Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2014. február 6. csütörtök, 18:50

Coding girls – a Prezi felhívása középiskolás lányok számára

A Prezi az utóbbi időben aktívan tesz a programozás népszerűsítéséért, új kezdeményezésük, a Coding girls pedig a lányokat veszi célba. A jelmondat: Van, ami fiús, van, ami csajos, de a programozás nem ilyen! A programra olyan, a matematika és/vagy informatika iránt érdeklődő középiskolás lányok jelentkezését várják, akik 2015/2016-ban főiskolán vagy egyetemen szeretnének majd továbbtanulni, és már most szívesen megismerkednének a programozás alapjaival.

„Szeretnénk ha több lány döntene úgy, hogy műszaki vonalon kezdi meg egyetemi, főiskolai tanulmányait és egyre több lány lenne a jövő mérnökei között. Úgy gondoljuk, hogy ennek a legjobb eszköze az oktatás – ezért indítottuk el ezt a programot. A célunk az, hogy segítsünk a programozás, informatika iránt érdeklődő lányoknak a felkészülésben, szeretnénk motiválni őket, hogy bátran vágjanak neki ennek az útnak” – olvasható a honlapon.

Pályázni 2014. február 20-ig lehet egy prezis prezivel a http://coding-girls.com/ címen, a jelentkezők közül a cég 8 főt fog kiválasztani, akiket március 4. és május 19. között heti két alkalommal a Prezi fejlesztői fognak tanítani a JavaScript használatára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep