Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. szeptember 8. kedd, 20:39

Etikus izzók1

„A beosztott pedagógus mindaddig kiáll a vezető, a fenntartó és a működtető, továbbá más irányító szerv mellett a gyermekek, a tanulók, a szülők és mások előtt, amíg azok szakmai vagy etikai hibája, mulasztása kétséget kizáróan be nem bizonyosodik.”

(Részlet a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai Kódexének „végleges tervezetéből”)

Sülő tortára habot nyomunk?

Formálódik a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai Kódexe. Hát-, ellen-, passzát- és forgószélben súrolódva illeszkednek műegésszé a szavak. A 2014-es piszkozathoz még lehetett néhány epés észrevételem, a legfrissebb, széles társadalmi vitára szánt változatról azonban már szinte csak a búgó gerlék hangján szólhatok.

Mi végre az andalító direktíva? Rögzíthető-e törvény- vagy határozaterejűen a pedagógusminta úgy, hogy eleve ideálisnak tekintjük a környezetet, amelyben a nevelésnek hatnia, a tanárnak – jó példával elől járóan – viselkednie kell? Egy sok kódexet megélt, szép korú ismerősöm vont párhuzamot a jelenkori normavita és aközött, ahogyan az ő ifjúsága alatt a Kisdobosok 6 pontja módosult. Amire fogadalmat tett, így hangzott: 1. A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának. 2. A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, tanítóit. 3. A kisdobos szorgalmasan tanul és segíti társait. 4. A kisdobos mindig igazat mond. 5. A kisdobos tiszta, rendes és pontos. 6. A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére. Mire 1989 bolydulása bekövetkezett, a 4-ik pont mondathangsúlya már nem a mindig igazmondáson, hanem az „igazságosan cselekszik” felszólításon volt, az 5-ik pedig brutálisan átalakult: „A kisdobos edzi testét és óvja egészségét”. Tisztaságból, rendből és pontosságból felmentve! A történelemformáló erők beismerték, hogy van a szocializmusban szegénység és magatartászavar, valamint vonatkésés és járatkimaradás. Ezt éljük most – összegzett szép korú ismerősöm –, ismét megfogalmazunk egy kátét, amelyhez nem köthető társadalmi valóság: a sülő tortára nyomjuk a habot. Valóságfedezet híján, a Kódex a tantestületi árulkodók és a zsigerből tanárgyűlölő szülők csodafegyvere lesz.

Komolyan hervasztó tantervek

„A pedagógus kommunikációja érthető, választékos, pontos, igényességében példamutató legyen: beszédéből komolyság, megbízhatóság és törődés érződjön ki. Tanítványai előtt soha ne szóljon illetlenül, ne használjon félreértelmezhető kifejezéséket.” – írja a Kódex egy másik helyen. Nos, a rendszer mindent meg is tesz annak érdekében, hogy komolyságunkat megőrizzük, és ne legyen kedvünk méltatlanul humorizálni. Vegyük például a központilag előírt, szigorú tartalmi szabályozást tartalmazó kerettanterveket.

Ha valaki szó szerint betartja az irodalomtantervet, annak bizony a fele sem tréfa. Előírt többszáz oldal fixszel az ember már nem viccel. Az etikus pedagógus méltóságteljesen leadja az anyagot: életrajzok, pályaképek, fogalmak, definíciók, kötelező olvasmányok. Verselemzés, mire gondolt a költő, milyen színű volt Odeüsszeusz fürdőnadrágja, eztsetudod, üljleegyes. Az ókortól eljutunk az 1950-es évekig, talán. Annál tovább még a legkomorabb, bocsánat, komolyabb tanerőnek sem nagyon sikerül. Egy árva kortárs költő, a szóbeli érettségi miatt. A kortárs költő amúgy gyanús, mert még halálozási dátuma sincs. Persze nem a klasszikusaink tehetnek róla, hogy a lehető legszomorúbb műveiket használjuk, diákfenyítésként szinte. A marhapörkölt ízes eledel: nem a szakács tehet róla, hogy egy csecsemő nem tudja megemészteni.

Mit tehet az etikus pedagógus, ha „a legjobb tudása szerint szakszerűen óhajt dolgozni, ám a kötelezően választható tankönyvek erre alig alkalmatlanok? Egyen-tanterv, egyen-tankönyv, ettől kerek a központosítás. A Mozaik Kiadó korszerű és diákbarát könyvei például már nem fértek bele az egységes nemzeti normarendszerbe. Így hát a pedagógus fénymásol. A fénymásolásra a diákoktól szedünk pénzt, és az órára való fénymásolás szigorú kvóta-rendszerben történik. Ha a mérsékelten etikus pedagógus nem tanúsít kellő önmérsékletet, márciusra a kvóta nullára fogy. Munkaközösségünk ezért beruházott: vettünk saját pénzből egy olcsó, használt nyomtatót. A Vaterán találta nekünk egy dörzsölt, rajzszakos kolléga.

Kicsit lassú, kicsit bekapja a papírt, de a miénk. És, ha minden kötél szakad, még mindig elmehetek a Copy Guruba. Mi az az öt forint/oldal? Ahhoz képest, hogy saját pénzből vesszük a házi versenyek díjait, fizetjük ki a nehéz körülmények között élő tanuló kirándulását, és vásároljuk (a szülők segítségével) a teremfelújításhoz szükséges falfestéket – semmiség. A gyermek nem borjú, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nem fejőstehén. . Miért cserélné ki csak úgy, hirtelen felindulásból a tantermek kiégett izzóit? Etikus izzó nem ég ki bejelentetlenül, felelőtlenül. Inkább „küzd a kiégés (…), az elszürkülés ellen” – még a fizikai törvények dacára is. (A telefontársaságoknak sem ártana már egy kódex. A befizetetlen számlák miatt csak úgy kikapcsolták a telefont. Segélyhívás még indítható.)

2008 és 2012 között Dr. Sipos Lajos irodalomtörténész professzor volt az Irodalomtörténeti Társaság Tanári tagozatának elnöke. Mellesleg az egyik legnépszerűbb tanár a Pázmány és az ELTE bölcsészkarán, sokéves szakmai tapasztalattal az egyetemei és a középiskolai oktatásban egyaránt. Felajánlotta, hogy segítenek kidolgozni egy korszerű, diákközpontú irodalomtantervet. A minisztériumból nem érkezett válasz.

A 32 órába belefér…

…mondja méltóságteljes derűvel az etikus pedagógus, mikor megint helyettesítenie kell, mert a kollégának egyre többször elmegy a hangja, mióta megemelték az óraszámot.

Az óraszámok növelése nemcsak azzal jár, hogy egy tanárnak két-három órával kell többet megtartania hetente – ez önmagában nem nagy ügy. Azzal is jár, hogy egy tanárra jóval több diák jut. Magyar-német szakosként átlagosan százhúsz diákom van, pedig a nyelvet bontott csoportban tanítom. Szóval az etikus tanár csak legyint (persze nem illetlenül vagy ne adj isten kétértelműen), amikor arról van szó, hogy 32 órát kötelező az iskolában tölteni.

Amíg a rezsi-költséget rá nem terhelik, úgyis tovább marad. Átnézi a diákok órán írt szövegeit – a küzdelmekről és katartikus győzelmekről mesélő osztályeposzt, melyben a közösség epikus hősei halált megvető bátorsággal szabadítják fel a kreatív ötleteket a definíciók rabságából. A legjobban sikerülteket még felteszi a facebook-ra, hadd lássák a „Kozmaköltészet – Friss Forgácsok”-csoport olvasói (a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola online irodalmi műhelye), hogy mire jutott ma a 10.a. Eltűnődik, mivel lehetne életet lehelni a Bánk bán című drámát feldolgozó órába. Igen, ez az. Erdős Virág Na most akkor… című verse. Köthető Tiborc panaszához, mégis aktuális és elevenünkbe vágó. „…ki legeljen penneágyról rozmaringos mellfilét/ ki pecázza kukából a halolajos kiflijét…” Ennek mintájára aztán a diákok is írhatnak saját szöveget. (Írtak is. Például: Kinek legyen kezében a faipari fejsze/ ki érjen be BKK-val időre: na persze/ hol épüljön gyermekvasút, fitness, wellness, stadion/ kit szállítson légmentesen illegális kamion.”)

Különös, hogy a kreatív írásra sok esetben pont a „problémás”, évismétlő diákok fogékonyak igazán. A sikerélmény és az örömteli alkotás gyógyír – és ennek különösen nagy jelentősége lehet egy olyan iskolában, ahol nincs pszichológus, nincs ifjúságvédelmi felelős, nincs szabadidő-szervező és nincs fejlesztőpedagógus.

