A BizArt Company – kísérleti színház előadásai crosstalk rendezvények. A crosstalk esemény célja, hogy különféle – a társadalmat általában megosztó kérdéseket – mindig az érintett oldaláról bemutatott, feldolgozott színházi előadásokat hozzon létre és játsszon úgy, hogy az előadások után egyben fórumot is teremtsen arra, hogy a bármilyen közegből érkező nézők, a darabot alkotó művészek és az adott kérdéskörben érintett emberek „élő” kapcsolatba kerülhessenek egymással, legalább egy órára.
A társulat a Kérem vissza az életem! című darabban a szenvedélybetegségek kérdéskörét dolgozta fel. Főhősünk maga a függőség, aki álszent világunkban könnyedén szedi áldozatait, figyelmünket mégsem a horrorisztikus eseményekre, a borzalmakra irányítja, hanem a kérdéskör elmélyültebb megismerésére. A történet noha mélyen személyes sorsot bemutató szálon fűződik, mégis tipizált szituációkon keresztül mutatja meg a nézőnek, hogy a sokszor távolított narkósok világához közelebb áll, mint gondolná.
Kele Fodor Ákos az előadásról
Funkcionális színház: a társulat létesülése és missziója is előre vetíti, hogy a klasszikus kőszínházi produkciókhoz képest más szempontok szerint értékelendő az előadás. Ezt a darab is kiemeli azáltal, hogy középkori színházi műfajok elemeit használja: megidézi például a moralitásjátékok jegyeit, a haláltáncmotívumokat, a nép színjátszás mímusait stb. Ezekből az is következik, hogy fesztelenebb, a nézőket közvetlenebbül megszólító, vállalt példázatosság jellemzi az előadást; ugyanakkor ez nem válik bántóan didaktikussá, mert a megszólító jelleggel párhuzamosan nem válik fecsegő darabbá: a kortárs fizikai színház és a táncművészet elemeit is felhasználva, testi gesztusokkal jelenít meg egyes érzelmeket, helyzeteket és jellemvonásokat. A testi jelenléttel jól töltik meg a teret, a színpadkép arányosan elrendezett és dinamikus; a darab dramaturgiája és színrevitele is feszes, megfelelő tempójú; a zene és fényhasználat is pontos – időben minden a helyén van.
A színészi játékban jelentkeznek csak egyenetlenségek, ám ez a BizArt küldetésével nem ütközik, ugyanis a nézők megszólítását az is segíti, hogy mindvégig megmarad a „félcivil” karaktere. Ez nagyon jól elkülöníti attól, amit „amatőr társulatnak” szokás nevezni. E félig civil, személyes jelleget erősíti az is, hogy az előadás a példázatosságban nem prűd, a szexualitást őszintén, nyiltan – de nem trágár módon – tematizálja; nincsenek elitista allűrjei, mert a tömegkultúra elemeit is használja, olyanokat, mint például horrorfilmes hanghatások stb.; és nem utolsó sorban nyelvileg is őszinte: ha indokolt, nem tartózkodik a mindennapi nyelvünk nyersességének használatától.
Nem beszélve a darab emberi és erkölcsi hitelességéről, amely mindennek az aranyfedezetét biztosítja. Kamasz emberek megszólításához kevés ehhez foghatóan jó előadás ismeretes napjainkban.
