Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. március 31. kedd, 8:52

Ez történt a Digitális nemzedék konferencián

IKT-val támogatott projektoktatás a szakiskolában

Kábel a Seholvidékre – ezt az izgalmas címet viselte a Digitális nemzedék konferencia egyik szekciója, amely a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók infokommunikációs eszközökkel történő fejlesztésének jó gyakorlataiból adott ízelítőt. Nem véletlenül nevezi az itt szereplő szakembereket úttörőknek, pontosabban út-törőknek a Taní-tani portálon a műhelyről beszámoló Benedekné Fekete Hajnalka.

Az úttörők egyike Tóth Éva, a Nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola tanára, „aki tanítványaival kicselezi a nincset, fittyet hány a semminek, és az eszköztelenség ellenére, az angol tanítás mellett digitális készségfejlesztést végez.”

***

Köztudott, hogy a szakiskola az az intézmény, ahol a diákoknak rendkívül nagy szükségük van arra, hogy az IKT eszközöket segítségével alapvető kulturális és szociális hiányosságaik pótolni tudják. Ha a tanár el tudja nyerni a bizalmukat, a tiszteletüket, érdeklődésüket és képes felkelteni együttműködési készségüket.

Ezek a fiatalok általában nem kapnak otthon semmiféle útmutatást arra vonatkozóan, hogy mi mindenre használható az internet (ha egyáltalán van), az okostelefon (ha van), ezért még inkább a pedagógusokra vár a feladat, hogy a munkaerőpiacon is használható készségekkel vértezzék fel őket. Ugyanakkor a szakiskolába kerülő diákok a legrosszabban teljesítők közül kerülnek ki, velük van a legtöbb magatartási gond, s így az őket tanító tanárok hajlamosak a leginkább arra, hogy lemondjanak róluk, és ne legyen más céljuk, mint a tanórák túlélése. Pedig a jól megválasztott és kidolgozott projektekkel, melyek kombinálják a közismeretet, a szakmai tantárgyakat és a gyakorlatot, elérhető, hogy a ezek a fiatalok is értékes embereknek, az adott közösség megbecsült tagjainak érezhessék magukat. Nekem ezzel kapcsolatban igen pozitív tapasztalatim vannak a tanítási órákon és azokon kívül is.


Találkozás a görög testvériskolával a Skype-on

Az IKT használatot szívesen kiviszem az iskola falain kívülre is, rendeztünk már Munzee vadászatot a városban, készítettünk interjút a helyi szépségcentrum vezetőjével vagy éppen énekeltünk karácsonyi dalokat a főtéren külföldi partnereink számára.

Munkámban nem csak azt tartom fontosnak, hogy a diákok hiányos alapismereteit pótoljam, hanem azt is, hogy megerősítsem az önbecsülésüket, érezzék saját értékeiket, és megtalálják azt a területet, amiben ők is kiemelkedőt tudnak nyújtani.

Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy megváltozzon a szakiskolával kapcsolatos közvélemény, és hogy bebizonyítsuk: ebben az intézménytípusban is lehet minőségi munkát végezni. Ezzel a céllal hoztam létre, és azóta is folyamatosan szerkesztem iskolánk Facebook oldalát.


Tojáskeresés és tojásgurító verseny az angolórán

Tóth Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.09.13.
Balla István: A karanténoktatás legalább megmutatta a szülőknek, mi megy a magyar iskolában
A koronavírus miatt hosszú hónapokra online módra átállított oktatás nagy lehetőség lett volna arra, hogy a kényszerhelyzet miatt az iskola a 21. századba lépjen, ám ezt nem használtuk...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.09.13.
A pedagógusok felelősségéről
Spirit rádió Ellenpont c. műsorának linkje, ahol Ercse Kriszta Nagy Erzsivel a pedagógusok felelősségéről, az iskolai erőszakról, a (pedagógiai) lehetőségekről, a társadalmi és a központi...
(Forrás: Spirit FM)
--
2021.09.01.
Diákok százezrei ülnek be ma az iskolapadba
A magyar oktatási rendszerben az alulteljesítő tanulók száma 25 százalék felett van a 15 évesek körében. Egyes kutatások szerint, akik a nemzetközi mérések alapján nem érik el a négyes...
(Forrás: Világgazdaság)
--
2021.09.01.
Fejvesztve menekülnek a tanárok az iskolákból: mutatjuk, mi az oka
Most hivatalosan azért nem kapnak béremelést a pedagógusok, mert a koronavírus-válság miatt a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé, miközben a gazdaság a vártnál gyorsabban áll talpra...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2021.08.31.
FELSZÁLLT A FÜST: NINCSEN VESZÉLY, NINCS KORLÁTOZÁS, A MINISZTÉRIUMNAK SEMMI DOLGA 2021-08-31
Bár Maruzsa Zoltán a mai napig nem válaszolt a tanévre való felkészülését firtató kérdéseinkre, a felkészítésre nem panaszkodhatnak az iskolák, óvodák: már a tanévnyitó előtti napon...
(Forrás: ckpinfo)
--
2021.08.31.
Érzékenyítő programja miatt támadják az Illyést – A helyi Fidesz elítéli és megvédi az LMBTQ-lobbitól a budaörsi gyerekeket
2021. június 10-én a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium közösségi oldalán számolt be, hogy több civil szervezet is tartott előadásokat, workshopokat az iskolájukban. Többek között egy transznem...
(Forrás: Budaőrsi Info)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep