Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. augusztus 21. kedd, 19:20
Címkék:

Indul az új tanév

Változásokat, mélyreható változásokat ígér az oktatáspolitika. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság lebénít, szkeptikussá tesz. Miközben – egy közhelynek látszó, de érvényes gondolattal – a pedagógus nem bénulhat le, nem adhatja fel, hiszen a rábízott gyerekek, fiatalok most élik iskolás éveiket, akkor is, ha a felnőtt társadalom kaotikus, ha nem lehet előre tudni, hogy mi sül ki a rendszer teljes átalakításából, hogy milyen jövő vár a tanárokra és az iskolákra.

Szeretném hinni, hogy minden lehangoló hír, létező bizonytalanság ellenére a pedagógusok többsége képes megtalálni magában a reményteli várakozás izgalmát. Valamennyiünk érdekében remélem, hogy a derülátóknak nem kell csalatkozniuk, s a szorongók számára bebizonyosodik: a tornyosuló problémák enyhíthetők, kezelhetők, megoldhatók.

Nekem – szerencsére – csak a mi egyesületünk nevében dolgom tanévnyitót közzé tenni, s ebben a minőségemben csak annyit: az OFOE továbbra is kész minden tőle telhető és a profiljába illő szakmai segítséget megadni az iskoláknak, a pedagógusoknak, hogy megkönnyítse a napi munkájukat.

A nyár folyamán is ennek jegyében tevékenykedtünk:

A digitális kor pedagógiája iránti érdeklődést sikerült a határon túl is felkelteni, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Jókai Mór Nyári Egyetemén és a Szabadkai Nyári Akadémián e témáról tartottak sikeres szekciófoglalkozásokat az OFOE szakemberei. A szabadkai programról Hogyan kell nevelni a mai gyerekeket? címmel közölt írást és videót a helyi televízió. A témát feldolgozó, Underground Kiadó gondozásában megjelent, Digitális de_generáció című kötet is örvendetesen népszerűnek bizonyult.

Nagy örömmel fogadtuk azt a civil kezdeményezéssel indított örökbefogadási akciót, amelynek eredményeként sikerült biztosítani az Igazgyöngy Alapítvány művészeti iskolájának következő tanévi működését. Nagyon reméljük, hogy az intézmény életben maradása nem csupán egyetlen évre szól.

Óvatos derűlátásra jogosít fel a két érvényesnek tekintett pályázatunk, amely jelenleg „elbírálás alatt áll”. Mivel kis hazánkban a pályázatok sorsa meglehetősen bizonytalan, a munkának viszont mennie kell, mezítlábas civil szervezetként tesszük továbbra is a dolgunkat.

Terveinkről, programjainkról, szolgáltatásainkról folyamatosan hírt adunk a honlapon és a Facebookon, ahol egy saját OFOE oldallal és egy szakmai csoporttal (ofő online és offline) is jelen vagyunk.

SZJ

2 üzenet

  1. Gerendai Ilona szerint:

    Az Igazgyöngyös kezdeményezés nagyon tiszteletre méltó, örülök, hogy folytatódhat a művészeti oktatás. Nemrég láttam, hogy kijött az Új Európa Alapítvány művészeti pályázata, itt van a teljes dokumentáció: http://minu.me/-palyazat
    Remélem fel tudják használni, kitartást, és további sikeres tevékenységet kívánok!

  2. Monika Schultz szerint:

    Érdemes beleolvasni: http://iskolakishegyes.blogspot.com/
    Tanulhatunk, ötleteket gyűjthetünk… Ami megfogott, hogy a sajtó hogy követi a megmozdulásaikat! Gratulálok a kollektívának! Nagyon szépen foglalkoznak a gyerekekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep