Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. október 6. hétfő, 13:36

VERSENYKIÍRÁS

AZ ENERGETIKAI SZAKKOLLÉGIUM ÁLTAL A
2014/15-ES TANÉVBEN RENDEZETT ENERGETIKAI TÉMÁJÚ TANULMÁNYI VERSENYHEZ

Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt. A verseny célja, hogy a diákok figyelmét felhívja az energiaiparban rejlő lehetőségekre, az energetika sokszínűségére és fontosságára.

A verseny fordulói a tavalyi évhez hasonlóan előrehozott időpontban, a felsőoktatási felvételi jelentkezés időpontjához igazítva, kerülnek megrendezésre.

Az előző évekhez hasonlóan idén is értékes nyereményekre számíthat az első három helyen végzett csapat, továbbá jutalmazzuk azt az iskolát, amelyik a legtöbb, második fordulóba jutott csapatot nevezte.

A határon túli középiskolák számára is meghirdetett versenyre 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok tagjainak nem szükséges ugyanazon oktatási intézmény diákjainak lenniük. A regisztráció elektronikus formában, az Energetikai Szakkollégium honlapján (http://eszk.org/) keresztül történik, ezt tekintjük hivatalos jelentkezésnek.

A verseny három fordulós:

Az első fordulóban a csapatoknak a verseny honlapjáról letölthető tesztsort kell kitölteniük, itt feleletválasztós jellegű, illetve egyszerűbb számolásokat igénylő feladattal találkozhatnak, melyek az energetika és a határos területek ismereteit fogják felmérni. A tesztsor letölthető lesz a verseny honlapjáról, de a kitöltés interneten keresztül, online történik.

Az első fordulóból továbbjutott 20 csapat számára a második forduló feladata egy 10-15 oldalas esszé megírása, valamint összetettebb számítást igénylő feladatok megoldása lesz. Az esszé pontos témája, illetve a formai követelmények később kerülnek kihirdetésre. A legeredményesebben szereplő 10 csapat helyszíni döntőn, interaktív, kreatív feladatok segítségével mérheti össze tudását, és küzdhet meg a nyereményekért.

A verseny pontos menetrendje:

2014. október 1. – október 22.: online regisztráció
2014. november 3. – november 17.: első online forduló
2014. november 24. – december 15.: második online forduló a továbbjutott csapatok számára
2015. február 6.: döntő

A versenyről további információ található az Energetikai Szakkollégium honlapján.

Kérjük, hogy iskolájában hirdesse versenyünket! Segítségét előre is köszönjük!

Kérdés esetén forduljon bizalommal a verseny szervezőjéhez:

Batta Alexandra
E-mail: batta.alexandra@eszk.org
Tel.: +36/30-348-1928

Üdvözlettel:
Energetikai Szakkollégium

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep