Konstruktív konfliktuskezelés 6–10 évesek tanítói számára 7.
Konfliktusok szerephelyzetben: dramatikus játék harmadik-negyedik osztályosoknak
„…A gyermekjátéknál megérteni véljük, hogy a gyermek még a kínos élményt is megismétli, mert saját aktivitása által az erős benyomásnak sokkal gyökeresebb legyőzését éri el, mint ahogy ez a csupán passzív átélésnél lehetséges volt. Minden újabb ismétlés növelni látszik ezt az óhajtott fölényt, és örömteljes élményeknél sem tud a gyermek az ismétlésekkel betelni s kérlelhetetlenül ragaszkodik a benyomás azonosságához.”
(S. Freud)
Az angol iskolarendszerben a drámajáték 6 és 18 éves kor között ugyanolyan tantárgy, mint a matematika. Személyiségfejlesztő hatása mással nem helyettesíthető. Értéke abban rejlik, hogy a gyereknek alkalma van arra, hogy különböző korban élt/élő, különböző életkorú, nemű, társadalmi helyzetű, foglalkozású emberek helyzetébe, konfliktusaiba képzelje/élje bele magát. A dramatikus játék közben átélt helyzetek sokkal mélyebb tapasztalatként maradnak meg a gyerekekben, mint bármilyen jól szemléltetett, színesen előadott, verbálisan közölt információ.
Fontos, hogy a dramatikus játékhoz egyszerű jelmezeket, díszleteket, kellékeket is készítsünk, s törekedjünk arra, hogy a játékokban idővel valamennyi gyerek részt vegyen, ne csak a szerepelni szerető, azt könnyen tudó gyerekek. A gátolt, verbálisan még fejletlenebb gyerekek először beszédet nem vagy alig kívánó szerephelyzetben játszhatnak, majd fokozatosan egyre több szóbeli megnyilvánulást kívánó helyzetekben. A fontos az, hogy involválódjanak, bevonódjanak a játékba.
Konfliktusok pantomimmal
Erre azok a konfliktusok a legalkalmasabbak, amelyeket a gyerekeknek már sikerült feloldaniuk. Eljátszásuknak azért van mégis mással nem helyettesíthető haszna, mert a játék tovább segíti a konfliktust keltő élmények, indulatok feldolgozását. Feldolgozását. Természetesen a dramatizálásnak bármilyen más formája is ezt a funkciót tölti be –, közülük mégis a pantomim alkalmazása a legegyszerűbb. Szavak nélkül, csak mozdulatokkal lehet játszani –, s ez a kifejezési mód ebben az életkorban természetes a gyerekek számára.
Az egyik csak romák lakta falu iskolájában, azokban a hetekben, amikor Kőbányán skinhead fiatalok halálra vertek egy roma fiút –, az iskola 9-10 éves gyerekei – féltek attól, hogy a skinheadek eljöhetnek az ő falujukba is, attól tartottak, hogy ők is veszélyben vannak. Ekkor történt, hogy hat fiú kitalálta és mozdulatokkal eljátszotta, hogy mi történne, ha az ő falujukba is eljönnének a skinheadek. A pantomimben öt fiú játszotta helybeli romák szerepét, hatodik társukat rábeszélték a skinhead-szerepre. (Érdekes volt, hogy azt a fiút tették meg skinheadnek, aki leginkább peremhelyzetben volt a csoportban, és csupán egyetlen társukra ruházták ezt a szerepet.). A játékban verekedésre, „cigányverésre” érkező skinheadet – ezzel együtt saját félelmüket – a játékban megszelídítették, barátjukká tették. Figyelemre méltó, hogy a korábban szinte teljesen társtalan fiú ezt a szerepet elvállalta, s a játék után befogadta a fiúcsapat. A „skinhead-szelidítést” hetekig újra és újra eljátszották, hetekig volt szükségük újra és újra átélni, hogy megszelídül. Mindez a gyerekek ötlete volt, a tanító „mindössze” észrevette, megértette játékot, figyelt rá, a mozdulatokat finomítani segítette. Vállalta a néző szerepét, s ha a mozdulatokból nem értette meg a történést, megkérte a gyerekeket, hogy mutassák még egyszer, vagy kísérjék szavakkal. Így, az árnyaltabb kifejezést bátorítva segítette hozzá a gyerekeket differenciáltabb, pontosabb kifejezéshez.
Drámajáték
J. Neelands a drámajáték tevékenységtípusait, az ún. drámamódokat a következőképpen foglalja össze:
Bemelegítés tornával, bármilyen közös játékkal
Beszéd- és gesztusgyakorlat: rövid, tömör, a tanár által irányított cselekvécsor
Mímes játék: egyéni vagy csoportos; szöveggel vagy anélkül
Élőkép: egyéni vagy csoportos állókép
Rajz: a folyamat közben (!), nem előtte vagy utána készült rajzok
Csoportos jelenet: tanár nélküli helyzet („Játsszátok el azt/azt a jelenetet, hogy…”)
Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese (Móra, 1993) című kötetéből
A szélkötő Kalamona,
Rózsa vitéz,
Aranyszóló pintyőke,
A két lány meg a vasorrú bába,
Az ördög kilenc kérdése,
A koporsóba tett fiú;
Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág (Videopont, 1995) című gyűjteményes kötetéből
A kétszívű királyfi,
Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony,
A táltos királykisasszony;
Grimm legszebb meséi (Móra, 1960) című kötetéből
Holle anyó
című mesét ajánljuk;
Válogathatunk La Fontaine és az Ezeregyéjszaka meséi-ből, Heltai Gáspár fabulái-ból (utóbbiak a meséket nem helyettesítik).
Felhasznált irodalom
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Fordította: Kúnos
László. Gondolat. 1985
Bolton, Gavin: A tanítási dráma elmélete. Budapest, 1995. Fordította: Szauder Erik
Neelands, Jonothan: Dráma a tanulás szolgálatában. Fordította: Szauder Erik.
Budapest, 1994
Kaposi László (szerk.): Színház és dráma a tanításban. Budapest, 1995
A Carl Rogers Személyközpontú Iskola pedagógiai programja. Kézirat. 1998
A Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Művészeti Iskola és Gimnázium
pedagógiai programja. Kézirat. 1998
