Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. január 20. vasárnap, 10:02

2. Digitális Nemzedék Konferencia

Március 2-án kerül sor a 2. Digitális Nemzedék Konferenciára. Ez a rendezvény egy tavaly indult szakmai konferenciasorozat része. Az első Digitális Nemzedék Konferencia 2012 februárjában, a Digitális Pedagógus Konferencia 2012 májusában volt. A Digitális Pedagógus Konferenciának is tervezzük a folytatását.

A téma iránti érdeklődés, a tavaly óta megjelenő új tudományos eredmények és halmozódó gyakorlati tapasztalatok, illetve a változásokkal együtt felbukkanó aktuális pedagógiai problémák sarkallták arra a szervezőket1, hogy folytassák a konferenciák sorát.

A rendezvény tematikája, az ingyenes, de regisztrációhoz kötött jelentkezés feltételei, valamint a szakmai program elolvasható a rendezvény honlapján, ahol már regisztrálni is lehet. Ugyanitt van lehetőség a délutáni párhuzamos szekciókra történő jelentkezésre is.

Egyesületünk a rendezvény keretében két kétszer másfél órás szekciót szervez.

A Peer Krisztina vezetésével működő szekció a hátrányos helyzetű, illetve a sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozik. Az első részben arról lesz szó, hogy miként alkalmazhatók multimédiás lehetőségek a hátrányos helyzetű fiatalok fejlesztésében. A második részben Gyarmathy Éva tart interaktív előadást arról, hogy miként hat a digitális kor előtti (predigitális) szemlélet a digitális nemzedékre, valamint, hogy milyen sajátos oktatási zavarok tapasztalhatók az iskolában.

Az OFOE másik – szintén két másfél órás egységre tagolódó – szekciójának címe: A „digitális szülő”. A szekció vezetője Szekszárdi Júlia, levezető elnök Salamon Eszter, a Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnöke. Ebben a szekcióban arra kérdésre keresünk választ, hogy miként alakulnak az internet, a mobiltelefon és az E-napló korában a pedagógusok, szülők és diákok közötti formális és informális kapcsolatok.

A két szekció tartalmával a honlapunkon még a rendezvényt megelőzően is foglalkozni fogunk.

Szeretettel várjuk az érdeklődő pedagógusokat és természetesen a szülőket is a rendezvényre, illetve az OFOE szekcióira.

1A szervezők: ELTE PPK Iskolapedagógiai Központ, Információs Társadalom Oktató- és Kutatócsoport, Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete és a Magyartanárok Egyesülete.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep