Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. október 16. vasárnap, 18:46

VERSENYKIÍRÁS
AZ ENERGETIKAI SZAKKOLLÉGIUM ÁLTAL A
2016/17-ES TANÉVBEN RENDEZETT ENERGETIKAI TÉMÁJÚ TANULMÁNYI VERSENYHEZ

Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt. A verseny matematikai és fizikai tudásra alapozva ismerteti meg az energetikát a résztvevőkkel, célja, hogy a diákok figyelmét felhívja az iparágban rejlő lehetőségekre, ezen szakterület sokszínűségére és fontosságára.

A határon túli középiskolák számára is meghirdetett versenyre 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok tagjainak nem szükséges ugyanazon oktatási intézmény diákjainak lenniük. A regisztráció elektronikus formában, az Energetikai Szakkollégium honlapján keresztül történik, ezt tekintjük hivatalos jelentkezésnek.

A verseny menetéről az alábbiakban nyújtunk pontos tájékoztatást:

A verseny három fordulós:

Az első fordulóban a csapatoknak online tesztsort kell kitölteniük, ahol feleletválasztós jellegű, illetve egyszerűbb számolásokat igénylő feladattal találkozhatnak, melyek az energetika és a határos területek ismereteit fogják felmérni. A tavalyi tanévhez hasonlóan ez 3 rövidebb, heti rendszerességgel kiküldött kérdéssorból áll, amit előre megadott időpontig kell beküldeniük a csapatoknak.

Az első fordulóból továbbjutott 20 csapat a második fordulóban problémamegoldó feladatot kap, amely megoldásának kidolgozására kb. 1 hónap áll majd rendelkezésre. A határidő lejártát követően eredményeiket a Szakkollégium tagságából felállt zsűri előtt kell prezentálni, videókonferencia jelleggel.

A legeredményesebben szereplő 10 csapat a helyszíni döntőn a 2. fordulóban előadott prezentációját kell, hogy továbbfejlessze a Szakkollégium kérdései és az új feladatrész figyelembevételével, majd előadni ezt egy szakmai zsűri előtt. Ezen felül interaktív, kreatív és gondolkodtató feladatok segítségével mérhetik össze tudásukat a legjobbak, és küzdhetnek meg a nyereményekért. Az első három helyen végzett csapat idén is értékes nyereményekre számíthat, továbbá jutalmazzuk azt az iskolát, amelyik a legtöbb második fordulóba jutott csapatot nevezte. Idén is rengeteg értékes ajándékkal készülünk a döntősöknek, és a legjobb iskolának is!

A verseny pontos menetrendje:

2016. szeptember 26. – november 6.: online regisztráció
2016. november 7-ével kezdődő hét: 1. miniforduló
2016. november 14-ével kezdődő hét: 2. miniforduló
2016. november 21-ével kezdődő hét: 3. miniforduló
2016. december 1.: második online forduló a továbbjutott csapatok számára
2017. január közepe: feladatmegoldások meghallgatása
2017. február 3.: döntő

A verseny fordulóinak kiírását a felsőoktatási felvételi jelentkezés időpontjához igazítottuk.

Kérdés esetén forduljon bizalommal a verseny szervezőjéhez:
Tóth Zsófia
E-mail: toth.zsofia@eszk.org

A versenyről további információ található az Energetikai Szakkollégium honlapján és Facebook oldalán.
Kérjük, hogy iskolájában hirdesse versenyünket! Segítségét előre is köszönjük!

Üdvözlettel:
Energetikai Szakkollégium

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep