Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2013. szeptember 16. hétfő, 8:40

Folytatódnak a rendhagyó osztályfőnöki órák a moziban

A Móra Könyvkiadó „Tabu könyvek” sorozatában olyan könyvek jelennek meg, amelyek elhallgatott témákról, kényes kérdésekről, megrázó történetekről szólnak szabadon. A könyvek által felvetett témák a mai fiatalok aktuális kérdéseire és problémáira világítanak rá, mint az iskolai vagy családon belüli erőszak, az alkohol- és droghasználat, a rasszizmus, a kirekesztés, a nem kívánt terhesség vagy éppen a mozgássérültek problémái. A Budapest Film Zrt. a Móra Kiadóval közösen a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a sorozatban megjelent könyvekhez kapcsolódva olyan előadásokat szervez, amelyeknek célja, hogy a témához kapcsolódó filmvetítésekkel, illetve egy szakértő előadó közreműködésével megteremtse a közös gondolkodás lehetőségét. Film és könyv között nincs teljes átfedés, inkább csak ugyanannak a témának más aspektusait hangsúlyozzák a többoldalú bemutatás érdekében.

PROGRAM 
2013/2014. I. félév

 
2013. szeptember 26., csütörtök 13.00
Családon belüli erőszak, bántalmazás, pedofília
Film: Precious – A boldogság ára  (16)    
Könyv: Soha senkinek
Előadó: Dóka Péter

2013. október 10., csütörtök 13.00  
Megbélyegzés, kirekesztés
Film: A vadászat (16)
Könyv: Szabadesés
Előadó: Pacskovszky Zsolt

2013. október 24., csütörtök 13.00
Szexualitás, első szexuális kapcsolatok, gyerekszerelem
Film: Submarine  (12)
Könyv: Le a csajokkal!MacskakörömLe a pasikkal!
Előadó: Sohonyai Edit

 
2013. november 7., csütörtök 13.00
Fiatalkori bűnözés
Film: Play, gyerek„játék”?  (16)
Könyv: Tűzkeresztség
Előadó: Dóka Péter

 
2013. november 21., csütörtök 13.00
Fogyatékkal élők; Újrakezdés: aktív sportból a kerekes székbe, majd vissza az életbe
Film: Hasta la Vista  (16)
Könyv: Célvonal
Előadó: Dóka Péter

 
2013. december 5., csütörtök 13.00
Agresszió
Film: Ébredés  (16)
Könyv: Te… voltál
Előadó: Dóka Péter

 
2013. december 18., csütörtök 13.00
Szexualitás, első szexuális kapcsolatok, gyerekszerelem
Film: Holdfény királyság(12)
Könyv: MacskakörömJasmine
Előadó: Sohonyai Edit

 
2014. január 23., csütörtök 13.00
Fiatalkori bűnözés
Film: Fütyülök az egészre (16)
Könyv: Tűzkeresztség
Előadó: Dóka Péter

2014. február 6., csütörtök 13.00  
Szexualitás, tanár-diák kapcsolat
Film: A házban  (16) 
Könyv: Szabadesés
Előadó: Pacskovszky Zsolt

 
Jegyár: 500 Ft/fő, kísérőtanároknak ingyenes.

 
A TABU katalógus letölthető itt.
A Suli-Mozi katalógus letölthető itt.
A teljes filmlista megtekinthető itt.

 
A jelenlegi katalógus folyamatosan bővül új filmekkel, az aktuális kínálat megtekinthető a http://artmozi.hu/suli-mozi oldalon.

 
A katalógusokhoz és filmajánlókhoz jó böngészgetést kívánunk, az észrevételeket, kérdéseket pedig nagyon szívesen vesszük a suli[kukac]bpfilm[pont]hu e-mail címen és a 224 56 14-es telefonszámon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep