Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. február 5. vasárnap, 8:41

Mit nem teszek egy tanteremben?

9. Soha nem ütöm meg a gyerekeket

„A hallgatás, mint büntetés, hatásosabb, mint egy pofon vagy a szidalmazó szavak özöne.”
(Anton Pavlovics Csehov)

Elképzelni nem tudom, hogyan lehet egy gyermeket megütni! Egy gyengét, egy nálunk elesettebbet! Ugyanakkor tudom és személyesen is megtapasztaltam a pályám során, hogy vannak olyan pedagógusok, akik szívesen alkalmazzák rendszeresen a „makarenkói”1pofont. Korábban, a szocializmus idején, a legendák szerint több pofon csattant el a tantermek zárt világában – állítják a szakértők. Ha ez igaz is, akkor is csak annak tudható be, hogy a jelenlegi törvények keményen szankcionálják a pedagógus esetleges tettlegességét. Magam nem így emlékezem. Tény, hogy voltak erőszakos jelenségek, én is átéltem hasonlót, de egy életre tanultam belőle. Olyan mélyen azonban nem érintett meg, hogy akár csak a pontos idejét meg tudnám mondani. Valamikor második, vagy harmadik osztály táján nem jelentkeztem óra elején azokkal, akik nem készítették el a leckéjüket. Természetesen kiderült a turpisság – nem is értem, hogy miben bíztam? – és a tanító nénim kivitt az osztályból a mosdóba. – Te pedagógusgyerek vagy, nem teheted meg, hogy nem mondasz igazat! – valami ilyesmit mondott és lekevert egy, nekem annak tűnő, hatalmas pofont. Soha többet nem próbáltam megúszni ezeket a kínos pillanatokat, nem is fordult elő többé ilyesmi. Mint, ahogy az osztályban sem. Lehet, hogy csak szerencsénk volt? Nem tudom. Az biztos, hogy se előtte, se utána nem találkoztam erőszakkal az iskoláim során.

Meglepő és megrendítő módon épp ott találkoztam ezzel ismét, ahol a legkevésbé vártam: a sérült gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknál. Kerestem a magyarázatot abban a helyzetben, az összefüggést, hogy miért éppen ott, de nem találtam, így azt kell hinnem, hogy ott és akkor a két dolog – a fogyatékos gyerek, vagy a fogyatékosság ténye és a tettlegesség – nem volt összefüggésben egymással. Így csak az emberi jellemre foghatom a tapasztaltakat. Az biztos, hogy a sérült emberkékkel foglalkozó kollégákat sokkal nagyobb stressz éri, mint az egészséges társaikat nevelő pedagógusokat. Ezzel meg kell birkózni, meg kell tanulni kezelni ezt a hatást, semlegesíteni magunkban a fájdalmat, tehetetlenséget, értelmetlennek tűnő momentumokat. Kibeszélni, kiírni magunkból, mert másképpen nehezen elviselhető teher lesz rajtunk. Ilyenkor válunk gyakran érzéketlenné, kedvtelenné, olyanná, akik el tudnak menni egy síró gyermek mellett anélkül, hogy csak egy-egy érzés megmozdulna a lelkükben.

Persze álságos dolog lenne, ha nem vallanám be, hogy magam is sokszor voltam a határán annak, hogy megpofozzam a tisztelt csemetét, annyira aljasul próbált meg viselkedni, de időben sikerült visszafognom magam. Talán az fogta meg a kezem, hogy az agyam gyorsabban közölte velem, mint mozdult a kezem: lehet, hogy a csemete nem is érti, hogy mit tett, mit mondott?! Olyannyira hiányoznak a gyerekek életéből az útmutató példák, a normák, hogy lassan nem is lehet csodálkozni a diákok tettein, elképzelésein, elvárásain. Ahol a családi nevelés és példa gyenge lábakon áll, vagy nem is létezik, ott ezek az esetek gyakrabban fordulnak elő. Az elmúlt évtizedek legnagyobb vesztesei a gyerekek voltak! A rendszerváltás kétségtelenül tönkre tett családokat, életeket, hiszen közvetlenül akkor és utána munkahelyek százezrei szűntek meg: a munkanélküliség alig néhány év alatt a 0,6 százalékról majd 14 százalékra nőtt. Ezzel kezdődött meg egyre szélesedő rétegek folyamatos lecsúszása, ami mára odavezetett, hogy a magyar társadalom szerkezete teljesen felbomlott, megváltozott, felborult. A sokgyerekesek, az alacsonyan képzettek, a cigánylakosság a mélyszegénységbe csúszott le és ma már ismét olyan történetekkel szembesülünk, melyeket klasszikus íróink könyveiben olvastunk gyermekkorunkban az iskolákban. Ma már nem csak segélyért állnak sorba az emberek, hanem cipőért, ruháért, élelemért. Ugye valamennyien emlékszünk Móricz Hét krajcár történetére, Móra ebédre kökényt evő bice-bócájára?

Ezek a gyerekek felnőttek, utódaik születtek, kik most koptatják a padokat – ha bejárnak. Vajon ezekben a családokban, ahol most már sokgenerációs a munkanélküliség, a szegénység, az egyre mélyebbre lecsúszás, működhet-e megfelelő nevelési tényezőként a család?

A választ mindannyian tudjuk.

Nem vagyok pszichológus, csak szülő. Ha lehetne is az iskolákban alkalmazni a „makarenkói” pofont, vajon lenne-e értelme? Azoknál a gyerekeknél, kik így élnek, akiknek életterük az utca és annak minden mocska, eredményes lenne-e egy kijózanító, figyelemfelhívó tasli? Biztos, hogy nem. Ők ennél sokkal keményebb dolgokat élnek meg, fel sem vennék az egészet, illetve természetes reakciójuk az agresszió lenne – visszaütnének – mint teszik is.

A fiú nevelőotthonos. Se apja, se anyja, mindent társaitól tanul és az utcától, ahol a legtöbb idejét tölti, pedig még csak 12 éves. Kisegítő iskolába jár, most ment ötödikbe, noha könnyen elképzelhető, hogy ha szerető és gondoskodó családban nő fel, akkor útja nem ide vezeti.

Most azonban ide jár és nagyon nehezen viseli a kötöttségeket, bizonyos pedagógusok „beszólásait”, megjegyzéseit. Alsós tanítója szeretettel és megértéssel viszonyult hozzá, mostani osztályfőnöke azonban nem szereti. A köztük levő erőviszonyokat már a kezdetek kezdetén tisztázni igyekezett, s míg az alsós tanító is szóvá tette a fiú „kilengéseit”, addig ő ezeken folyamatosan lovagol. Gyanítom, hogy valamelyik ilyen csínytevést követően ordíthatta le a fiú fejét, minek dulakodás lett a vége. Megpróbálta lefogni az egyre jobban megvaduló fiút, ám nem bírt annak erejével. A fiú bizony megverte a pedagógust, majd kiszökött a suliból és egész a nevelőotthonig rohant – nyomában egy asszisztens kollégával.

Az erőszak, az ütni próbálás itt sem érte el a kívánt eredményt, nem is érhette el, hiszen ez a kölyök megszokta, hogy meg kell védenie magát mindenkivel szemben.

Ülök szemben egy fiatal felnőtt sráccal. Hallgatom a történetét, nincs étségem afelől, hogy amit mond, az igaz. Eddigi történetei is mind-mind a harcról, az erőszakról szóltak, ez is ilyen. Elmeséli, hogy baráti társaságával hogyan vertek meg egy kislányos apukát az egyik tömegközlekedési eszközön csak azért, mert a férfi rászólt valamiért a lánykára. Beszóltak neki, hogy képzeli, hogy így beszélhet a lányával? A férfi, nyílván feldúlva, visszaszólt és ez elég volt a társaságnak, hogy belekössenek és megverjék – a síró kislány előtt.

Mikor végére ér a történetnek, kolléganőm megpróbálja rávezetni arra, hogy mennyire helytelen,, amit tettek. Okosan teszi, nem dörgöli a kölykök orra alá a bűnüket, hanem hasonló sztorit képzeltet el a fiúval és utána elemzik együtt: ki a sértett, ki a bűnös. Megbeszélik.

Más-már azt hiszem, hogy eredményes lesz a módszer, de a rávezető kérdésre adott válasz, a végső konklúzió levonására tett próbálkozás eredménytelen: a fiú szentül meg van győződve, hogy amit tett, az úgy volt jó és az volt a helyes. Magyarázata annyi, hogy ő az utcán él, meg kell védenie magát, és ha nem teszi, akkor abba bele fog pusztulni. Ez olyan mélyen gyökerezik benne – mellesleg ilyen szempontból teljesen igaza van – hogy ég azt sem fogja fel, amit pedig maga mondott ki nem sokkal előtte. Nevezetesen azt, hogy most nem ő volt fenyegetett helyzetben, nem őt provokálták. Neki mindegy, az erőszakos válasz beleégett, nem is tud már nélküle élni.

Nincs még 20 éves sem.

Ezekkel a gyerekekkel szemben „erőszakot alkalmazni” botor dolog lenne – azontúl, hogy maga az erőszak ténye is elfogadhatatlan.

Hogy mégis van rá példa, azt mindannyian tudjuk. Akkor is, ha a híradások egyelőre csak a másik fél: a pedagógus sértettségéről szólnak. Vannak azonban balga emberek, kik tehetetlenségükben kezükkel akarják megvédeni vagy visszaszerezni rég elveszett tekintélyüket. Hiábavaló törekvés!

Leiner Károly

1Valószínűleg nem olvasták Makarenkó műveit, hiszen egyértelműen kiderül ezekből, hogy Makarenkó éppen az erőszak ellen volt!

2 üzenet

  1. anarchista szerint:

    Ez színtiszta idealizmus! A ma iskolája nem ilyen, nem is működhet így! Tiszteljük a nagy csibészeket, akik testi erejükkel fenyegetik a tanító néniket? Jó, ne üss, de hogyan védd meg magad? Könnyű eljátszani a demokratát, de valóban ilyenek a mai iakolák és így kell(ene) benne élni, dolgozni?

  2. zöldbéka szerint:

    Vállalom – de így gondolom, amióta gyakorlom a hivatásom. Biztos szerencsés vagyok…

Hozzászólás a(z) zöldbéka bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep