Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. október 11. csütörtök, 7:15

Csinálj velünk színházat!

A Független Színház fiatalok jelentkezését várja, akik ösztöndíjas tanulókként és szereplőkként részt szeretnének venni egy éves színházi műhelymunkában, melynek során létre hozzuk a „Peer Gynt gyermekei” című előadást. A közös munka során a résztvevők saját élményeit, vágyait is feldolgozva értelmezünk újra egy ma is aktuális világhírű drámát.

Mi a célunk?

– létrehozni egy előadást, mely megmutatja a fiatalok nehézségeit, álmait, valamint saját környezetükhöz való viszonyukat, megvizsgálva, hogy mikor lehetünk igazából saját magunk, és mikor mondhatjuk magunkról, hogy „királyok” vagyunk;

– helyzetbe hozni és fejleszteni fiatalokat, akik a közös munka után a színházban illetve más területeken sikeressé válnak.

Kiket keresünk?

– 14-24 éves, Budapesten élő tanulókat, akik

– érdeklődnek a színház és más művészetek iránt;

– szeretnek csapatban dolgozni, felvállalva saját gondolataikat;

– nyitottak a környezetükre és hatni is akarnak arra;

– és mindebben támogatják őket a szüleik/gondviselőik.

Mit kínálunk?

– részvételi lehetőséget egy 10 hónapos (2012. december – 2013. szeptember) színházi munkafolyamatban;

– személyre szabott fejlesztést;

– közös programokat egy jó csapattal;

– fellépési lehetőségeket;

– bekapcsolódási lehetőséget más közösségi, művészeti kezdeményezésekbe;

– havi 15 000 Ft ösztöndíjat a teljes időszakra.

Mit várunk el?

– megbízhatóságot, nyitottságot, őszinteséget, csapatszellemet;

– aktív részvételt heti 15 óra képzésen, próbán, közös programon, illetve előadáson;

– javuló tanulmányi eredményeket a műhelymunka időszaka alatt.

Mit nem várunk el?

– előképzettséget, jó tanulmányi eredményeket.

Jelentkezés módja

Ha érdekel a lehetőség, várjuk jelentkezésedet emailben a szinhaz[kukac]fuggetlenszinhaz[pont]hu címre. Jelentkezésedben egy oldalban mutasd be magad, írd le, hogy miért jelentkezel, és mit vársz a részvételtől! További információkat a fenti email címen illetve telefonon a 06.30.464.7934-es számon tudsz kérni Illés Mártontól.

Jelentkezési határidő: 2012. október 31. (szerda) 24:00

Kiválasztás menete

Személyes beszélgetés és 4-6 napos műhelymunka (2012. november 5. – 2012. november 18.)

Pszichológiai tesztek a jelentkező fiatalokkal és szüleikkel/gondviselőikkel. (2012. november 20-27.).

Kiválasztás, szerződéskötés (2012. december 1-ig).

A kiválasztás során előnyt élveznek a hátrányos helyzetű, illetve cigány származású fiatalok.


Polgár Csaba mint Peer Gynt, Örkény Színház. Fotó: Gordon Eszter

Támogatói információk

A Független Színház 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy aktuális társadalmi kérdéseket új megvilágításba helyező, emberközpontú darabokat állítson színpadra.

A Független Színházban a művészeti alkotómunka elválaszthatatlan az oktatástól, ennek megfelelően hosszú távú tehetséggondozó feladatokat látunk el.

Újszerű művészeti kezdeményezések megvalósításán dolgozunk, amelyek aktuális társadalmi kérdésekre reagálnak, és bevonnak hátrányos helyzetű embereket.

A műhelymunka az Ibsen Awards támogatásával valósul meg.

Az érdeklődő iskolák és fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek számára a Független Színház munkatársai szívesen tartanak 45 perces rendhagyó osztályfőnöki órákat, illetve foglalkozásokat, melyek során a fiatalok megismerhetik a Független Színházat illetve a pályázat lehetőséget. A foglalkozásokat 2012. október 15 és 30. közötti időpontokban budapesti helyszíneken tudjuk megtartani előre egyeztetett időpontokban. A részletekről a szinhaz[kukac]fuggetlenszinhaz[pont]hu email címen illetve a 06.30.464.7934-es telefonszámon tudunk egyeztetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.03.06.
Az óvodákban és iskolákban is lesz hétfőtől gyermekfelügyelet
Hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák pedig online oktatásra térnek át. A kormány mindenkit arra kér, hogy ha van erre módja, akkor otthon oldja...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
A már meghirdetett felvételiket nem törlik a középiskolákban, kollégiumban az érettségizők maradhatnak
A kollégiumokból nem kell mindenkinek kiköltöznie a következő egy hónapban, az intézményvezető az idén érettségizőknek bennlakást, és méltányossági kérelem alapján ezt az arra rá...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
Maruzsa digitális oktatást jelent be, a kormány rendkívüli iskolai szünetről posztol
Miután Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár pénteken bejelentette, hogy hétfőtől az óvodákban rendkívüli szünet lesz, az iskolák pedig tantermen kívüli, digitális munkarendre...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
Ercse Kriszta: A tanárok a kormányzat elhanyagolt, veszélyeztetett és bántalmazott gyerekei
Nem kérdezik meg őket soha semmiről. A körülöttük kialakított szabályozási környezet tökéletesen ellehetetleníti, hogy autonóm, kreatív, felelős szakemberként, hivatásukhoz méltó...
(Forrás: g7.hu)
--
2021.03.05.
„Miért? Digitális oktatás lesz? Jaj, de jó, egész nap biciklizhetek az utcán!”
Majdnem pontosan egy évre a hirtelen bejelentett iskolabezárás után most újra tantermen kívüli digitális munkarendre állnak át az iskolák. A lépés várható volt, de nem sokkal felkészü...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.03.03.
Irodalom és cancel culture: Nyáry Krisztián a kötelezőkről és a vitakultúráról
Az író úgy véli, hogy a tananyagban, kánonban szereplő műveket reflektálatlanul semmiképpen nem kell a gyerekek kezébe adni. Nyáry a legnagyobb problémának a kronologikus irodalomoktatást...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep