Az ártatlanság kora¹

1952-ben tíz éves voltam. Akkor fedeztem fel, hogy meg lehet félemlíteni azokat, akik megszentségtelenítik a számomra legszentebb politikai értékeket.

Egyszer, amikor beléptem az osztályba, egy lány – Évának hívták – éppen azzal szórakoztatta a többieket, hogy Rákosi Mátyást utánozta: hogyan ül le, hogyan áll fel, hogyan beszél, hogyan gesztikulál. Tökéletesen megjelenített egy csúf öregembert. A többiek remekül mulattak rajta. Én viszont felháborodottan nekik támadtam. Hogy jönnek ők ahhoz, hogy Rákosi apánkat kicsúfolják és kinevessék?

Ez volt az első eset, hogy az osztályban mindenki rám figyelt – és ennyire. Megdöbbentem, hogy milyen csend lett körülöttem. És akkor Éva könnyek között könyörgött, hogy ne áruljam el.

Nemsokára új lány jött hozzánk. Helga bizalmasan közölte velünk, hogy Jugoszláviából menekültek. Úszva szöktek meg Tito, a láncos kutya országából.

Megszerveztük, hogy Helga közvetítésével segítünk a Tito ellen harcoló partizánoknak. A Béke szállót építő munkások fütyörészése volt az a jel, amely a tudomásunkra hozta: a jugoszláv hazafiak tartják velünk a kapcsolatot. A rejtjeles fütyörészést természetesen csak Helga tudta megfejteni.

Helga titokban szöktette ki Jugoszláviából Pétert, akit az udvarukban rejtett el. Sokat mesélt a szintén tíz éves, hosszú, szőke, hullámos hajú, sokat szenvedett hősről. Felváltva hordtuk neki a finomabbnál finomabb falatokat, és vágyakozva lestük a lichthofon át azt az ablakot, amely mögött bujkált. De soha nem sikerült megpillantanunk.

Egy félév múlva kiderült, hogy Helga soha nem élt Jugoszláviában, csak a szülei. Nincsenek partizánok, Péter sem létezik. Sírva vetettem Helga szemére, hogy hazudott. Ő azonban csak rejtélyesen mosolygott. Ráadásul az egyik lány azt mondta: „Helga azt mondta, hogy senki sem hitte el igazán, amit mesélt, csak te, a bamba kis kommunista!” Nekiestem Helgának, és megfenyegettem: ezért fel fogom jelenteni! Végre eltűnt a rejtélyes mosoly az arcáról.

Délután felhívott Helga nagymamája. Könyörgött, ne csináljak ügyet a játékból, ne tegyem tönkre a családjukat. Persze, eszem ágában sem volt senkit feljelenteni. Én csak azt a titokzatos mosolyt akartam eltüntetni Helga arcáról.

Sikerült.

Évekig nem beszéltünk egymással.

Szekszárdi Júlia

¹Részlet Szabó Ildikó Láthatatlan történelem című gyűjteményéből (Kézirat, 2012)