Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. február 24. vasárnap, 10:45

Hogyan kell demokráciában élni?

Segédanyag pedagógusoknak

Demokratikus állampolgárságra nevelést támogató módszertani segédanyagot jelentetett meg a Kurt Lewin Alapítvány. Az Európa Tanács által fémjelzett oktatási csomag Demokráciában élni (Living in democracy) című részének magyar kiadása az eredeti szerző közreműködésével jelent meg és hazai pedagógusok tesztelték.

Az Európa Tanács demokratikus állampolgárságra neveléssel (DÁN) és emberi jogi oktatással (EJO) foglalkozó csoportjának könyvsorozata angol nyelven született, ám a szerzők arra buzdítják az országokat, hogy készítsék el saját fordításaikat. A Demokráciában élni című könyv a második magyarul is megjelent anyag a hatkötetes sorozatból.

A magyar nyelvű megjelenés érdekessége, hogy a tananyag kipróbálásra került: a könyv egyik szerzője, Rolf Gollob, és az általa vezetett szervezetet, a Zürichi Pedagógiai Egyetem nemzetközi oktatási programokkal foglalkozó központja által. A két szervezet magyarországi pedagógusokkal tesztelte, miként működnek a Demokráciában élni alapján felépített tanórák az itthoni gyakorlatban. A résztvevők tapasztalatai szerint az interaktív feladatoknak nincs szükségük külön tantárgyra, beépíthetők a történelem, földrajz, matematika vagy irodalomoktatás keretei közé, lekötik a gyerekek figyelmét és fejlesztik a társadalmi együttéléshez szükséges kompetenciáikat.

A könyv kilenc fejezetben foglalkozik a demokratikus állampolgárságra neveléssel és az emberi jogi oktatással. A fejezetek mindegyike négy óravázlatot tartalmaz, valamint részletesen kifejtett tanítási javaslatok és a diákok által kitölthető munkalapok, ábrák találhatók benne. A Demokráciában élni főként az általános iskola idősebbjeinek és a középiskola fiatalabbjainak (8–9. osztály) oktatásában és nevelésében nyújt segítséget, de a benne szereplő interaktív gyakorlatok némi kreativitással átalakíthatók más korosztály számára.

Az Európa Tanács sorozatának 2007-től folyamatosan megjelenő kötetei közül eddig csupán az ötödik, Exploring Children’s Rights! című résznek született magyar fordítása 2009-ben (Fedezzük fel a gyermekjogokat!). Az Európa Tanács a Living in democracy (Demokráciában élni) javított kiadását jelentette meg, az első kiadás Bosznia-Hercegovinában készült, hogy az ott 2002-ben bevezetett Demokrácia és emberi jogok c. tantárgyat támogassa.

A könyv elektronikus formában ezen a linken ingyenesen elérhető.

A sorozat többi kötete elérhető az Európa Tanács demokratikus állampolgárságra neveléssel foglalkozó honlapján. A program a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.

További információ: szabo[pont]angela[kukac]kla[pont]hu (programvezető).


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep