Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. február 27. csütörtök, 13:47

Új rovatokkal jelent meg a Modern Iskola legfrissebb száma

Az  új főszerkesztő által – örömteli izgalommal és kíváncsisággal – jegyzett első lapszám az friss hírek és események bemutatása mellett új rovatokkal is jelentkezik. Ezek egyike A hónap híre, vagyis most a biztonságosabb internetezés. „A program keretében  a szakemberek felhívják a figyelmet az internet hasznossága és értéke mellett az ott előforduló  káros jelenségekre, pl. a függőségekre, a zaklatásra, és tájékoztatják a gyermekeket, pedagógusokat és döntéshozókat a problémákról és azok kezeléséről.” Ez a téma az pedagógusok számára is sokszor  kihívást jelentő helyzetet mutat be, hisz a gyerekek nevelkedésére, mindennapi viselkedésére az online térben töltött idő is hat. Erről is szólnak az idézett tanárok is,, és megtudhatjuk, ha segítséget kérnénk az online problémákhoz, akkor melyik számon, mikor és kit lehet hívni, az  ingyenes, gyakorlatias segítséget nyújtó szervezetek közül? Az Önök iskolájában merülnek fel hasonló témában problémák? Hogy oldják meg, milyen fórumokat nyújtanak a téma megbeszélésére? írjanak nekünk!

  Nem marad ki természetesen most sem a pedagógusokat leginkább érintő aktuális téma, az ún. e-portfólió sem a lapból, most az "önreflexióról" szóló részét mutatja be a szerző:  „Javaslok egy egyszerű gyakorlatot, melyet egy oktatási pilot programnál már kipróbáltunk. Az óra előtti tudatos tervezés (pl.blogbejegyzésben, hogy a dátum is rögzített legyen), az óra megtartása, majd a végén egy reflexió a tanórára, mi történt, mi volt jó, mi az, amit fel lehet használni, s hogyan használhatják más pedagógusok stb. Kezdetben a reflexiókba ilyen mondatok kerültek: „az óra jól sikerült”, „a gyerekek aktívak voltak”. Ugyanis a pedagógusok a tanóra lendületében nem tudnak figyelni mindenre, s amikor leírják az anyagot, már nem emlékeznek a tanórán történt, pedagógiailag is fontos eseményekre, elemekre. Ez egy tanulási folyamat, amit el kell kezdeni, és apró lépésekkel kell haladni, rutint kell szerezni ebben is, hogy gyakorlottá váljunk.” Hogyan tovább? Bedő Andrea,  a lap állandó szerzője ad érzékletes útmutatást ennek elkészítéséhez, az „önreflexió” írásának mikéntjéhez. 

   Szintén saját munkájukról számolnak be azok a pedagógusok, akik a „virtuális egyetem” kurzusának hallgatóiként képzik magukat tovább a web 2.0. eszközeivel, és innovatív, közösségi eszközökön elérhető modern módon tesznek szert fontos ismeretekre és készségekre.Mit lehet itt tanulni? hogyan gyűlhetnek össze az ország különböző pontjain élő tanárok a virtuális térben? Hogyan használják ezt a tudást a tanteremben és mit profitálnak az amúgy teljesen ingyenes, mégis sokat érő kurzusból? Hogyan lehet bekapcsolódni? Ezekről is beszélnek a résztvevők- és a szervező, Tóth Renáta! 

 Hogyan lehet élmény a matekóra? Milyen program és tanárképzés segíti a pedagógusokat, hogy a természettudományos képzést „felpörgessék”? A Modern Iskola beszámol egy komplex kezdeményezésről, aminek célja a PISA-felmérés eredményeinek javítása- vagyis  innovatív természettudományos illetve matematikai készségfejlesztést szeretnének elérni a munkatársak. (Geomatech- program, Geogebra-szoftver) Részletek a  személyes interjúkon alapuló „Hogy lehet a matekóra élmény” és a „Közel a mindennapokhoz” című cikkekben, ez utóbbiban Dr. Marosvári Péter tanár, tananyagfejlesztő és matematika tankönyvszerző nyilatkozik a Modern Iskolának. 

   „Ötven órába nem fogtok belehalni..”- egy a sarkos vélemények közül, amik az iskolai közösségi szolgálat körüli vitában "elhangzottak".  Ki szervezze meg az iskolai közösségi szolgálatot, milyen pénzből, hogyan?  Az Osztályfőnök rovatban egy sokak által igényelt témát jár körbe szakértő állandó munkatárs, Szekszárdi Júlia. A nemrég bevezetett középiskolai  „Közösségi szolgálat” intézményéről, a gyakorlatról, a leggyakoribb  tévhitekről és tényekről szól az összeállítás, melynek végén egy összeszedett  módszertani útmutató, segédanyagokat tartalmazó  oldal-gyűjtemény fogadja az érdeklődőket, bemutatja a program ötletgazdáit, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány tudását erről. 

   A szakiskolák, szakiskolások helyzetéről sok problémát sorolnak a szakemberek. Ezek mellett pedig az is igaz, hogy köztük is vannak ambíziózus, tudást értéknek tartó szakemberek, még ha tinédzserek és szakiskolások is. A szakmák legjobbjai vetélkednek, szórakoztató, látványos módon ismerhetők meg a msterségek a következő hetek rendezvényein, megmérettetésein- erről is szól a HTTP Alapítvány által menedzselt Skillshungary és egyéb programok sora, amiről szintén beszámol a lap. A munkaerőpiaci elvárások bemutatása a  Modern Iskola  és az oktatási intézmények által fontos, éppen ezért az aktuális  pályaorientációs és szakmai megmérettetésekről is szó kerül a HTTP Alapítvány részletes beszámolójában.

  Hogy kerül mosógép  és androidos táblagép egy iskolába? A felhőbe mentett órai munka és a csoportmunka előnyei is szóba kerülnek a Samsung vállalat által támogatott új iskolában, ahonnan helyszíni tudósítással jelentkezik a lap munkatársa.  A „jövő iskoláját” ismerhetik meg a  most megnyílt jászfényszarui iskola, a  Samsung Smart School –ról szóló tudósításban. 

És végül az „Utolsó oldal”- de nem utolsó sorban! Sztárok az iskolában? Inkább életpályák, rendhagyó és követendő életutak valóságos szereplőiként látogatnak el ismert emberek a budapesti Varga Márton Szakközépiskolába, ahol a jövő kertészei, földmérői és egyéb szakemberei testközelből ismerkedhetnek meg érdekes foglalkozású és személyiségű hírességekkel. A „Másóra” című programot sikerült úgy beilleszteni a mindennapokba, hogy nem jelent többletterhelést a diákoknak, mégis egy új elem a tanításban. Erről a jó gyakorlatról a Hét iskolája rovatban is írt a Modern Iskola online.

  A lap munkatársai ebben a hónapban is számos érdekes programról, képzésről és kezdeményezésről adnak hírt a naponta frissülő www.moderniskola.hu portálon.

  A netes felületen  is vannak újdonságok:  a lap szerkesztői hétről hétre igyekeznek bemutatni az innovatív,  jó gyakorlatokat bemutató iskolákat a Hét iskolája rovatban, várják leveleiket, észrevételeiket az „írjon nekünk” űrlapon keresztül. Péntekenként azokat a kulturális programokat ajánlják, amik a közoktatáshoz kapcsolódnak, heti bontásban. Szintén az interaktivitást szolgálja a hétről hétre frissülő szavazás lehetősége is, aminek témájához szintén fogadnak ötleteket, és persze a hírlevélre feliratkozók folyamatosan bővülő táborába is várják az újabb érdeklődőket.

Fülöp Hajnalka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep