Alma a fán – Iskolavezetők a méltányos oktatásért¹

3. interjú²

Radicsné Szerencsés Terézia a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Integrált Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola intézményvezetője.

Radicsné Szerencsés Terézia alapdiplomája szerint oligofrén-szurdopedagógiai gyógypedagógiai tanár, de tudásvágyát tükrözi az évek során megszerzett bölcsész és nevelőtanári diploma, és számos tanúsítvány is. 32 éves pedagógiai gyakorlattal rendelkezik, 14 évig igazgatóhelyettesként dolgozott, 9 éve pedig vezető ugyanazon intézményben, ahol tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autizmus spektrum zavarral küzdő gyermekeket képeznek, és az integráció segítése érdekében több éve utazó tanári gyógypedagógiai hálózatot működtetnek. Jelenleg utazó tanárként a hallássérült tanulók fejlesztésében vesz részt. Pedagógiai szemléletét a gyermekek minőségi nevelése és oktatása fémjelzi. Több európai pályázat írója és vezetője (PHARE, HEFOP, TÁMOP), mellyel a befogadást és elfogadást erősíti különböző szervezeti színtereken. Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesületének elnöke, mellyel a szakmai munka összefogását valósítja meg hálózatos formában. Folyamatosan publikál, képzéseket tart, óraadóként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán tanít.

Részletek az interjúból

Milyen pozitívumokat emelne ki az intézményvezetés komplex feladatköréből? Mi az, ami az Ön számára jó benne?

Azt gondolom, már az is mutat valamit, hogy szinte minden nap boldogan, örömmel megyek be az iskolába. A kollegákkal való viszonyunk is egyfajta érzelmi többletet mutat. Úgy vélem, a mai oktatásban a kognitív funkciók erősítése mellett az érzelmi nevelés is nagyon fontos. Ha mi magunk olyanok vagyunk, akik ezt sugározni tudjuk, jól fogjuk magunkat érezni a bőrünkben.

A vezetésben a kihívások lehetősége vonz, meglátni a változó világban azt a kis elemet, amire építeni lehet egy közösséget. Korábban csak kis közösségekben gondolkodtam: osztályban, később munkaközösségekben. Az intézményi szintű közösségépítés csak később jött, és most már a különböző benyomások hatására egyre jobban érzékelem azt is, mennyire számít, hogy más szervezetekkel is tudjunk együttműködni. Nyilvánvalóan meghatározó az iskola belső élete, de nekem vezetőként az is nagyon fontos, hogy a különböző külső hatásokat hogyan fogadjuk, milyen válaszokat tudunk adni rájuk, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni mindenből.

Mennyiben tud pedagógiai vezető is lenni?

Hosszú éveken keresztül tanítottam, részt vettem a projektoktatásban is, vagyis vezetőként is mindig aktív tagja voltam egy-egy projektteamnek. Nagyon élveztem ezeket a feladatokat, amik azért is voltak meghatározók, mert így jobban észre lehetett venni, hogy hol vannak azok a pontok, ahol be kell avatkozni a folyamatokba. Az intézményi összevonások után a megnövekedett szervezési feladatok miatt el kellett, hogy szakadjak a tanítástól. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrejöttével most már tisztább profilú intézmények alakultak ki, tehát feladatként a Kiskőrösi EGYMI vezetése maradt. Érdekes módon, pedagógiailag megint egy újabb területet sikerült megtalálnom, ugyanis egyre jobban látszik, hogy az integráció következtében nagy az igény olyan szakemberekre, akik a kisebb településeken, falvakban segíteni tudnak azoknak a sajátos nevelési igényű gyerekeknek, akiknek valamilyen más módszerre, eszközre, terápiára, tanulásszervezési eljárásra van szükségük.

Az egyik szakom a szurdopedagógia, vagyis hallássérültekkel foglalkozom, és mivel a járásból jött az igény ennek a feladatnak az ellátására, így most utazó pedagógusként³ kijárok kis iskolákba. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a legpihentetőbb része a munkámnak, és a legnagyobb örömforrás is egyben, nem csak az utazás, hanem a más típusú feladat okán is. Pedagógiailag kihívásként élem meg, hogy hallássérült fiatalokkal mit tud elérni az ember, de kihívás azért is, mert közben látom, hogy országosan mennyire nincs lefedve ez a terület. Hiányoznak a szakemberek ott, ahol nagy szükség lenne rájuk. Nincsenek meg azok a protokollok, eljárásrendek, amelyek segítenék a munkájukat, és nincsenek olyan módszertani anyagok, amelyek ezt támogatnák, így ennek a hiánynak a pótlására azóta módszertani füzetet is alkottunk Kiskőrösön. Nagyszerű élmény volt az elmúlt évben, hogy egy hallássérült, gimnazista fiatalembert taníthattam, és egyben egy komplex személyiséget fejleszthettem az önértékelés, énkép, jövőkép megerősítésével, a pályaorientáció támogatásával. Óriási eredményeket értünk el, és nagyon büszke vagyok, hogy ebben nekem is szerepem volt.

Már 15 éve is szerettem volna, de csak most, ebben a tanévben sikerült elérnem, hogy elinduljon Kiskőrösön a Készségfejlesztő Speciális Szakiskola. Ezt az eredményt a pályám egyik csúcspontjának tartom: egy olyan szakiskolai egység jött így létre, amely a szülők részéről merült fel igényként.

(…)

Beszélhetünk-e olyan intézményi stratégiáról, illetve szakmai programról, amely meghatározza az iskola működését?

(…)

A mi stratégiaalkotásunkban meghatározó volt, amikor 2000-ben az egész intézményben komoly problémát okozott, hogy nem tudtunk mit kezdeni a hátrányos helyzetű, főként cigány gyerekekkel. Nagyon sok tanulónak komoly gond volt a magatartásával, a szülőkkel nem tudtunk úgy kommunikálni, ahogy szerettünk volna, és nagyon nagyarányú volt a lemorzsolódás. Fájdalmas volt, de úgy éreztük, le kell ülnünk erről beszélni, megnézni, hogy mi történik és miért. Akkor azt gondoltuk, hogy mi kiváló szakemberek vagyunk. Azt is megfogalmaztuk, hogy nem velünk van baj, hanem a gyerekekkel és a szülőkkel. Ám egy idő után felismertük, attól, hogy ezt csak mondogatjuk, nem fog történni semmi változás, így viszont előbb-utóbb mindenki el fog menekülni az intézményből. Ez senkinek nem lesz jó, márpedig mi azt akartuk, hogy jobb legyen. Ha viszont jobbat akarunk, akkor valami gyökeresen mást kell megvalósítanunk.

Ekkor találtuk meg a Lépésről lépésre programot⁴, ami nagy segítség volt ezeknek a problémáknak a leküzdésében, hiszen a program a demokratikus nevelésre, a tiszteletre, a tevékenységközpontú pedagógiára épül, és a projekteken keresztül külön kiemeli a szülőkkel való kapcsolattartás fontosságát. Innen épült be a napi gyakorlatunkba például a rituálék használata: amikor a gyerekek bejönnek reggel, egy beszélgető-körben rákérdezünk az előző délután, este történtekre – érte-e valami öröm, volt-e valami nehézség –, ugyanis ekkor kapunk képet arról, hogy a gyerek milyen állapotban van. Tervezhetek én bármit, ha közben kiderül, hogy a gyerek édesapja épp kórházba került, aznap másképp kell kezelnem a fiatalt. A nap zárásaként a reflexiós körben meg kell fogalmazniuk, hogy mi volt jó abban a napban. Miért fontos ez? Ha a gyerek úgy megy haza, hogy minden nap csak ezt az egy örömforrást tudatosítottuk benne, már hozzájárultunk a személyisége fejlesztéséhez. A programot felmenő rendszerben óvodától kezdve alkalmazzuk, ahol egyéni átvezetési programot dolgoztunk ki az átmenet megkönnyítésére. A gyerek úgy kerül át az egyik rendszerből a másik rendszerbe, hogy közben nincs törés, és mindezt azzal támogatjuk, hogy az óvónők és az iskolai elsős osztályfőnökök beszélgetnek, egymásnál foglalkozást látogatnak, közösen megnézik a gyerek portfólióját. Az első osztályban ugyanúgy beszélgető-körrel folytatódik az oktatás, tevékenységközpontúan tanulnak a fiatalok, és a gyerekek munkáival díszítjük az osztálytermeket és az egész intézményt. A Lépésről lépésre program egy része a felső tagozaton is folytatódik tovább, de most már számos eleme a szakiskolában is megjelenik, mint például a kabalanapló, amelynek hétvégi gazdájáról a gyerekek közösen döntenek. A napló lényege, hogy együtt írjon vagy rajzoljon bele a család arról, hogy mi történt velük, a hétfői nap pedig azzal kezdődik, hogy erről beszélgetünk. Ez egyrészt azért fontos, hogy kibeszéljék magukból a velük történt eseményeket, másrészt, hogy megtanulják, hogyan számoljanak be arról, ami foglalkoztatja őket, harmadrészt, hogy újra átéljék és a társaiknak is átadják azt az érzelmi töltetet, amit a hétvégi történések kiváltottak belőlük.

A program meghatározó az iskola szakmai programjában, mindennapi életében. Minden évfolyamon megjelenik, a felső tagozatnál a projektek még dominánsabban, egy-egy projektzárón számos szülő és rokon is részt vesz. A szülők sokszor főznek, sütnek az intézményben, behozzák az alapanyagot, összeadják, amijük van. Ma Kiskőrösön éppen családi nap volt, a pedagógusok, szülők, gyermekek díszeket készítettek közösen. Azt gondolom, hogy azok a meghatározó események, amikor ez a hármas egység együtt tud tevékenykedni, és ezt nagymértékben segíti a program. Számos ilyen rendezvényünk van az év folyamán, említhetném a szelidi táborunkat is, ahová a szülőkkel közösen megyünk. Olyan történetek fűződnek hozzájuk, amelyek az önfegyelemről, a kitartásról és az együttműködésről szólnak, tehát ezeken az alkalmakon keresztül is rengeteg készséget tudunk fejleszteni.

¹Alma a fán – Iskolavezetők a méltányos oktatásért. Kiadja a Tempus Közalapítvány, szerk.: B. Tier Noémi, Budapest, 2015

²Az interjú teljes szövege a kötet 53-63. oldalán olvasható.

³Az utazó tanári hálózat tagjai a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében és oktatásában részt vevő gyógypedagógusok, terapeuták, akik felkeresik a befogadó intézményben tanuló SNI-s gyermekeket. Az utazó gyógypedagógusok feladata a kötelező egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozások megszervezésén túl az adott iskolában dolgozó pedagógusok és szülők segítése, támogatása is. További információ itt.

⁴A Lépésről lépésre (eredeti nevén: Step by Step) gyermekközpontú pedagógiai programot az 1990-es években az Open Society Institute irányításával amerikai szakemberek dolgozták ki. Magyarországon a Soros Alapítvány támogatásával – 1994-ben az óvodai, majd az 1996/97-es tanévben az iskolai program – került bevezetésre. A Lépésről lépésre program küldetése egy új pedagógiai szellemiség elterjesztése, amelynek középpontjában a gyermek áll; annak az elvnek az érvényesítése, hogy „Minden ember egyszeri és megismételhetetlen egyéniség”. A programot választó tanítók és tanárok célja, hogy úgy erősítsék a gyerekeket, tanulási kedvüket, az osztályközösséget, hogy minden egyes gyerekben megkeresik az értéket. További információ itt.