Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. május 8. vasárnap, 19:09

Közel száz beteg diákon segítettek egy év alatt a Kórházsuli önkéntesei

Mobilinternet, táblagépek, digitális tananyagok és rengeteg önkéntes – ezek mozdították előre a Kórházsuli kezdeményezést az elmúlt egy évben. A program során csaknem ezer tanuló és tanáraik fejlesztettek egyedi tananyagot közel száz tartósan kórházi ellátásra szoruló diák számára, akik a Telenorral kötött együttműködés révén a Hipersuli digitális oktatási anyagai segítségével a osztályteremtől távol tudnak felkészülni tantárgyaikból.

Több ezer olyan fiatal él ma Magyarországon, akik tartós kórházi ellátásra, vagy éppen otthoni ápolásra szorulnak, így nem tudnak részt venni a hagyományos oktatási rendszerben. Az ő fejlődésüket, valamint a kórházakban dolgozó kórházpedagógusok munkáját könnyíti meg egyedi tananyagok fejlesztésével a Kórházsuli program. Az önkéntes diákok és mentoraik olyan interaktív leckéket állítanak össze, amelyekben videók és interaktív tesztek teszik érdekesebbé a tanulást a kórház falai között. A programban a Skype-os korrepetálás sem ritka, a tanár szakos hallgatók jó gyakorló terepként tekintenek erre a lehetőségre.

A programhoz a fél éve a Telenor is csatlakozott, a vállalat digitális oktatási programja, a Hipersuli mellett keresi azokat a lehetőségeket, ahol digitális oktatási megoldások növelhetik a képzés hatékonyságát. A tartós kórházi ellátásra szoruló gyermekek képzésében alkalmazott tananyagok bővítésére már közösen írtak ki pályázatot a Kórházsuli program vezetőivel. Olyan digitális tananyagokat vártak, amelyek élvezetesebbé, interaktívabbá teszik a tanulást a tartós kórházi ellátásra szoruló diáktársak számára. A pályázatot a Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Szakiskolája iskola diákjai nyerték meg, akik több tananyagot is fejlesztettek többek között a labdarúgás és az időjárás témakörében az E-studygroup tartalomfejlesztő keretrendszerének segítségével. A győztes csapat a Telenortól korlátlan Hipernet-előfizetést nyert, és a hatékony közös munka jegyében pedig a 4G-s mobilinternetet számos eszközön elérhetővé tevő mobil hot-spotot is kaptak a csomaghoz a Huawei felajánlásával.

Díjazták azokat a diákokat is, akik az elmúlt egy év során a legtöbb tananyagot fejlesztették: a budapesti Madách Imre Gimnázium és a szintén budapesti Eötvös József Gimnázium tanulói vehettek át Hipernet-csomagot és Huawei mobil hot-spotot munkájukért. Mindkét gimnázium nyertesei felajánlották ajándékaikat nyolc, Kórházsuli programban résztvevő kórház számára. A díjátadóra az Kórházsuli program részeként megrendezett „ÉN” című képzőművészeti kiállításon került sor, amelyre több mint 200 pályázati munka érkezett fiataloktól. A kiállítás júliusban és augusztusban a budapesti Deák 17 Gyermek- és Ifjúsági Galériában megtekinthető.

„Nagyon sikeres volt az elmúlt egy év, és a Telenornak köszönhetően egy olyan támogatóval, partnerrel bővültünk, amely lehetővé teszi számunkra a hosszú távú tervezést, és a dinamikus bővülést. Célunk, hogy a jövőben ötszáz főre bővítsük az elért gyerekek számát, illetve tervezzük egy online iskola beindítását virtuális osztályokkal, akiknek egyszerre lehetne akár különböző tantárgyakból virtuális tanórákat tartani. Ezt személyes mentorálással és digitális tananyaggal egészítenénk ki” – mondta el Prievara Tibor, a Kórházsuli program alapítója, aki két társával, Berczelédi Rékával és Tóthné Almássy Mónikával irányítja a projektet.

(A Telenor sajtóközleménye)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep