Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. november 24. szombat, 20:42

Rendkívüli ajánlat nem csak osztályfőnököknek

Osztályfőnöki órákhoz, nevelési értekezletekhez, pedagógusképzéshez és továbbképzéshez ajánljuk a Neveletlenek című hanganyagot, szövegkönyvet és módszertani útmutatót, amely Gáspár Sarolta interjúiból tartalmaz válogatást. A taneszközt egy –a Nevelési kézikönyvet is tartalmazó – programcsomag részeként február 28-ig rendkívüli kedvezménnyel kínálja a Dinasztia Tankönyvkiadó.

„Nézz egy gyerekarcra, és látni fogod, ha van sors, az elég hamar elkezdődik.” Ezzel az Ancsel Évától származó idézettel indul a hanganyaghoz készült módszertani útmutató1, amely tematikus rendben közli az interjúk szövegét, elemzésüket és ajánlásokat is tartalmaz a feldolgozásukhoz.

Az első fejezet (Társak között magányosan) azokról a gyerekekről szól, akik valamely okból magukra maradtak, és ezért különös megértésre és segítségre szorulnak.

A másodikban (Azonosságok – különbségek) olyan iskolásokkal ismerkedhetünk meg, akik valamiben erősen különböznek társaiktól, és másságuk miatt igényelnek megkülönböztetett bánásmódot.

A harmadik fejezet (Szülők és gyerekek) a szülők és kamasz gyerekeik közötti kapcsolat zökkenőiről, feszültségeiről szól, a negyedik pedig a szerelem, házasság és válás egymással összefüggő, komplex problémakörébe enged betekintést.

Az ötödik fejezet három olyan esettanulmány értékű történetet tartalmaz, a mely az iskolai kudarcok, illetve a családi környezet ebben játszott szerepének bonyolult kérdéskörébe történő elmélyüléshez ad bőséges muníciót. Ezek közül kettő: Tamás és Anna története már korábban felkerült a honlapunkra.

A hanganyagban szereplő történetek – tapasztalataink szerint– jól használhatók a pedagógusképzésben és –továbbképzésben, valamint (az életkori sajátosságok figyelembevételével) osztályfőnöki, az erkölcstan és etika órákon. Érdeklődéssel hallgatták a riportokat a családdal, az emberi kapcsolatokkal, a konfliktuskezeléssel foglalkozó nevelési, és szülői értekezleteken is.

Hallgassanak meg egy részletet a hanganyagból: interjú a 9 éves Péterrel.

A Neveletlenek szövegkönyvét és több, mint 4 órás hanganyagát – a programcsomag részeként – most nagy kedvezménnyel kínálja a Dinasztia Tankönyvkiadó az OFOE honlap olvasóinak.

1Szerzők: Kósáné Ormai Vera és Szekszárdi Júlia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Vissza
Sajtófigyelő
2022.09.27.
Tanársztrájk: szolidaritásból más ágazatok szakszervezetei is beszüntethetik a munkát október 5-én
A pedagógus sztrájk idején szolidaritásból más ágazatok szakszervezetei is beszüntethetik a munkát október 5-én, ezért is volt fontos az időpont mihamarabbi kijelölése - nyilatkozta a N...
(Forrás: Népszava)
--
2022.09.24.
Ez eldőlt, megszólalt a Belügyminisztérium iskola-ügyben: erre készülhetnek a magyar szülők télen
Egyre többet lehet hallani arról, hogy az iskoláknak nincs pénzük felújításra és eszközök beszerzésére, így a szülőkkel akarják megoldani ezeket a feladatokat. Az iskolák karbantartá...
(Forrás: Pénzcentrum)
--
2022.09.24.
300 diák tüntetett a budapesti Szerb Antal Gimnázium előtt a tanáraikért és az oktatásért
Újabb iskolában álltak ki a diákok a tanáraikért és az oktatás fejlesztéséért: a budapesti Szerb Antal Gimnázium tanulói a közleményük szerint péntek reggel mintegy háromszázan alkottak...
(Forrás: Mérce)
--
2022.09.24.
A minisztérium szerint az új Nat úgy jó, ahogy van, és pluszban még \"hazafias, gyermekközpontú és 21. századi\" is
Ha a tananyag valóban sok és elsajátítására a kormány bevallása szerint is több időt kell hagyni, akkor miért nem inkább a tananyag mennyiségét csökkenti a Kormány, megkönnyítve ezzel...
(Forrás: Eduline)
--
2022.09.24.
Pedagógusok Szakszervezete: El fognak szabadulni az indulatok, amikor megérkeznek az első energiaszámlák
Hétfő óta tart a pedagógusok országos gördülő sztrájkja, amelyhez egyre többen csatlakoznak a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint, ám egyelőre nincsenek annyian, mint a...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.09.24.
18 fok sincs egy fóti gimnáziumban, már most meleg teát osztanak
Tizenhat-tizennyolc fok van jelenleg a Fóti Népművészeti Szakgimnáziumban – erről tájékoztatta a szülőket az intézmény vezetője. A szerkesztőségünkhöz is eljutott levelének létezé...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep