Amikor a dzsinn bennragad a palackban

Másfél éve tanítom őt, legyen ez írásban neve Zé. Tavaly lett ötödikes, nagyon várta, hogy átkerüljön a felsőbe. A vágyott világot, kizárólag csak tűzrendészeti okokból, egy vasajtó választja el az alsós folyosótól. Az ajtó mindig tárva nyitva, az ott túl már a nagyfiús világ. Örült, mikor megérkezett.

Zé kissúlyú koraszülöttként, a vártnál jóval korábban látta meg a napvilágot. Mindig lassabban fejlődött kortársainál. Lemaradása a beszédfejlődés területén volt kezdetben a legszembetűnőbb, beszéde most is nehezen érthető. Saját elmondása szerint sokat csúfolták ezért az óvodában és később a játszótéren is. A gond aztán persze máshol is tetten érhetővé vált, az összerendezetlen mozgásban, a nehezebben nyiladozó értelem fejlődésében. Ezért kezdte az iskolát a speciális általános iskolában.

Az ötödiket nagyon várta. Komoly dolog, ha az ember történelmet, vagy földrajzot tanul. A váltás, a sok izgalmas tantárgy ígéretén túl, a kényelmetlen szembesülést is meghozta. Zének rá kellett döbbennie, hogy az írást mint eszközt a másoláson kívül másra nem nagyon tudja használni. A biztonságot adó számegyenes nélkül az összeadás-kivonás sem megy. Sokat korholta magát a hibáiért, butának tartotta magát, mert úgy érezte semmit sem tud. Nehezen hitte el, hogy ő nem értéktelen. Hiába emeltük ki udvariasságát, szorgalmát, kitartását jó magaviseletét. Örült a dicsérő szónak, de ő többet várt: eredményeket. Magától.

A dzsinn létezésére egy természetismeret órán figyeltem fel először. Egy vulkános természetfilmmel próbáltam, a zömében fiúkból álló, osztály szűkös érdeklődését szélesíteni. Gondoltam, a fortyogó láva látványa, a tűz mint őselem, magával ragadja majd a nehezen leköthető figyelmet, a hatásos képi effektek segítik rögzíteni a tudnivalót. Az érdeklődés nem maradt el, a lelkesedés azonban a vártnál visszafogottabb volt. Kivéve Zét. A filmnézést követően szokatlan izgalom lett rajta úrrá. Szemében különös fény gyúlt, papírt kért, lázasan munkához látott. Töredékes mondataiból megértettem, hogy most valamit nagyon akar. Örültem. Ugyanezt a felfokozottságot láttam már kilenc-tízévforma fiúknál. A film meglódítja a fantáziát, és a vulkán önálló életre kel a papíron. Egy kis idő eltelte után érdeklődni kezdtem, mi van a papírral. Kidobta. Azt mondta, nem sikerült. Kihalásztuk. A hegy megrajzolásáig eljutott. Most nem kelt önálló életre a vulkán. Pedig akarta. A dzsinn csak tréfálkozik velünk.

Így persze, hogy hitelét veszti minden elismerő szó. De minden fricska után fel kell tudni újra állnunk. Reális célokat tűzünk ki, belátható kicsi apró lépéseket. Szótagolunk, tollbamondunk, szavakat, mondatokat alkotunk. Összeadunk, kivonunk, kirakjuk, megszámoljuk, leírjuk. A közös munkának ez a része nagyon sziszifuszi. Érti, hogy kell. Hisz bennem, megígértem, hogy előrébb jutunk. Akarja, csinálja. Én csak segítem. Kedvence a történelem. Számára történelmet tanulni izgalmas, igazi iskolás dolog. Őskor, Egyiptom, görögök és Róma. Minden kor, nép, kultúra megismerésével tágul a horizont. Olyan dolgokról tanul, és olyan ismereteket tanul meg, amikről eddig még nem is hallott. A megtépázott énkép kicsit helyreáll. Zé az egyetlen, aki Egyiptomos könyvet kért karácsonyra. A Szépművészeti Egyiptom kiállítása nagy hatással volt rá. Megnézte, elmesélte. Fontos volt neki, hogy én is tudjam, mi mindent látott.

Szünetekben gyakran beszélgetünk. Kedvenc témánk az internet. A szolgáltatók díjszabásain túl vagyunk, most ott tartunk, jó lenne wifi a laptophoz. A dzsinn létezéséről internethasználata győzött meg véglegesen. Nem csak játszik, keres, kutat, olvas. Rendszeresen látogatja a hirado.hu-t. Azt mondta, nem mindig mondanak ott igazat. Kérdeztem, miről mondtak valótlant. Konkrét példaként csak a Fókuszt említette, ahol beharangozták a világvégét, ami végül elmaradt. Tudja, hogyan kell a Google-ban keresni. Julius Caesartól az őshazáig rá keres mindenre, amiről tanulunk.

A minap kevés gyerek maradt a napköziben. Mondtam Zének, hogy a tanulási időben csak neki mondok majd tollbamondást. Mondta, az jó lesz, mert olvasta az interneten, hogy az írás meg az olvasás fejleszti az agyat. Meglepődtem. Hogy, hogy te ilyet olvasol a neten? Beírtam a Google-be, hogy tanulási képességek. Érdekelt, hogy tudnék jobban tanulni. Érzi, tudja, hogy nem úgy megy neki. Ki akar törni. Le szeretné küzdeni az akadályt. Ott ülünk egymással szemben, térdemen a tollbamondáshoz kikészített nyitott könyvvel. A torkom elszorul, mi lesz, ha rádöbben, hogy a dzsinn még sem tud kiszabadulni a palackból. Szomorúságomból nem érezhet meg semmit, hite töretlen, hogy együtt még messzebbre jutunk. Felemelem a könyvet, és lassan tagoltan diktálni kezdem az első mondatot.

Büszke mindarra, amit tud. És ez a tudás pont elég ahhoz, hogy kíméletlenül lássa önmagát. Legutóbb a Csodaszarvas történetét ismételtük. Egyik osztálytársa foglalta össze a lényeget. Zéből spontán felszakadt, hogy ő úgy szeretné tudni, a történetet, mint Bé. Megnyugtattam, méltatlankodásra semmi ok, egyetlen olyan részlet nem hangzott el, amit ő ne tudott volna. Azt mondta ez igaz, de neki nincsenek olyan jó szavai, mint Bének.

A dzsinn könyörtelen. Erre már nekem sincsenek szavaim.

Schüttler Vera