Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. május 19. szombat, 12:12
Címkék:

„Helka, a Balaton tündére”

A veszprémi Kabóca Bábszínház rajzpályázata

Szeretsz rajzolni? Várunk szeretettel! A Helka produkció csapata pályázatot hirdet Nyulász Péter: Helka – A Burok-völgy árnyai című regénye kapcsán.

A pályázat kiírója a Kabóca Bábszínház, Veszprém

A pályamű formai kritériumai:

A rajzpályázatra A/4 méretű, bármely technikával készített rajz és festmény (de lehet montázs vagy kollázs, vegyes technika is) küldhető.

Várjuk a téma konkrét vagy átvitt értelemben, egyéni látásmódban való megfogalmazását, megjelenítését rajzban, festményeken.

A pályamunkák beadásának feltételei:

Általános és középiskolai pályázók jelentkezését várjuk.

Iskolák tanulói együtt is pályázhatnak; a zsűri különdíjjal jutalmazza a legszínvonalasabb alkotásokat benyújtó intézményeket.

A pályázók kizárólag eredeti alkotással pályázhatnak.

A pályázó felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát.

Csak természetes személyek pályázhatnak egyéni munkával.

Nevezési díj nincs.

A pályaműveket és a pályázó elérhetőségét (név, postacím, telefonszám, e-mail cím) csatolni kell.

Beküldési határidő: 2012. június 6.

Eredményhirdetés Kabóciádé Családi Fesztiválon 2012. június 15-én, Helka – a Balaton tündére című bábjáték ősbemutatójának előestéjén.

A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokból a Kabóciádé Családi Fesztivál ideje alatt kiállítást rendezünk.

1. díj: 30.000, Ft értékben
2. díj: 20.000,- Ft értékben
3. díj: 10.000,- Ft értékben

A 10 legjobbnak ítélt pályamunkát Gyarmathy Ágnes tervei alapján készült egyedi Helka pólóval jutalmazzuk.

A zsűri tagjai:
Gyarmathy Ágnes (Munkácsy-díjas díszlet- és jelmeztervező),
Székely Andrea (rendező, Kabóca Bábszínház igazgatója),
Nyulász Péter (IBBY-díjas, Helka – A Burok-völgy árnyai című regény írója),
Lőrincz Veronika (Helka produkció művészeti menedzsere, a rajzpályázat ötletgazdája).

További információk:
E-mail: titkarsag[kukac]kabocababszinhaz[pont]hu
Tel.: +36 88-590-150

A pályamunkák beadásának postacíme:
Kabóca Bábszínház
Veszprém
Völgyhíd tér 5.
8200

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep