Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. január 6. szerda, 13:03

Fizetve…

Nem ígérhetek bővízű folyóként sodró történetet. Bővérű mesét sem. Talán már nem is lángolt bennem annyira a vágy, hogy megírjam a történetét, míg a napokban valaki fel nem szította a parazsat.

Néhány utcányira laktak csak az iskolától. Látássérült mind a négy testvér, s mégis abban az évben bukkantak csak fel, amikor kettejüket tanítottam. A kicsi fiú még babakocsiban ült, a kisebbik lány iskolába járt, osztályban tanult. A két nagy négy-öt évvel túlkoros. Magántanulók. A fiú nem illett osztályba. Nem csak használta, árulta, terjesztette volna is. A lány szívesen járt volna iskolába, de otthon, a háztartásban volt rá szükség. Főzni, takarítani kellett, a kicsire vigyázni, míg az anyja dolgozott.

Nem vendéglős volt; gyermekkorom gangokon visszhangzó kiáltozása szerint ószeres. Adott és vett. Kicsiben és csekély haszonnal. A családfő is kereskedett. Nagyban és bizományban. Egyszer aztán beütött a nagy üzlet. A kép, a híres festőé. Elkelt, az árának lába kelt, a tartozás megmaradt. S mi több: nőtt. Akkora lyukat ütött a családi költségvetésen, amit az anya üzlete nem tudott befoltozni.

Végül kaptak egy ajánlatot. Ha nincs se kép, se keret, jó lesz a lány is. A nagyobbik. A magántanuló. Már nem gyerek. Se szemre, se törvény szerint. Szép? Hosszú, erős, dús, fényes haj, hibátlan bőr, átlagos termet, széles csípővel. Az arca sok tapasztalatról beszél. Túl sokról. Erőszak nem volt. Csak döntési helyzet. Nagy, egyre fokozódó nyomás alatt.

Az autó, benne a póktürelmű hitelezővel, megállt a kapujuk előtt. Ha kilépett, füttyögettek neki, utána szóltak: – Szállj be! Szállj be! Szállj már be! Nem lesz semmi bajod. Nem szállt be. Az iskola felé szaporázta. Nem érdekelték se a vizes élőhelyek táplálékláncai, se a vaddisznó és a házi sertés közti rokonság. Első hallásra megértette, megjegyezte, de választ másra keresett. Hogyan tovább?

Hárman tanítottuk. Háromféle női sors – házas, elvált, frissen elhagyott. Anyák mind, különböző tapasztalatokkal és vérmérséklettel. Mindegyikünktől ugyanazt kérdezte: – Maga mit tenne? Mit tennék? S mit tettem volna tizenhat évesen? Nem segítséget kér, hanem tanácsot. Nő a nőktől. Kérdezek, hogy több irányból vetüljön fény a helyzetre.

– Kényszerítenek?

– Nem.

– Kiszállnak a kocsiból?

– Nem. Csak kiabálnak utánam: „Szállj be! Szállj be! Nem lesz semmi bajod.” Utána meg otthon…

– Akkor ne csinálj semmit. Menj el mellettük, és ne szállj be, ha nem akarsz.

Tudom, értéktelen tanács ez, mert nem nekem kell azt a néhány lépést megtennem. Őszi szünet után csak görnyedezik a padban. Fogja a hasát. Nem lehet nem észrevenni.

– Rosszul vagy? – A kérdésre átszakad a gát. Mesél.

– Nem bírtam tovább.

– Hm? –

– Beszálltam. Elvittek. Egy szállodába.

– Elvittek?

– Igen. Nem egyedül volt… Rémült arcomat látva hozzáteszi:

– Az autóban. Ők lent megvártak minket.

Házasság nem volt, de alku igen. Kellettek a tanúk is a pecsét mellé, hogy elhálták a szerződést.

– Aztán hozzájuk vittek. Azóta szinte mindig fáj a hasam. Mindig jön az az ember. És vérzek is…

Hetek teltek el, és még mindig nincs neve. Az a férfi. Az az ember. Kolléganőmtől kapta a tanácsot, szedjen fogamzásgátlót. Láthatóan nem hitte el, hogy nem kapni boltban, mert tőlem kérdezte:

– Hol lehet tablettát venni?

– Orvosnál kell felíratni.

– Oda nem tudok elmenni. Nem mehetek sehova. Csak vele vagy a sógornőimmel.

– Ők nem segítenek neked?

– Nem. Azt mondták, velük is így volt.

– Mi?

– A vérzés. Meg a többi.

– És a gyógyszer? Vagy babát szeretnél?

– Dehogy akarok. Elég volt otthon az öcsém. A vásárlás, a főzés, a takarítás, mikor anyám piacozott. De azt mondták, meg ne próbáljam.

Nem akartam szembesíteni azzal, hogy hetek, de legfeljebb hónapok kérdése, hogy megfoganjon. Egy ideig járt, görcsölgetett. Mi meg tanítottuk. Pozitív és negatív számok, zárójelek felbontása; mit eszik a béka és mit a gólya. Kár volt emlegetni. Hetekre elmaradt. Lyukas óráinkban nélküle, jobb híján egymással beszéltük meg, mi lehet vele, mit kellett, lehetett volna tennünk. Mikor újra jött, autóval hozta a férfi. Az iskola előtt várt rá. Ekkorra már neve is lett az embernek. Neki meg gyerek a hasában. Nem puszta beletörődés, nyugalom áradt belőle. A hormonok is segítenek. Az iskola zárójelbe került, amelynek felbontását már nem tervezte komolyan.

Már nem vérzik – mesélte – megszokta. Mióta jön a gyerek, már nem is fáj annyira.

Ha a kegyelmet nem is, a kíméletet elhozta a leendő kisded. Mesélt mást is, derűsen:

– Azt akarja, hogy tanuljak. Elhoz majd autóval, mert messze lakunk.

Mint kiderült, az iskolától 20 km, tőlünk pár száz méter a ház. Az utca nevét nem tudta, csak azt: szemben a tűzoltótorony, mellette a sportpálya. Élvezte a rendet, a tisztaságot, a finom ételeket, amikért most nem ő dolgozott. Hümmögtem. Minek mondtam volna, hogy nem hiszek én a további tanulásban, s lehet, a kényelem és kímélet csak kilenc hónapra szól. Ha megtalálta a békéjét, nem vehetem el tőle. Tanácsot sem tudtam adni, a szilánkokra tört nyugalom helyett mit adhatnék? Hallgattam hát.

Nőtt a hasa. Az iskolába járást felváltotta az iskolalátogatás. Be-benézett hozzánk. Hol késve érkezett, hol hamarabb elment. – Vár rám kint. Visz az orvoshoz.

Engedtem. Nem volt már iskoláslány, akinek a szülei írják a kikérőt. Felnőtt nő életét élte.

Az öccse még járt egy darabig. Kérdeztem a testvéréről, hogy van. – Mocskos kis kurva – felelte, és elém köpött a padlóra. Rendben.

Akkor másutt érdeklődöm. Húgát állítottam meg a folyosón.

– Hogy van a nővéred?

– Jól – és már libbent tovább. Aztán visszafordult. Fejét felszegve ennyit mondott:– Én nem engedtem volna. És nem is fogom.

Szabó Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.27.
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett, csak pár dolgot elfelejtett megemlíteni
Rétvári egy fontos dolgot elmulasztott megemlíteni: Magyarországon még így is igen keveset költ az állam az oktatásra. Ugyanebből az anyagból kiderül például, hogy az egy tanuló teljes (á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.26.
MIT TEHETSZ, HA A MUNKAHELYED NEM BIZTONSÁGOS?
Sajnos a kormány és a felelős minisztérium magukra hagyta a munkavállalóit. Csak abban bízhatunk, hogy a nagy focimeccs végeztével talán hajlandóak lesznek szembe nézni a valósággal, és...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.09.26.
Vajda Zsuzsanna: Az erő kultusza: gumibotos rendfenntartók az iskolában
Más országokban, ahol alacsonyabb a büntethetőségi korhatár (például Svájcban vagy Hollandiában) megfelelő infrastruktúra, a gyerekek és fiatalok korrekciós nevelését szolgáló intézetek...
(Forrás: mérce)
--
2020.09.26.
Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő
Mivel nem jelent meg egységes, minden iskolára kötelező előírás, zavaros helyzet alakult ki az oktatási intézményekben. Mindezt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke egy...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.09.26.
Fellépnek a homoszexuális Hamupipőke ellen
Petíciót kezdeményezett a CitizenGO érdekvédelmi szervezet a Meseország mindenkié címmel a Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában megjelent mesekönyv terjesztése ellen. Alig két nap alatt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.09.26.
Meggyógyultak, mégsem engedik vissza őket az iskolába
Miközben a kormány, az operatív törzs, illetve a népegészségügyi központ is többször hivatkozott arra, hogy a járvány kezelésénél a WHO protokoll szerint járnak el, a lapunk által megismert...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep