Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. szeptember 12. péntek, 13:48

Béka-pedagógia a tó mélyén

Zöldbéka tanár úr neve sokaknak ismerősen csenghet. Az élménypedagógia talán még többeknek. De az igazán szemfülesek már rég összekötötték a kettőt. Tizenhét év munkája ér véget ebben az évben.

Leiner Károly, azaz Zöld Béka Tanár Úr tanító, gyógypedagógus, kaland- és élménypedagógus alapította a Zöld Béka Baráti Kört, mely számomra az igazi integráció: ép és fogyatékos gyerekek, szülők, családok együtt vettek részt a kaland- és élménypedagógiai játékoktól színes programokon, kirándulásokon. A cél az volt, hogy elfogadják saját magukat, a világot; és elfogadtassák a világgal magukat. Hogy épek és sérültek együttes élményeken keresztül éljék át az örömöt, a sikert.

A programokon bárki részt vehetett, havi egy alkalommal, szombatonként. Akkor, amikor mások a családjukkal vannak. Éppen ezért hozta létre Zöld Béka ezt a nagy családot, hogy ez mindenkinek megadathasson.

Biztos vagyok benne, hogy egy olyan munka ér véget, amit nemcsak a Baráti Kör résztvevői, de a távolabbról szemlélődők és a pedagógusi (meg persze a társ) szakma is sajnálni fog. Olyan jó lenne, ha nem zuhanna a tó mélyére mindaz, amit a békák a Tanár Úrnak köszönhetően kaptak és kaphattak volna a jövőben. Ha a rendszer engedné működni a szakmai törekvéseket, ha értékelné az erőfeszítéseket. Ha megköszönné a munkát.

Köszönjük, Zöld Béka Tanár Úr. Csupa nagybetűvel.

Peer Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep