Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2015. március 8. vasárnap, 15:03

Színházpedagógiai foglalkozások a Vígszínházban

A Vígszínház fontos feladatának tekinti, hogy nyitottá tegye a fiatalokat a színház élményére, illetve segítséget adjon nekik a színház nyújtotta hatások befogadásához. Szeretnénk különleges, diákoknak és pedagógusoknak szóló kedvezményekkel támogatni az iskolák és a színház együttműködését.

Előadásaink előtt színházpedagógiai foglalkozásokat tartunk csoportok számára, amelyek az adott darabhoz kapcsolódnak, ám tágabb asszociációs lehetőségeket is kínálnak. Olyan programot ajánlunk a középiskolásoknak, amelyben felfedezhetik, hogy egy-egy előadás miként érinti saját világukat, mindennapi problémáikat. A felkészítő foglalkozásokon szeretnénk a kreativitást és a játékkedvet előcsalva önálló gondolkodásra ösztönözni a fiatalokat.

A kreatív színházi foglalkozáson a diákok drámajátékokon keresztül tehetik próbára fantáziájukat, és ismerhetik meg a színházat. Körbejárjuk az épületet, beszélgetünk a színház működéséről, egy-egy előadás születéséről.

A tematikus felkészítő foglalkozáson a diákokkal közösen megbeszéljük az adott darab főbb kérdéseit. Játékos feladatokkal elemezzük, hogyan kötődik saját életünkhöz az előadás.

A kulisszajárás során a diákok bekukkanthatnak a színfalak mögé. Beszélgetünk a színház működéséről, és arról, hogy kik dolgoznak egy színházban, kik vesznek rész egy előadás létrejöttében.

– A kreatív foglalkozás és a tematikus felkészítő foglalkozások másfél órásak, a kulisszajárás egy órás.

– Egy foglalkozáson egy osztály vagy egy összeszokott csoport vehet részt (10-30 fő, 14-18 évesek).

– A foglalkozásokat – előzetes egyeztetés alapján – a színházlátogatást megelőzően tartjuk, akár az előadás napján, akár pár nappal korábban.

Az előadás megtekintéséhez a csoportnak kedvezményt biztosítunk, a foglalkozások pedig ingyenesek.

A kulisszajárás és a kreatív színházi foglalkozás bármelyik előadáshoz igényelhető.

Az előadások listája, amelyekhez kapcsolódva tematikus felkészítő foglalkozásokat tartunk, a honapunkon megtalálható.

Jegyfoglalás az előadásokra:

Szép Tímea
Telefon: 06-30/971-6559
E-mail: vigdiak@vigszinhaz.hu

Foglalkozásokra jelentkezés és időpont egyeztetés:
Balassa Jusztina
Telefon: 06-30/799-3880
E-mail: kulissza@vigszinhaz.hu

Reméljük, felkeltettük érdeklődésüket, és hamarosan találkozunk a Vígszínházban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep