Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. április 29. péntek, 7:27

Ki van a tükörben?

Töprengés információs társadalomról és nevelésről (részlet)1

„Az emberi társadalomban az igazság ma nem annyira abban
rejlik, hogy mi micsoda, hanem abban, hogy mi nem.”2

Digitális eszközök: az első megszállás és a kettős szocializáció

Pár évtizeddel ezelőtt a felgyorsult és önjáróvá lett technikai fejlődés óvatlanul (az ember kultúra nélküli, hipnotizálatlan létmódjának, a valódi mi-nek vonzásával nem számolva) kitermelte a virtuális világok lehetőségét, amely hosszú évezredek után képes volt a tömegek számára újra olyan térbe vinni az észlelést, amely nagyon erősen emlékeztetett a holisztikus ott-tartózkodásra. Terjedni kezdett hát egy olyan közösségi és egyéni tevékenység, amit a gyerekek úgy élhettek meg mint felnőtt irányítás nélküli tartózkodás a mostban. Mondhatjuk úgy is, hogy az egészleges vonzódás az analitikus-technokrata eszközök képernyőjén keresztül lényegében „meghekkelte” a platóni barlangot, és elkezdett képeket mutatni a barlangon kívüli világról.

Ez volt a figyelemzavaros, álmatag, lusta és passzív-agresszív gyerekek kora. „Már megint ott vagy a számítógép előtt, fiam? Velünk már nem is beszélsz?”3 Megkezdődött hát a gyerekek és az új technológia (pontosabban inkább az általa megnyitott terek) üldözése. Mindennek oka sokkal kevésbé rejtélyes, mint hinnénk: gondoljunk az idősebb generációk egykori (főként a közhelyekben és a közbeszédben jelentkező) obligát rémületére, amikor a gyermek valami olyasmit kezd átélni, amit ők nem értenek (azaz nem tudnak elemezni). Itt az ős-rémület emlékének fölerősítésével operál a hamis tudatunk – a „mi” helyretolásának, illesztésének rémületét erőteljesen megismétli – a felnőttek pedig rémülten elkezdik analízis tárgyává formálni a gyerekeket és sajátos életformáikat. Mindezt azért, mert a gyerekek egyre kevésbé hajlandóak olyan tudatállapotba kerülni, ami a felnőtteknek megfelel. A gyerekek pedig, minthogy sok választásuk nincs, az üldözők elől elkezdenek elbújni a virtuális valóságokba – a nyugodt ott-tartózkodás helyett.

Ez természetesen öncsaláshoz, a hamis tudat hatalmának fennmaradásához és megújulásához vezetett. A gyerekek szocializációja ugyanis e helyzetben kettős. Egyfelől az egészleges élmények keresése közben, másfelől ennek üldöztetésében zajlik. Megélnék a mostot, de nem tehetik, mert az ott-tartózkodást csakis elrejtőzési kísérletnek foghatják föl. Így a mostot megélni nem lehet, csupán egy hárított jövőt.4 Ez egy ál-most, ami nem átélés, csak annak vágya, egy olyan „most”, amit a jövő és a múlt idegesítő képzetei töltenek be, s könnyedén megfertőzhető más képzetekkel is. Ha kénytelen vagyok elbújni oda, ahol egyébként szívesen lennék önmagam, akkor ott-tartózkodásom: reakció – sosem lesz egy valódi, hamistudat-mentes, nyugodt pillanatom. Így pedig már rám sütheti a betegítő maga, hogy lám, ott-tartózkodásom betegít.

A leírtakat nevezem kettős szocializációnak, és ezt nevezem az átélés tereit érintő első – ráadásul a gyereken mint médiumon keresztül történő – megszállásának.

A második megszállás

A második megszállást már a pedagógiai gyakorlat maga végzi, és napjainkban zajlik.

A gyerek az utóbbi időkig viszonylag kényelmesen lehetett a nevelés tárgya, az információs társadalomban azonban megbecsült termelő-fogyasztó lett és így sokkal magasabb pozícióba került. Félő tehát, hogy az iskola számára formálható tárgyként elvész. Formálni csak képzeteket – gondolatokat, önképet, érzelmeket – lehet, máshoz a hamis tudat nem fér hozzá. Az iskola tehát nem akarja elengedni, illetve vissza akarja szerezni a gyereket, ehhez viszont a gyerek okoseszközökbe és hálózatokba kiszervezett hamis tudata feletti kontrollt kell visszaszereznie, miközben a kiszervezett hamis tudattal való azonosult állapotukat – ebben partnerként – minden erővel fenn kell tartani. „Ilyenek a mai gyerekek, ezt és ezt várja el tőlük a társadalom, ezt és ezt szeretik, fogadjuk el mindezt, tereljük mederbe a jelenségeket és segítsük őket.” A szándék jó, az elv előremutató, de nem született döntés arról, hogy keresztülnézünk a hamis tudaton (az enyémen és a tiéden). A gyermek továbbra is egyenlő hamis tudatával.

A második megszállásban a pedagógiai hagyomány a gyerekek megtartása vagy visszaszerzése érdekében önmagával tölti fel a virtuális világot, önmagát mintegy „lefordítja” online-ra. Igyekszik megjeleníteni a digitális felületeken, csatornákban örökölt tudatformáit, gondolatformáit, válogatott tartalmait és válogató értékeléseit, tudattalan morális kinyilatkoztatásait – ezzel párhuzamosan pedig gondosan követi a hamis tudat által épített, elfogadást és nyitottságot imitáló „új világ” szabályait, mintázatait. Nem csak akkor helyezi tehát a rendszert a gyerek elé, amikor a digitális táblán ugyanúgy merev képzeteket és értéktulajdonításokat jelző szavakat vagy ikonokat kötögetnek össze a gyerekek, mint a füzetben egykor, a számítógépes alkalmazásokban feladatlapok futnak, a multimédia-tartalom valaminek a veszélyeire vagy kívánatosságára nevelget, a tanár pedig a képernyő előtt forgolódó gyerekekkel ugyanazon a kioktató-színházi hangon beszél mint rég – hanem sokszor akkor is, amikor a kooperatív és kollaboratív, akadálytalanul digitalizált projektpedagógiát műveli.

Csapdahelyzetéért nem ő a felelős. A pedagógia, ha nem diszfunkconális, akkor funkcionálisnak kell lennie: vagy a régi paradigma erőltetéséért, vagy az új változásparadigmával való sikeres azonosulásért van itt. A „személyes” utak (és nem a szabad tér) biztosításáért és a „hasznos, pragmatikus, teljesítmény-alapú értékelő segítség” végett. A tanár többnyire nem adhatja át önmagát, vagyis a teret magát a gyerekeknek, ehelyett kénytelen motiválni és jutalmazni – hogy a gyerekek minél nyitottabban fölkínálják tudatukat a várakozó tartalmaknak. Ha ezt digitális eszközök társaságában, a gyerekekkel közös legitimitású eszközvilágban sikerül véghez vinnie, az diadal.

Óriási a félelem a hamis tudat által épített kultúra örököseinek lemorzsolódásától. Így azonban a szeretet gyakorlása, ami nem akarja, hogy a gyerekek váljanak valamivé, nagyon nehéz kenyérré válik.

Az Új Pedagógiai Szemle 2015 11-12. számának írásai itt érhetők el.

A lapszám tartalomjegyzéke itt olvasható (pdf).

1A teljes tanulmány az Új Pedagógiai Szemle 2015 11-12. számában jelent meg (15-36.o.).

2Laing, 2007, 5. o.

3Az, hogy az efféle indulatokat milyen önkritikátlanul képesek felnőtt emberek ma is jogosnak és produktívnak tartani, példa lehet a széles körben körülrajongott Pass the Salt c. „társadalmi célú” videó. Azért a 12 milliós nézettségnél tartó klip kommentjei közt jó pár található, amelyik, ha udvariasan is, de szóvá teszi s történet ostoba pökhendiségét.

4Jól érzékelteti a különbséget annak az érzésnek a felidézése, amit mindenki ismer: „Most kéne megcsinálnom a dolgomat, úgyhogy előtte iszom egy kávét és ledőlök egy kicsit…” Ez a halogatás, a frusztrált, önmagától megfosztott most. De ez a megfosztottság benne van abban a sóhajban is, ahogyan tanárok, szülők, diákok, munkások, brókerek milliói fognak neki a munkának nap mint nap, újra és újra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.03.23.
AZ ORSZÁGOS KÖZNEVELÉSI TANÁCS MŰKÖDÉSÉNEK ÉS ÚJJÁVÁLASZTÁSÁNAK ANOMÁLIÁI
Korábban beszámoltunk róla, hogy egy nyílt levéllel kerestük meg az Országos Köznevelési Tanács civil szervezeti képviselőit (OKNT), mivel mandátuma lejárt, de a pedagógus civil szervezeteket...
(Forrás: ckpinfo)
--
2023.03.23.
Komoly kutatáson alapuló rövidfilmsorozat hívja fel a figyelmet az oktatás problémás területeire
Március 5-én délután mutatták be azt az öt, egyenként nyolcperces kisfilmet, amit a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. (T-Tudok Zrt.) és a Kreatív Tanulás és Oktatá...
(Forrás: Qubit)
--
2023.03.23.
Elliot Aronson szociálpszichológus: Kötelezővé tenném a kritikus gondolkodás oktatását – a HVG exkluzív interjúja
Egy vezetőnek a politikai ellenfelei közül kellene válogatnia a munkatársait, hogy elkerülje az önbecsapás csapdáját – állítja Elliot Aronson, A társas lény című szociálpszichológiai...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.03.22.
Ez a szakadék széle – új pályára kényszerült a Trefort vezetőtanára
Sikeres szakember, népszerű tanár volt, aki rengeteget dolgozott a természettudományos pedagógushiány felszámolásáért. Szakmány Csaba, a Trefort vezetőtanára, akit a kémiaoktatás fejleszt...
(Forrás: válasz online)
--
2023.03.21.
Ne játssz a pénzzel! Vagy mégis?
Tizenötödik éve zászlóshajója a pénzügyi tudatosság oktatásának a Magyar Nemzeti Bank, a Diákhitel Központ és a Magyar Bankszövetség által közösen létrehozott Pénziránytű Alapí...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.03.21.
Aligha kerülnek a gimnáziumok alapítványi egyetemi fenntartásba
Felröppent a hír, hogy „modellváltás” kezdődhet a közoktatásban, miután a Szinyei Merse Pál Gimnázium az alapítványi működésű Óbudai Egyetem fenntartásába kerülhet. Oktatáskutat...
(Forrás: hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep