Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. október 16. vasárnap, 17:50

Digitális pedagógus és nemzedék konferencia 2016

„Digitális lábnyomok – Digitális mérföldkövek”

2016-ban már az ötödik évét ünnepeljük annak, hogy a pedagógusok és a diákok támogatásának érdekében szakmai összefogás indult az ELTE PPK, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete és a Tempus Közalapítvány közreműködésével.

Idén a Digitális nemzedék konferenciasorozat és a Digitális pedagógus konferenciasorozat is jubileumi évfordulóhoz érkezik, s épp ezért – mindkét konferencia ötödik alkalmának apropójából – szeretnénk erre a közösen bejárt útra a szakma képviselőivel és a pedagógusokkal együtt egy összevont, ünnepélyes rendezvényen visszatekinteni.

A fenti célokon túl, a két rendezvénysorozat közös napja ebben az évben is lehetőséget teremt a párbeszédre a pedagógusok, oktatáskutatók, nevelésszociológusok, pszichológusok, szociális szakemberek, szülők és leendő tanárok között, melynek keretében nemcsak az általunk tanított és nevelt digitális generációra igaz jelenségeket azonosítjuk, de jó gyakorlatokkal és bemutatókkal is igyekszünk hozzájárulni a modern pedagógiai szemlélet és módszertani kultúra előmozdításához.

Az információs társadalomban, a digitális generációk tanítóiként és nevelőiként számtalan olyan kérdéssel és megoldandó feladattal találkozunk, amelyeknek nagy része az infokommunikációs eszközök és web2.0-s szolgáltatások használatának módszertani és technikai különbségeire vezethető vissza. Az IKT használata befolyásolja az olvasási, kommunikációs, információfeldolgozási, tanulási szokásainkat; átalakítja mindennapjainkat.

Az idei rendezvény a 2016-os Magyar Tudomány Ünnepe társszervezőinek programjai között is szerepel.

A konferencián az alábbi kérdésekre szeretnénk választ találni:

  • Melyek az elmúlt öt év legfontosabb digitális mérföldkövei?
  • Milyen digitális lábnyomokat hagytunk magunk után az elmúlt időszakban?
  • Merre tovább? – Hová vezet ez az út?
  • Melyek a helyes irányok, jó megoldások, gyakorlatok?
  • Miben áll a pedagógus szerepe az információs társadalomban, melyek a hagyományosan megőrzendő, illetve a változások által megkívánt új elemei?
  • Hogyan alakul át az infokommunikációs társadalomban a tanítás és tanulás fogalma, milyen helyet foglal el ebben a folyamatban az iskola?
  • Milyen ismeretekkel, képességekkel és attitűdökkel (kompetenciákkal) rendelkezzenek a pedagógusoknak ahhoz, hogy az információs társadalom hiteles, tudatos információfeldolgozói, -közvetítői, tanítói és nevelői legyenek, képesek legyenek érdemben hatni a digitális kor megváltozott, de semmiképpen sem homogénnek tekinthető nemzedékére?

A konferencia időpontja: 2016. november 26.

A konferencia helyszíne: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.

Programbizottság:

Lévai Dóra (a programbizottság elnöke, ELTE Neveléstudományi Intézet)
B. Tier Noémi (Tempus Közalapítvány)
Fehérvári Anikó (ELTE Neveléstudományi Intézet)
Szekszárdi Júlia (Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete)

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részletes program és regisztrációs felület elérhető a rendezvény honlapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep