Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2015. március 15. vasárnap, 22:27

Gamification szekciók

Szekció a Digitális nemzedék konferencián

A gamifikációban rejlő motivációs lehetőségeket az oktatás világa is elkezdte felfedezni. A 2014-es oktatási trendekkel foglalkozó Horizon jelentés kiemelt fontosságot tulajdonít a játék alapú oktatásnak és szorgalmazza annak mielőbbi adaptációját (NMC, 2014).


Trendek, technológiák és kihívások az oktatás következő 5 évében (NMC, 2014)

Konferenciánk keretében – három programot is kínálva – exponált szerepet szánunk a témának. Egy prezentációkkal színesített kerek-asztal beszélgetést, két párhuzamosan futó workshop követ, így a kedves érdeklődök a gamifikáció elméletével és gyakorlati alkalmazásával is megismerkedhetnek.

Az első részben szereplő prezentációk során neves gyakorló pedagógusok és szakértők mutatják be röviden saját módszertani tapasztalataikat, ötleteiket. Az azt követő kerek-asztal beszélgetés a közönség interaktív bevonásával teremt lehetőséget a szakmai diskurzusra.

A beszélgetést a téma egyik hazai oszlopos szakértője Fromann Richárd moderálja. Az általa vezetett JátékosLét Kutatóközpont számos színvonalas, tudományosan megalapozott programmal segíti elő a gamifikációs jelenség valódi értékeinek disszeminációját.

A két workshopunk közül az egyik a JátékosLét Kutatóközpont munkatársai által koordinált. A program során „a résztvevők betekintést nyernek a tanulói motivációk megkonstruálásának menetébe, majd a megszerzett tudás birtokában létrehoznak olyan kreatív megoldásokat, melyek hatékonynak bizonyulhatnak a kívánt szemléletformálás kialakításában”.

Másik workshopunkat Barbarics Márta Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola angol-matematika tanára tartja. Munkájában a gamification módszerét gyakran alkalmazó pedagógus, közös gondolkodásra hívja a résztvevőket. Szeretettel vár minden gyakorló pedagógust egy interaktív, játékos műhelymunkára, amelynek keretében közösen tesznek fel kérdéseket és keresik a válaszokat a 21. század kihívásaira a gamification segítségével.

Résztvevők:

  • Fromann Richárd – JátékosLét Kutatóközpont, vezető
  • Barbarics Márta – Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola, angol-matematika tanár
  • Damsa Andrei – JátékosLét Kutatóközpont, szakmai vezető
  • Mirkné Haba Anikó – Versike.hu, tanár
  • Tóth Norbert – Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, tanító
  • Újhelyiné Szeverényi Irma – gyógypedagógus
  • Vendler Balázs – Games for Business/MarkCon, ügyvezető
  • Zakariás Péter – JátékosLét Kutatóközpont, oktatási koordinátor

Hülber László

A JátékosLét Kutatóközpont bemutatkozik a Parlamentben:


A JátékosLét Kutatóközpont 1 éves évfordulóján tartott rendezvény:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep