2014. január 16. csütörtök, 13:12
A ClassBox pedagógus szemmel
A portál még csak szárnyait bontogatta, amikor az oldal megálmodói, a fejlesztők lelkes pedagógusokat kerestek a bétatesztelés lebonyolítására. Rövidesen rám találtak, nem sokkal később pedig kicsiny, huszonnégy fős negyedikes csapatommal bekapcsolódtunk a folyamatba. Már elsős koruktól tanítom őket, a tanítási órák harminc százalékában egyénenként tanulói laptop segítségével dolgoznak. Éppen ezért, azt hiszem elfogultság nélkül mondhatom, hogy a digitális kompetencia területén az átlagosnál jóval előrébb járnak.
Kedvcsináló gyanánt főleg azt mondhatom el, hogy egy valóban zártkörű, gyermekeinket védő biztonságos közösségi oldalt ismertem meg az elmúlt időszakban. A ClassBox a kezdetektől arra törekszik, hogy a gyermekek, szülők és tanárok igényeit egyaránt kielégítse.
Részben ebből adódóan, már a legelején sem okozott számukra különösebb nehézséget az újdonságnak számító weboldal felfedezése és kiismerése. Rögtön megragadta őket az új technikai lehetőségek varázsa. Ebben közrejátszott a valóban felhasználóbarát felület is, mely megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy minden célcsoport számára megfelelő és komfortos legyen a kialakítás.
Persze manapság az internet korántsem veszélytelen, meg kell óvnunk a fiatalokat a világháló nyújtotta különböző veszélyektől. Éppen ezért a szülőkben és oktatókban egyaránt okkal ébredhet aggodalom a ClassBox nyújtotta szolgáltatások biztonságát illetően. Habár kezdetben akadtak döccenők, mondván a teszt üzemmód egyik lényege maga a hibakeresés, azt kell, hogy mondjam mára a rendszer teljes biztonságnak örvend. A gyermek csak szülője előzetes beregisztrálása után tud az oldalhoz hozzáférni, így a féltő figyelem mindvégig lankadatlanul őrizheti az ifjakat.
Pedagógusként is örömmel használom a ClassBoxot. Példának okáért tanítványaim a mai nap folyamán, a szófajok gyakorlására kaptak interaktív, játékos lehetőséget:
Fotóinkat az osztály életéről akár a gyerek is könnyűszerrel feltölthetik, albumokba rendezve. Csapatmunkában címeket adhatnak, már el is készült egy érdekes feladatsor alapja.
Napjaink fejlődő világa óhatatlanul új kihívásokat állít elénk. Ebben a felgyorsult környezetben pedig nagyon sok a különböző befolyásoló erő és tartalom, melyek közt el kell tudnunk kalauzolni a fiatalokat. Ebben próbál segítségünkre lenni a ClassBox. Nincs könnyű helyzetben, hiszen manapság az internet virágkorában, több világméretű, mindent behálózó közösségi oldalt is megemlíthetünk, melyek válogatás nélkül próbálnak minél nagyobb látogatottságot elérni. Ez pedig közben erőteljesen az érték, a tartalom rovására megy. Az így létrejövő rideg, laza alapok pedig közel sem nyújtanak megfelelő kiindulópontot az ifjúság szellemiségének fejlődésére. A ClassBox ennek igyekszik ellenállni. Biztonságot, értéket akar teremteni. Ez azonban nagy és nehéz feladat. Ahhoz, hogy működőképes legyen, összefogásra van szükség. A most még üresnek mondható weboldal akkor lesz működő, hasznos és gyarapodó, ha minél többen kihasználjuk a rendszer nyújtotta adottságokat.
Éppen ezért örömmel ajánlom az oldalt minden gyermekeit féltőn szerető, gondoskodó szülőnek és pedagógusnak, aki biztonságos környezetben szeretne igényes, korszerű nevelést gyermekeinek, illetve tanítványainak.
http://classbox.me/
Szakady Katalin
tanító
Nyíregyházi Móricz Zs. Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézménye
2014. január 5.