Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. november 22. vasárnap, 12:00

Pályázati Felhívás Ingyenes Pedagógus Továbbképzésre
Általános iskolák számára

A pályázat kiírója: Erőforrás Alapítvány – United Way Magyarország
A pályázat neve: „Épen, elevenen!”
A pályázat témája: United Way Magyarország Gyermekbiztonsági Programja
A pályázat célja: A pályázó intézmények a United Way Biztonságos Iskola Program képzésén vesznek részt 2015. november 27-én Budapesten, majd a képzést követő három tanévben iskolájukban működtetik a programot.
A pályázók köre: Általános iskolák
Biztonságos Iskola Program: A program célja, hogy a 7-14 éves korú gyermekek körében bekövetkező balesetek – az otthon és az intézmény környezetében történő, elkerülhető balesetek pl. égés, zuhanás, esés, mérgezés stb. – számát csökkentse, azáltal, hogy a gyermekeknek a veszélyes helyzetekkel kapcsolatos hozzáállását, óvatosságát igyekszik formálni, kialakítani. A program osztályonként 2 alkalmas, egymásra épülő, együttműködést fejlesztő, játékos, izgalmas, a drámapedagógia és a csoportmunka eszközeit használó interaktív tanulás.

A program megvalósításában a pályázat kiírója vállalja, hogy

  • 8 kreditet érő, ingyenes, egynapos képzés során iskolánként 2 tanárral megismerteti a programot (teljes ellátással). A programról bővebben.
  • a program oktatócsomagját ingyen biztosítja minden képzésen részt vevő iskolának. Galéria
  • tagságot biztosít a résztvevő pedagógusoknak a United Way Önkéntes Tanári Hálózatában,
  • az intézményeknek részvételi lehetőséget biztosít a United Way további zárt pályázati lehetőségeiben.

A program megvalósításában a pályázó vállalja, hogy

  • biztosítja a 2 Önkéntes Tanár részvételét a meghirdetett képzésen,
  • • biztosítja, hogy az Önkéntes Tanárok a 2015/2016-os, 2016/2017-es és 2017/2018-as tanév folyamán alsó és felső tagozaton évfolyamonként minimum 2-2 osztály számára, osztályonként két alkalommal 90 perces foglalkozásokat tartsanak (összesen 8 alkalom / tanév), melynek keretében a Programban elsajátított ismereteket közvetítik a diákok számára,
  • biztosítja, hogy a diákok elvégezzék a Programmal kapcsolatos teszteket,
  • minden iskolaév végén összesített írásbeli beszámolót ad az Alapítványnak, hogy hány diák részére került közvetítésre a program, eljuttatja az Alapítvány részére a diákok által kitöltött teszteket és értékeléseit,
  • valamint min. 10 képpel támasztja alá a program megvalósulását.

A pályázatban történő részvétel feltételei:

  • a pályázati adatlap helyes kitöltése és eljuttatása az alapítványhoz postai úton
  • általános iskolaként kell működnie az intézménynek
  • 2 önkéntes tanár kitöltött jelentkezési lapja 1 példányban aláírva

A pályázat ütemezése

A pályázat kiírása: 2015. október 26.
A pályázat beküldési határideje: 2015. november 23.
A pályázat elbírálásának határideje és közzététele: 2015. november 25.
A nyertes iskolák képzésen való részvétele: 2015. november 27.
A program indulása: 2015. november 30.
A program zárása: 2018. május 31.
Beszámoló, értékelő beküldése: 2018. június 15.

FONTOS!

A pályázatok esetében a beérkezési sorrendet vesszük figyelembe. Egy képzési időpontra 24 hely van, tehát maximum 12 iskolát tudunk nyertesnek kihirdetni. Ha a létszám betelt, az érvényes pályázatok nem vesznek el, átirányítjuk későbbi képzési napjaink egyikére. Kérjük, pályázatát az alábbi címre juttassa el:

biztibusz@unitedway.hu
Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország,
1134 Budapest, Váci út 33. III. emelet

További információ kérhető:
Erőforrás Alapítvány – United Way Magyarország, Adriány Kincső – ügyvezető igazgató
Telefon: 06/20-392-1500; Fax: 06/34-318-265; E-mail: kincso.adriany@unitedway.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep