Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2016. március 20. vasárnap, 21:11

„Szülői értekezlet” – tájékoztatás a pedagógusok mozgalmáról

„Miért kell politikát vinni az iskolába? A tanárok miért nem a tanítással foglalkoznak?” – gyakran felmerülnek ezek a kérdések az utóbbi hónapokban. Ehhez most már hozzá tehetik azt is: „Miért kell a szülőket is politikával traktálni?”

Nagyon fontos tisztázni: Nem a tanárok politizálnak! A politika tört be néhány évvel ezelőtt durván az iskolákba! Méghozzá a következő módon:

  • elvették az igazgatók legfontosabb jogait, azaz nem dönthetnek önállóan arról, hogy kit alkalmaznak, és arról sem, hogy mire lehet az iskoláknak járó pénzt elkölteni;
  • a rossz gazdálkodás következményeként a jelentős mennyiségű felhasznált EU-forrás ellenére a gyerekek nagy része lepusztult, piszkos, sok esetben életveszélyes épületben tölti a napjait, a szülők festik a tantermeket, viszik a fénymásolópapírt, stb. ;
  • hozzáértés nélkül erőltetnek a tanárokra és a gyerekre olyan tananyagot és tankönyvet, melynek a nagy része korszerűtlen, felesleges, és elveszi az időt és az energiát azoknak az ismereteknek az átadásától és azoknak a képességeknek a fejlesztésétől, melyek szükségesek ahhoz, hogy a gyerekek a jövőben sikeresek legyenek.

A Tanítanék-mozgalom SZAKMAI párbeszédet kezdeményezett a kormánnyal, amely ezt POLITIKAI párbeszéddé silányította:

  • érdemi válasz helyett megpróbálták a kezdeményezést hazugságokkal lejáratni: „a tanárok már megint fizetésemelést akarnak” (ez egyik pontban sem szerepel), „a tanárokat felbérelték a politikai pártok” (várjuk a bizonyítékokat), „a tanárok nem akarnak dolgozni” (a mozgalom neve TANÍTANÉK), stb.
  • a közvélemény megtévesztésére létrehozták az „oktatási kerekasztalt”, melyben a kormány saját magával egyeztet és természetesen egyetért.

A pedagógusok reakciója

  • Létrehozták a Civil Közoktatási Platformot (CKP), mely a PÁRFÜGGETLEN, SZAKMAI CIVIL SZERVEZETEKET (pl. Magyartanárok Egyesülete, Történelemtanárok Egylete, Könyvtárostanárok Egyesülete, Független Diákparlament, TANOSZ, Oktatói Hálózat, Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete stb.) tömöríti.
  • A CKP tagjai önkéntes munkát végeznek, mely során kidolgozzák a legfontosabb intézkedések tervét, és a közvélemény figyelmének, támogatásának fenntartása érdekében polgári megmozdulásokat szerveznek
  • Az érvényben lévő sztrájktörvény nem teszi lehetővé, hogy a pedagógusok törvényesen sztrájkoljanak, ezért végső elkeseredésükben polgári engedetlenségre készülnek (egyórás munkabeszüntetés), mely során állásukat kockáztatják.

A CKP a legfontosabb, rövid távú céljait a 12 pontban fogalmazta meg.

A CKP és a Tanítanék hosszú távú célja egy KORSZERŰ ISKOLARENDSZER létrehozása, melyben:

  • a gyerekeket nem terhelik felesleges ismeretekkel, de mindent megtanulhatnak, ami a 21. században fontos;
  • a gyerekek önállóan és kritikusan gondolkodó, öntudatos és sikeres felnőttekké válnak.

A „Szülői értekezlet” részletes leírása a Tanítanék csoport oldalán olvasható. A portálon folyamatosan frissülő információk olvashatók a pedagógusok mozgalmáról.

Sulyok Blanka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep