Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. március 23. szombat, 9:34

A tanulás jövője – közösségi utak a tanulásban – Kreatív szakmai nap

Budapest, 2013. április 13., szombat
Helyszín: Aranytíz Kultúrház (1051 Budapest, Arany János utca 10.)

Közösségeinkben – legyen az iskolai, munkahelyi, baráti vagy akár online közeg – a tudás szinte kimeríthetetlen tárháza áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy saját érdeklődésünket kielégítsük és boldogulásunkat megkönnyítsük. Bennünk van a szándék, hogy többet tudjunk, s ezáltal jobban otthon legyünk a világban, és bennünk van a képesség, hogy a tudást – bármilyen formában és csatornán keresztül szerezzük is meg – magunkévá tegyük, rendszerezzük és felhasználjuk a hétköznapok során. Ha ezt felismerjük, pozitív tapasztalatokat szerzünk, akkor képesek lehetünk tudatosan részt venni a közösségi tudásmegosztásban is.

Hogyan ösztönözheti az egyén boldogulását a közösség támogatása?

Milyen tudást kínálhat az egyén számára a közösség és viszont?

Milyen tanulási formák lehetnek a jövőben eredményesek?

Ezeket a kérdéseket járjuk körül a kiállításokkal is egybekötött konferencián, melynek fókusztémája a tanulás jövője, az egyéni tanulási utak sokszínűsége és a tanulás közösség általi támogatása.

Ha Ön egyetért azzal, hogy a közösségi tudásmegosztás a jövőbeli tanulás egyik alapköve lehet, akkor várjuk a rendezvényünkre, ami egyúttal közös gondolkodásunk kezdetét is jelentheti!

Bővebb információ és a részletes program itt található (pdf).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep