Uram

Nem Uram, ne várd,

ma sem térdelek

eléd zsoltárt mormolva,

csikordul a fogam még

konokul

mint régen,

számat gyermeteg panasz

s önző kérés el ne hagyja,

de

add értenem hogy ami

veszett

hát mért veszett oda

mért van hogy

visszatért a hülyeség kora

s újra a szín, újra a vallás,

s pökhendi pimasz

hazugság

mi választ

embert embertől el,

öltönyös urak kesztyűben

veregetik vállon

azt ki még álmodni mer.

Nem Uram, nem kérheted

tőlem hogy szótlanságom

vaksággal tetézzem

de ha nem látok is hát

majd bőrömön érzem.

Pfeifer Erzsébet