Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. május 5. szombat, 10:11
Címkék:

Anyák napja

Igazi Anyák napi (Nagyanyák napi?) ajándék az a két vers, ami a Kölöknet „Mi és a nagyszülők” című pályázatára érkezett: az unoka verse a nagymamáról és a nagymamáé az unokáról. A Hanna-nótával, az Anima-dallal és a nagyi versét illusztráló gyerekrajzzal kívánunk mi is szép napot mindenkinek.

Hanna-nóta

A Nagyinál lenni
minden nap jó.
Lánykori neve:
Kropf Anikó.

11 éve már
nagymama,
úgy neveztük el,
hogy Anima.

Ha mindhárman
Nála vagyunk,
Varázsfazékból
nokedlit kapunk.

Vidám éneket
nótáz a szánk.
A hűtőben tölcséres
fagyi vár ránk.

A próbafülkében
ruhákat nézünk,
mind megvenné nekem,
ha lenne sok pénzünk.

Sok szürke nap után
majd eljön a nyár,
Gödöllőn nyaralunk,
Anima vár.

És amikor nem lehet
együtt velem,
ülök és fényképét
nézegetem.

Anima-dal

Ha eljön hozzám
az én kis Hannám,
lábára húzná
csizmám, ha hagynám.

Szoknyám csak öt számmal
nagyobb neki,
fenekét azokban
billegteti.

Ha félrenézek-
Uram, Teremtőm
fiókból kihúzva
összes kendőm.

Vállára terítve
színházi sálam,
bokázik boldogan
Papa papucsában.

Fején a nyári
szalmakalapom,
száján a rúzsommal
ül a pamlagon.

Nagy fazék, kis fazék
rotyog a tűzhelyen,
közben a kisegér
dalát énekelem.

Századik nótára
már együtt gyújtunk,
nokedli után még
tésztát is nyújtunk.

Palacsintára még
úgy enne valamit.
Hagyom, hogy nyaljon egy
tölcséres fagyit.

Lakkcipőt próbálunk
fényes butikba’
jó, legyen inkább az
a piros kiscsizma.

Boldogan botladoz
felejti a cukrot
Gyöngysor a nyakába
de gyűrűmért is kapkod.

Alig hogy hazaér
máris hiányzik.
Nehezen bírom ki
nélküle nyárig.

De akkor minden nap
itt lesz velem,
addig is fényképét
nézegetem.

A Mi és nagyszülők című pályázat többi nyertesének írásai, illetve rajzai itt találhatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep