Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. december 10. hétfő, 7:29

4 nap a könyv és a képregény körül az ezüst hétvégén a budapesti Akvárium Klubban


Minden könyv-és képregénykedvelőt várunk december 13. és 16. között az adventi időszak egyetlen, nagyszabású tematikus rendezvényén – a karácsonyi KönyvFiesztán. A négynapos eseményen kicsiknek és nagyoknak, változatos programok keretében, ötven hazai könyvkiadó mutatja be újdonságait, sztárszerzőit. A KönyvFiesztához kapcsolódó, hagyományos képregényes találkozó – a Hungarocomix – résztvevői ezúttal is szemgyönyörködtető meglepetésekkel készülnek. A karácsonyi ajándékozást is megkönnyítő rendezvény valamennyi programja ingyenes.

Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg idén először a Szerep Művészeti Alapítvány, együttműködésben a két nagy könyves közösséggel – a moly.hu és a rukkola.hu csapatával – a főváros szívében, Európa egyik leghíresebb karácsonyi vásárától egy ugrásnyira, az Erzsébet téri Akvárium Klubban a Karácsonyi KönyvFiesztát. Az ezüst hétvégén csütörtöktől vasárnapig zajló eseményen, az Akvárium Klub két nagytermében hagyományos könyves standokon várják a kiadók az olvasókat, a programok pedig három különteremben zajlanak majd.

A hazai könyvpiac hagyományosan a legnagyobb forgalmat a karácsonyt megelőző időszakban bonyolítja. Az elmúlt években azonban hiányzott egy olyan esemény, amely ekkorra időzítve koncentráltan ad lehetőséget a kiadók és a vásárlók közvetlen találkozására, ahol a nagy karácsonyi nyüzsgésben az olvasók pihenésképpen kedvenc szerzőikkel is szót válthatnak, avagy beülhetnek egy jóhangulatú felolvasásra.

Az esemény keretében a látogatók:

  • dedikáltathatják frissen vásárolt vagy korábbi kedves köteteiket a résztvevő neves szerzőkkel;
  • beszélgetéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, koncerteket hallgathatnak egy jó kávé vagy egy pohár forralt bor mellett;
  • kedvezményesen, közvetlenül a kiadótól vásárolhatják meg a legfrissebb és legnépszerűbb könyveket és képregényeket

A legkisebbeket gyermekprogramokkal is várjuk a hétvégén.

A szervezők meghívását a hazai könyvpiac szinte minden fontos szereplője elfogadta. Az 50 résztvevő kiadó mellett a két könyves közösség is játékokkal, dedikálásokkal, ajándékokkal várja a megjelenteket.

További információk az esemény weboldalán és Facebook-oldalán.
Sajtókapcsolat: portal[kukac]szerepalapitvany[pont]hu, 30/424-7782

A sokszínű programból a teljesség igénye nélkül emelnénk ki néhányat:

  • dedikál vagy könyvbemutatót tart a négy nap alatt többek között Liptai Claudia, Ördög Nóra, Palya Bea, Ungvári Tamás, Ungváry Krisztián, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Puzsér Róbert, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Görög Ibolya, Erőss Zsolt, Arató András, Joshi Barat, Baráth Katalin, dr. Gyarmati Andrea,
  • Skype-beszélgetésre várja a rajongókat a legfrissebb svéd könyvszenzáció – a Kör két szerzője: Mats Strandberg és Sara B. Elfgren,
    bemutatkozik a Kéziratedző,
  • zenél a Tai Chi Teacher együttes,
  • két írószervezet, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör szervezésében igazi ínyenceknek való beszélgetéseket tartunk,
    bemutatkozik a KönyvFieszta kabalafiguráját alkotó Miaszösz Textiljáték csapata.

Ő pedig kabalafiguránk, a KönyvMösz – a folyton olvasó bagoly, akinek a szíve a könyvekért dobog:

Nyitva tartás:
csütörtökön és pénteken 12-20 óráig
szombaton és vasárnap 10-20 óráig

A karácsonyi KönyvFieszta valamennyi programja ingyenes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep