét is.

(3) Az integrációs felkészítés az általános iskola első és ötödik, illetve a szakiskola kilencedik évfolyamain indítható.

(4) Az integrációs felkészítésre egyebekben a 39/D. §-ban foglaltakat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a miniszter által kiadott pedagógiai rendszerben meghatározottak szerint a nemzeti, etnikai kisebbségi iskolai nevelésben és oktatásban részt vevő tanulók részére a magyar nyelv és kultúra elsajátítását biztosító tananyagot; a nemzeti, etnikai kisebbséghez nem tartozó tanulók részére a településen élő nemzeti, etnikai kisebbség kultúrájának megismerését szolgáló tananyagot is oktatni kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
--
2023.06.01.
400 ezer gyerek él alkoholista szülővel
Alapítvány 2022-es jelentése. Mint írták, idén nagyon kevés adatból és kutatási eredményből dolgozhattak, de annak alapján is egyre szomorúbb kép rajzolódik ki a hazai gyermekjogi helyzetr...
(Forrás: Házi Patika)
--
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep