Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59

Az én dédmamám igazi budai úrilánynak született

Egy, a neten élő listán (iskola@yahoogroups.com) olvastam a következő személyes vallomást. Nagyon megérintett talán azért, mert a pedagógus hivatás egyre kevésbé emlegetett szépsége, a gyerekekkel való kapcsolat, a napi alkotás lehetősége és öröme érződik a sorok mögül, amely a dédunoka emlékeiből is elevenen bukkan elő. (Sz. J.)

„Az én dédmamám igazi budai úrilánynak született (1891), és mint minden nőnek akkoriban, a Tanítóképző volt, amit elvégezhetett. Később házasan, gyerekkel »rákényszerült«, hogy tanítani menjen a Rózsadombon, ahol laktak, az Áldás utcai Általános Iskolában. És lőn csoda: nagyon, nagyon szerette. Volt ott Habsburg gyerek is, de másmilyen is. És szerette.
A következő munkahelye Angyalföldön volt egy általános iskola, és nagyon szerette. Bár elfogytak otthon a lepedők, mert kellettek zsebkendőnek…

Őt is nagyon szerették. Nem tudom, milyen látvány lehetett valaki, aki ugyanúgy öltözik
föl a Gerbaud-ba, mint Angyalföldre, ahova tanítani megy (emlékeim szerint cipő, táska,
rúzs teljes összhangban). Azt tudom viszont, hogy büszke volt rá, hogy 1919-ben a zabrálók felismerték a Rózsa-dombon, hogy ez az ő tanító
nénijük, és tőlük nem vittek el semmit. Na ennyit a történelemről.

Én nem lettem tanár.

Néha sajnálom.

Kati”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep