Beszélj róla!

(Könyv és honlap a gyerekkori abuzusról)

Anoni Mara Bűn vagy bűnhődés című könyve egy megrázó trauma és egy egész életet megváltoztató terápia története Egy negyvenkét éves nő kíméletlenül őszinte vallomása, amelyben elmeséli, hogyan lett hatéves korában szexuális abúzus áldozata. A viszony – amely közte és az unokatestvére között éveken át tartott – titokban maradt a család előtt, a lány – később asszony – senkinek sem beszélt a traumáról. Véletlenül jutott el pszichológushoz, ahová az ötéves lányát vitte, aki szorongani kezdett, és nem akart óvodába menni. Ám a pszichológusnő néhány beszélgetés után az anyának javasolt terápiát, amely négy és fél évig tartott. A terápiás folyamat egyben Anoni Mara életének, a feloldozás keresésének a története. Hosszú és fájdalmas út vezetett el odáig, hogy újra tudja építeni mindazt, amit a gyermekkori abúzus az életében lerombolt (Forrás: moly.hu)

Anoni Mara könyve volt az első, amely felhívta a figyelmet egy a magyar társadalomban máig tabunak számító témára. A Bűn vagy bűnhődés a sok elismerés mellett sok elutasítást is kapott, több helyen elzárkóztak a kérdés megvitatása elől. Ekkor határozta el a szerző, hogy addig küzd, amíg a közvélemény meg nem érti: a gyermekkori szexuális abúzus gyakori jelenség – sokkal gyakoribb, mint gondolnánk –, és hatással van az áldozatok egész életére. Kezdeményezésére létrejött az ún. Anoni Mara Társaság: különféle foglalkozású, életkorú önkéntesekből, akik csatlakoztak a szexuális abúzus elleni küzdelemhez.

A társaság által létrehozott beszeljrola.hu című honlap lehetőséget nyújt, hogy mindenki szabadon és név nélkül elmesélhesse azt a nyomasztó történetet, ami vele esett meg, és amiről évtizedeken át senkivel nem tudott beszélni. „Mert nincs borzasztóbb a hallgatásnál: magányra ítél, és megbetegít. Nem könnyű beszélni róla, sokaknak hosszú időre van szükségük. Itt mindenki a saját tempójában haladhat előre. Reményeink szerint kialakul egy támogató-bátorító közösség, ahol könnyebb lesz kiönteni a lelkünket.” – olvasható a főoldalon.

A saját családja iránti tapintatból névtelenségét őrző szerző (középiskolai tanárnő) interjút adott Rádai Eszternek, az Élet és Irodalom újságírójának. Arra a kérdésre, hogy mi volt a célja a projekttel, Anoni Mara a következőképpen válaszolt.

„Reményeink szerint sok mindenre jó lehet. Egyrészt, amikor beszélünk róla, a társadalom elé tárunk egy olyan problémát, amiről eddig nem nagyon akart senki tudomást venni. A családon belüli erőszakról való diskurzus már valamennyire utat tört magának, de a gyerekkori abúzus még mindig tabutémának számít, és ez nagyon nagy baj. Tehát egyrészt behoztuk a témát a köztudatba, hogy ilyen van, ráadásul gyakori jelenség, másrészt lehetőség az áldozatoknak arra, hogy anonim módon elmondják, ami velük történt, kicsit felszabaduljanak a titok alól. Harmadrészt az áldozatok látják, tapasztalják, hogy nincsenek egyedül. Ez nekik nagyon fontos. Amikor ez megtörténik az emberrel, különösen, ha kicsi gyermek, akkor azt hiszi, hogy ő az egyetlen ember a világon, akivel ez megtörtént. És látni azt, hogy mennyire párhuzamos történetek ezek, hogy ugyanolyan reakciókat váltanak ki, ugyanolyan érzéseket váltanak ki, az abúzus áldozatainak ez nagy segítség.” (…)

Az interjúban szó esik a honlapot működtető ötfős csapatról is. „Rajtam kívül egy jogász, egy pszichológus, egy újságíró, és van egy informatikusunk is. (…) Áprilisban indultunk, és azt gondoltuk, hogy évek múlva fogunk ott tartani, ahova már most eljutottunk. (…) Nagyon jó érzés, mert nagyon sok embernek segítünk. Akár saját sikerünkként könyvelhetnénk el, hogy a Sipos Pál-ügy kapcsán mindenki hozzánk jött, mindenki a mi pszichológusunkkal akart beszélni, annyi megkeresés volt, hogy alig bírtuk a tempót. Persze, ez sem egyértelműen pozitív dolog, hiszen ezzel azt a százötven embert, aki megírta nekünk a történetét, egyszerűen átlépték, mert ők nem híres emberek. Pedig nem csak Sipos Pál-ügy van, hanem nagyon sok más eset is, amelyről beszélni kellene. (Áldozatok és elkövetők. Rádai Eszter interjúja, Élet és Irodalom, 2014. augusztus 8. 7. oldal)

Hogy mennyire igaza van Anoni Marának, azt a honlapon megjelent történetek igazolják. Rengetegen hordoznak mély traumákat még a gyerekkorukból, és nem kapnak lehetőséget ezek kibeszélésére, a feloldásra. Éppen a könyv szerzőjének, a honlap létrehozójának a története igazolja, hogy milyen nagy szükség van az élmények feldolgozására, a mélyen eltemetett „bűnök” alól való feloldozásra, az ezekhez tapadó, sokakat egy életen át megbénító szégyenérzet megszűntetésére. A megoldáshoz az első lépés, hogy – ha név nélkül is – de legyen lehetőség elmondani ezeket a történeteket.

Az első lépést tehát megtették. Valamennyiünk feladata és felelőssége a folytatás.

25 üzenet

Juli szerint:

2014.09.01. 08:04

Kedves Csilla! Nem gondolok én sem zártkörű tanácskozásra, hanem valamilyen fórumra, ahol a megoldás irányáról sikerül valami konkrétumot elhatározni. Ez borzasztóan nehéz ebben a témában is. Ha van Neked konkrét ötleted a megvalósítás módjára, nagyon szépen megköszönöm. A zártkörű szakmai tanácskozás most nem segít, viszont a kapcsolódó szakmai eredményeket valahogyan kommunikálni kellene a nyilvánosság felé. Nagyon örülök, hogy Te megint ilyen aktívan velünk vagy.

Válasz
csilla szerint:

2014.09.02. 22:27

Kedves Juli!
Borzasztó pesszimista vagyok ebben a témában.
Azt gondolom, hogy mi emberek, az összerakott személyiség-struktúránkkal, családszerkezetünkkel, örökölt és szerzett szocializációnkkal, társadalmi státusz-szerep betöltésünkkel, totál alkalmatlanok vagyunk a probléma keletkezésének helyének megelőzésében. Én a néphagyományban hiszek: vagyis hallja a gyermek mindig is a szülői szerepeket. a családtagok szerepeit, de ezt megelőzni nem lehet. azért, mert nincs ma a honban olyan törvény, erkölcsi szabály, hogy ha feltételezed és ezt bűntetlenül,hogy az általad gyanúsnak vélt személy kiskorút bánt anoním maradhatsz. a média felkapja és mindketten, sőt a vélt áldozattal együtt azonnal stigmatizált leszel egy életre. a bemásolt linkem egy minisztériumi anyag, de a felelősséget már ha nincs jelzés, nem meri senki sem felvállalni: kockázati tényezőként krízis és minden egyes alkalommal a gyermekvédelmi alapellátást vonják felelősségre. Azt gondolom, hogy ez a nevelés része. Sajnos ma ez az oktatásra hárul, de nem tananyag, hanem pedagógus függő: beszélget, lát, jelez. Nem hiszek a prevencióban, csak a mielőbbi felismerésben és a pszichológusi megsegítésben. Már, ha ez magyarhonban létezne: minden településen pszichológus, elérhetően. Győzzetek meg az ellenkezőjéről, mert lehet, hogy nem látom a fától az erdőt.

Válasz
csilla szerint:

2014.09.02. 22:27

Kedves Juli!
Borzasztó pesszimista vagyok ebben a témában.
Azt gondolom, hogy mi emberek, az összerakott személyiség-struktúránkkal, családszerkezetünkkel, örökölt és szerzett szocializációnkkal, társadalmi státusz-szerep betöltésünkkel, totál alkalmatlanok vagyunk a probléma keletkezésének helyének megelőzésében. Én a néphagyományban hiszek: vagyis hallja a gyermek mindig is a szülői szerepeket. a családtagok szerepeit, de ezt megelőzni nem lehet. azért, mert nincs ma a honban olyan törvény, erkölcsi szabály, hogy ha feltételezed és ezt bűntetlenül,hogy az általad gyanúsnak vélt személy kiskorút bánt anoním maradhatsz. a média felkapja és mindketten, sőt a vélt áldozattal együtt azonnal stigmatizált leszel egy életre. a bemásolt linkem egy minisztériumi anyag, de a felelősséget már ha nincs jelzés, nem meri senki sem felvállalni: kockázati tényezőként krízis és minden egyes alkalommal a gyermekvédelmi alapellátást vonják felelősségre. Azt gondolom, hogy ez a nevelés része. Sajnos ma ez az oktatásra hárul, de nem tananyag, hanem pedagógus függő: beszélget, lát, jelez. Nem hiszek a prevencióban, csak a mielőbbi felismerésben és a pszichológusi megsegítésben. Már, ha ez magyarhonban létezne: minden településen pszichológus, elérhetően. Győzzetek meg az ellenkezőjéről, mert lehet, hogy nem látom a fától az erdőt.

Válasz
János szerint:

2014.09.03. 09:20

Kedves Csilla!
Én is azt javaslom, hogy több szakember (több szakterületről) adja össze a tudását. Legyen benne sajtós is. A napokban megjelent cikk az angol esetről (pár év alatt 1400 gyerek vált áldozattá) a normálisan gondolkodó embereket elborzasztotta. A másik oldalról viszont olyan módszertani útmutatót adhatott valakiknek (benzinnel leönteni, majd égő gyufával a kézben megerőszakolni az áldozatot), akiknek semmiképpen nem kellett volna ezt is a tudomásukra hozni. Igen, legyen komoly felelőssége a laptulajdonosnak, főszerkesztőnek akkor is, ha nincs felesége, leánya… Írtam filmrendezőről is, ne büntessék a filmet bújtatott reklám miatt (mint pl. a "véletlenül" asztalon maradt, valamelyik szponzor logójával ellátott üdítős pohár esetében). A direkt, megelőzés céljából készített filmek is jók, kiváló példa erre az a rajzfilm, amelyben egy új cirógat, csiklandoz, simogat egy kislányt, de ő abban a pillanatban ordítozni kezd, amikor a bugyijához érnek. Írtam főhelyre, azonnal szembetűnő asztalra kihelyezendő kiadványokról. A családsegítő már azzal komoly veszélyt előz meg, ha megnézi, milyen korú gyerekek érkeznek, vagy távoznak egyedül az iskolából, és azonnal intézkedéseket kezdeményez. Ráérő nagyszülők ugyanezt megtehetnék… Ezernyi példa – akár elvetendő is – lehet még, ezek közül a szájhagyomány útján terjedők különösen hasznosak lehetnek. Az erőszak rendszerint nem benzines fenyegetéssel, vagy azonnal szembetűnő súlyos sérülésekkel kezdődik (mint pl. a gólyatábori eset). Ha valamelyik kislánynak viszket "lent", naponta többször simogatja is a környékét, lehet, hogy egyetlen óvónői rákérdezésből kiderül, hogy két napja már éppen a makulátlan hírű nagyapa segít neki, de erről nem szabad tudnia senkinek (de ennél több még szerencsére nem történt). A legveszélyeztetettebb korosztály szüleit igenis engedjék el időben a munkahelyükről, hogy a gyerek ne kényszerüljön segítő rokon "felügyeletére" a napközi után. Nem lehetünk pesszimisták, gondoljunk a saját gyerekünkre, megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy ne pszichológus kísérelje meg a lehetetlent… A fenti néhány példával azt is igyekeztem szemléltetni, hogy miért gondolom azt, hogy nem minden indok, módszer tartozik, tartozhat a közvéleményre, legyen olyan műhelymunka, amely a "belső használatra" jelzés mellett folyik. Elnézést, hogy megelőztem Julit a válasszal, de ezt nem is annak szántam, hanem a saját gondolataimból emeltem ki néhányat. Közben látom, hogy Juli is ontja a linkeket, azokat is olvasgatom, remélem, hogy a szerzőik ide is benéznek, és látják, hogy nekik is szól, ami itt megjelenik.

Válasz
János szerint:

2014.09.03. 09:33

Még egy apró, technikai észrevétel. Én is szoktam javítgatni a kommentjeimben az elírásokat (ha még elküldés előtt észreveszem…). Az előnézetet ilyenkor is le kell nyomni, különben nem változik a kimenő üzenet. Ha elküldöm, utána az F5-tel kell frissíteni az oldalt, mert anélkül csak mások látják. Ha pedig a "biztonság kedvéért" még egyszer elküldöm, másodszor is megjelenik.

Válasz
János szerint:

2014.09.03. 10:14

Kedves Júlia!

Köszönöm a linket:
http://hivatlanul.com/munkacsoport-cselekvesi-felhivas-gyermekbantalmazas-gyermekjogok/

Szívesen venném, ha az itt megjelent "párbeszédünk" (Csillát nagyon is beleértve) megjelenne náluk és az OFOE "hivatalosan" is ott lenne valamilyen módon a csoportban. A csoport tagjai elismert szakemberek, nők, ezért a reakciók sajnos várhatóan nem elhanyagolható része – bár egyértelműen gyermekbántalmazásról van szó – feministák hisztijéről fog alpári módon harsogni…

Válasz
Juli szerint:

2014.09.10. 22:14

Kedves János! Felhívtam a munkacsoport figyelmét a honlapon zajló diskurzusra. Remélem, nyitni fognak Érlelődik közöttünk az együttműködés, de kicsit másképp gondoljuk a megoldást. Mindenképpen visszatérünk rá. Igaz, nőkből áll a munkacsoport, de nem mondanám őket feministáknak. Engem az Anoni Mara projekt foglalkoztat erősen, próbálok is hozzájuk valami utat találni, esetleg összekötni őket azokkal a szakemberekkel, akik, már jó ideje foglalkoznak a gyermekbántalmazással. (Pl. az Eszter Alapítvány).Igaz, mindig összekapcsolva a nők bántalmazásával, talán Maga is azért gondolja, hogy a feminizmus irányába visz a dolog. Valóban érdemes lenne ezt a két témát szétválasztani.

Válasz
János szerint:

2014.09.11. 16:57

Kedves Júlia!
Ha valaki, akkor én igazán feminista vagyok (2 lányom és a feleségem messze elmaradnak tőlem) :), inkább azok – csípőből odavetett – alpári kritikájára gondoltam, akik meglátva a "szaknévsort", már acsarkodnak is… Pedig, ha vennének egy nagy levegőt, észrevennék, hogy az áldozatok jelentős része FIÚ! Ennek belátását sajnos nem lehet rájuk bízni, mert ehhez kevés az 1 Bites IQ. Nincs egyetlen megközelítési mód, magam is támogatok mindenféle megoldást, kezdeményezést. A különböző szakterületek összehangolt munkájára azonban mindenképpen szükség van, jó bizonyíték erre a legutóbbi példa, a "gólyatáboros törvény"-t óriási ellenszél fogadta (szerintem sem volt túl szerencsés a politikai kinyilatkoztatás).

Válasz
Juli szerint:

2014.09.13. 09:43

Igaza van, János. Nagyon nagy baj, hogy minden átpolitizálódik. A gólyatábor ügy alkalom volt arra, hogy aki akart, belekössön az ELTÉ-be, és a hallgatói önkormányzatokba. A dologban ki-ki ízlése, politikai elkötelezettsége alapján foglalt állást. S közben magát az ügyet hol túl-, hogy meg alul-, de mindenképpen differenciálatlanul értékelik. Igaz, hogy a gólyatáborok avatási szertartásai sok esetben átlépik a határt, és bizony erőszakba, megalázásba torkollanak, de a megerőszakolt lány ügye nem feltétlenül sorolható ide. A visszhang a Westbalkán tragédia fogadtatására emlékeztet, amikor egy megrendítő eset ürügyén ki-ki állást foglal függetlenül a valós eseménytől. Nem tudom persze azt sem, hogy a gólyatáborok ügyében mi lenne a megoldás, de az biztos, hogy míg a két vagy több tábor nyilvánosan tépi egymást, az erőszak minden téren egyre jobban érvényesül, s mindebből első sorban az elbulvárosodott média húz hasznot, hiszen egyre több a sok klikket vonzó, a nézőszámot gyarapító szenzáció, amit hosszan rágcsálni lehet. Ahelyett, hogy az okok feltárásával, elemzésével, a megoldás lehetőségével foglalkoznának. Az oknyomozó újságírás szinte teljesen eltűnt, a média manipulált, és közben a felszín alatt egyre szörnyűbb tendenciák érvényesülnek. Ami a szakmai összefogást illeti, nem igazán könnyű megoldani. De nagyon igyekszem/igyekszünk.

Válasz
János szerint:

2014.09.14. 10:30

Elolvastam Ónody-Molnár Dóra cikkét. Többek között ezért is gondolom, hogy több szakterület képviselőjét kell "összehozni".

Válasz

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Vissza

Sajtófigyelő

2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)

2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)

2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)

2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)

2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)

2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)

Címkék

Videoportál pedagógusoknak