A Kódex belül van: a valódi pedagógus a maga méltóságának ösztönös őrzője, a valódi igazgató pedig ösztönös igazságtevő: paragrafusok helyett a tapintata kormányozza abba az irányba, hogy tisztítsa meg tantestületét az alkalmatlanoktól, a rátermetteknek pedig segítsen, hogy egyéniségük kiteljesedjék a katedrán, és a katedrán túli szférában: ne az ájtatosságukkal, hanem a személyiségük színével legyenek példamutatók a pedagógusok, és sokszínűségükkel a tantestületek.

Olvasom a kódexet, és mélyen szégyellem magam. Hogy mennyire távol áll tőlem ez a méltóságteljes, tekintélyelvű, véresen komoly mintatanárnő, aki elegáns kis kosztümjében (mely minimum térdig ér), ép harisnyában, homogén körömcipőben kilép a múltból, és ráncba szedi a Z-generációt.

Sulyok Blanka

1Az írás megjelent a Magyar Nemzet magazinban 2015. szeptember 5-én (23. o.).

4 üzenet

  1. jborjan szerint:

    A Mérnöki Kamara egykori elnöke jó barátom és évfolyamtársam volt. Nem léptem be mégsem, (nem volt kötelező az oktatóknak), mert az is a vezető felé irányuló feltétlen lojalitás követelményével állt elő. Nem vesztettem semmit. Olyan vezetőm volt, aki ezt nem érdemelte ki.

  2. SB szerint:

    A pedagógusok automatikusan "belépnek" a Nemzeti Pedagógus Karba, amikor aláírják a szerződésüket. Nincs apelláta.

  3. ildiko szerint:

    Köszönöm, Blanka. Komolyan.
    (Az etikus izzók viszont csúcs.)
    Kolléganőm jelmeztervet kért a Bánk bánhoz: egy korabeli és egy modern előadáshoz. Melinda nem volt semmi! Az viszont félelmetes volt, hogy a modern jelmezeknél milyen jól megragadták a szereplők jellemét.

  4. attila szerint:

    „A beosztott pedagógus MELLETT kiáll a vezető, a fenntartó és a működtető, továbbá más irányító szerv – a gyermekek, a tanulók, a szülők és mások előtt, akkor is, ha szakmai vagy etikai hibája, mulasztása kétséget kizáróan bebizonyosodik.”
    Nem úgy kellene lennie, hogy az intézmény vezetése kiáll a pedagógus mellett?

    Biztonságban érezné magát, plusz még megbecsültnek is.

    …a javíthatatlan idealizmusom…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.23.
Kásler múlt héten teljes táppénzt ígért a tanároknak, nem lett belőle semmi
A miniszter szavaival szemben a valóság az, hogy csak abban az esetben kapják meg a tanárok a teljes összeget, ha a tankerület vagy intézményvezető is úgy akarja. A Pedagógusok Demokratikus...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.09.23.
Teljesen megbénítja a házi gyermekorvosok munkáját az iskolákban bevezetett járványügyi szabályozás
Két egyszerű mondat a köznevelési intézményekre vonatkozó járványügyi eljárásrendből, aminek következményeként lehetetlen helyzet alakult ki a háziorvosi rendszerben. A nevelési-oktat...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.09.23.
Tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az őszi érettségi idején
A szokásosnál több lesz az emelt szintű érettségi, és most vizsgáznak azok is, akik előre hozott érettségit akartak tenni tavasszal, de akkor nem lehetett azokat megtartani. A nagy vizsgáz...
(Forrás: Infostart)
--
2020.09.23.
Az iskolai menzákon is változik a gyakorlat a járvány miatt MTI
A menza az iskola egyik legnagyobb közösségi tere, ahol fennáll a osztályok keveredésének és a vírus továbbadásának veszélye – mutatott rá a KDNP alelnöke. Hozzátette: az iskoláknak...
(Forrás: magyar nemzet)
--
2020.09.23.
Kockázatosnak minősítették a fogmosást a pécsi óvodákban
Szeptembertől felfüggesztették a fogmosást a pécsi óvodákban. Az óvodai vezetők közösen döntöttek így, azt gondolván, hogy az egymás mellett fogat mosó gyerekek fröcskölése, a fogkef...
(Forrás: Népszava)
--
2020.09.23.
77 szegedi egyetemi tanár írta alá a Színművészetit támogató nyilatkozatot
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának 77 oktatója írta alá azt a dokumentumot, ami támogatásáról biztosítja a Színház- és Filmművészeti Egyetemet...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep