Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. december 9. péntek, 7:49

Éljenek a fontatlanok!1

előrelátó vagy de mégis
 
nézz uram a hátad mögé is 
ott is lakoznak 
s örülnének a mosolyodnak
 
(Kányádi Sándor)

Lázár János úr kedvéért hadd tisztázzam: amikor Kányádi Sándor egy örömtelen, sötét korban ezt a verset írta, nem őrá gondolt, az idézetben szereplő úr nem ő, és bizony sokan nem az ő mosolyára várunk…

Szégyellem, hogy Lázár pont az én városomban, édesapám egykori szószéke mellett fogalmazta meg kormánya álláspontját arról, kiket tart az oktatás legfontosabb szereplőinek.

Nem tett mást, csak definiálta a mindenki által ismert gyakorlatot. Egy olyan iskolában, ahol nem először járt, ahol megfordult már Balog Zoltán, Czunyiné Bertalan Judit, talán még Orbán Viktor is – ami önmagában persze nem baj, viszont elgondolkoztató, hogy egyiküknek sem jutott eszébe száz métert sétálni, hogy állami főpapként, lévitaként legalább egy pillantást vessen hulló vakolatú állami iskolámra… Csak a látszat kedvéért. Gesztusból. A kevésbé fontos, a fontatlan, sőt, a fölösleges vagy éppen pokolba kívánt gyerekek, tanárok, állampolgárok iránti érdeklődés behazudásáért. (Bár én szívesebben találkoznék egy erre tévedő szamaritánussal…)

A történetben nem Lázár izgat. Nem is a kormány. Ők olyanok, amilyenek már sokan voltak a történelemben: nem hiszik el, hogy előbb-utóbb lejár az idejük.

Engem a „legfontosabb” szereplők hallgatása izgat. Hiszen számtalan normális gondolkozású „legfontosabb” kollégát ismerek országszerte. Olyanokat, akik már a rendszerváltás előtt is közel álltak a hithez, olyanokat, akik varázsütésszerűen, egyik napról a másikra lettek „legfontosabbak”, sőt, olyanokat is, akik szándékuk ellenére váltak azokká. Nem hiszem, hogy ne szégyellnék magukat ilyenkor. Nem hiszem, hogy ilyen segítséggel szeretnének fontosabbak lenni nálunk. Nem hiszem, hogy ne akarnák megóvni tanítványaikat a politikai eszköz, a díszlet szerepétől. Akkor miért nem szólalnak meg? Legalább utólag, ha már az ünnepségen csak az üres tekintettel lehetett kifejezni a véleményt – amit szívből köszönök!

És hol van az egyház? Amely megvan évezredek óta, és amelynek sokkal nagyobb távlatokban kellene gondolkoznia, mint egy alig hat éve meglévő rezsim elévülési ideje.

Az evangelizáció nem könnyű út. Hiteles emberekre van szükség, akiknek élete egybevág az általuk hirdetettekkel. Hiteles, korszerű mondanivalóra. Szeretetre. Türelemre. Alázatra. Egyenes mondatokra. És végtelen sok munkára. Tévúton jár, aki a könnyebb utat választja, aki elfogadja a hatalom nászágyát, aki öntelten jár-kel a hamis fényben, barokk pompában.

Hogy milyen jogon merek ebben a témában állást foglalni kívülállóként?

Egyrészt elfogadom, hogy belső emberként nehéz megszólalni, annyi a kötöttség, talán félelem is. Vannak persze, akik nagyon pontosan látnak. Egy távoli város lelkésze azt írja nekem, hogy megpróbálta ugyan megváltoztatni iskolája nem igazán rendben levő lelkiségét, de falakba ütközött… Másik levelében pedig ezt: „A gyülekezeti élet durván alulfinanszírozott. Kiszúrja az állam a szemünket az intézményekkel, miközben gyülekezetek százai szűnnek meg.”

 
Másrészt nem vagyok teljesen kívülálló, örökölt keserűségem is érthető. Nagyapám kákicsi lelkészként az Ormánságból küldte megrázó írásait, és elképedve látta, hogy az egyházi közéletet a nép nyomorúságos pusztulásánál jobban érdekelte a papi ruha stílusa, az egyházi számadóívek színe.2 Édesapámat saját egyháza betegítette meg: megoldást kellett találnia lelkésztársa sírkőlopására, szembesülnie kellett az egyházvezetés méltatlan eljárásaival. Megrendítő, hogy eközben milyen mélységben meg tudták tartani hitüket.

Véletlenszerűen kiválasztottam édesapám interneten fellelhető szövegeiből néhány részletet reménységként, hogy a református egyházban van más mentalitás is, mint amit Mezőtúron láthattunk a napokban:

„Fiak vagyunk, tehát senki sem lehet kitaszított, az élet javaiból kirekesztett, a kapun kívülre vetett.” (A „kevésbé fontosak” sem!)

„Krisztusról csak úgy tudunk bizonyságot tenni, ha mi magunk is Krisztusban vagyunk. Mert ha mi úgy beszélünk Krisztusról, hogy nem vagyunk Krisztusban, megszégyenülünk.”

„Nem ok nélkül állapította meg valaki a közelmúltban, hogy a keresztyénség elsekélyesedett és felhígult. Vajon nem ítélet ez rajtunk? És ez az ítélet nem válik-e még súlyosabbá azzal, hogy az elsekélyesedés éppen akkor mutatkozik, amikor Isten kegyelme új lehetőségeket nyit az egyház előtt?”

Ha az Úristen olyan, amilyennek felmenőim hite tartotta, akkor előbb-utóbb meghallja Kányádi Sándornak a hozzá intézett szavait, és a háta mögötti fiaira is lesz gondja.

Ha nem olyan, akkor viszont fölösleges az ifjúságot őfelé (illetve Lázár János felé) terelni.

Achs Károly másodrendű fontosságú tanár

1(Az írás – néhány mondat eltéréssel – a Magyar Nemzet december 3-i számában jelent meg Másodlagos fontosságú tanárok címmel)

2Kiss Géza: A lélek harangja Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1984 102. o

7 üzenet

  1. csilla szerint:

    Ezt tanultam tőled! és köszönöm, míg élek!
    Az evangelizáció nem könnyű út. Hiteles emberekre van szükség, akiknek élete egybevág az általuk hirdetettekkel. Hiteles, korszerű mondanivalóra. Szeretetre. Türelemre. Alázatra. Egyenes mondatokra. És végtelen sok munkára. Tévúton jár, aki a könnyebb utat választja, aki elfogadja a hatalom nászágyát, aki öntelten jár-kel a hamis fényben, barokk pompában.

  2. Luda szerint:
    A hozzászólás nem felelt meg kommentelési irányelveinknek, ezért töröltük.
  3. Sopeka szerint:

    Ebben az a szomorú, hogy semmit nem változott a világ, az emberek gondolkodása, mentalitása ugyanaz mint fél évszázaddal ezelőtt. Hol a szolidaritás, a másikkal való együttérzés? Mindezt lefedheti a félelem? Miért? Miért vagyunk ennyien gyávák? Miért hallgatunk, amikor látjuk, halljuk, érzékeljük, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Miért nem tartunk össze, állunk a megszólaló mellé?
    A cikkíró édesapja ugyanazzal szembesült, mint manapság mi. Érdektelenséggel, a szegénység, nyomor iránti közömbösséggel. Éppen azoktól, akiknek a segítés a legfontosabb feladata lenne.
    Csak egy saját példa a jelenből. Pedagógus(?) vezetőség szégyenérzet és pironkodás nélkül jelentette ki: "Nem kell a koszos, mocskos gyerekkel foglalkozni! Úgyis visszakerülnek a családjukba, ahol olyan nevelést kapnak, amilyet. Ezen nem tudunk változtatni." És csönd volt, senki nem emelte fel a szavát.

  4. Luda szerint:
    A hozzászólás nem felelt meg kommentelési irányelveinknek, ezért töröltük.
  5. A dühöd szerint:

    Tehát az a gond, hogy az egyházi iskola felújítása megtörtént, az állami iskola felújítása meg nem. Mindez Mezőtúron. Tehát ha minden iskola nincs egyszerre felújítva, akkor a fel nem újítottban mindenki rögtön másodrangúnak érzi magát. S tollat ragadva kezdi rinyálni, szidni kormányt és egyházat. Szánalmas. Egy tanár, aki ugyanakkora fizetést kap, mint egyházi iskolában tanító társai. Ő közalkalmazott, az egyházban tanító társai viszont nem. Aki a saját bankszámláján érzékeli hogy a munka amit végez, fontos a jelenlegi kormánynak. Igen érzi, mert a felségem is érzi, mert ő is tanár. Kedves cikkíró! Nem lehet felújítani minden iskolát egyszerre, s attól, hogy a tiéden málik a vakolat, még nem vagy másodrangú. Újultak meg állami iskolák is. Meg óvodák, meg állami bölcsődék. Remélem, hogy ha egy városban megújul majd egy állami iskola, egy egyházi pedig romos marad, azt is szóvá teszed.

  6. Sopeka szerint:

    A dühöd | 2017. január 3.
    Ennyit fogott fel a cikk szövegéből? (felújítani vagy sem) Siralmasan gyenge.

  7. Oszi szerint:

    Nagyon jó írás. Csak gratulálni tudok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.11.25.
Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét
Nem elképzelhetetlen, hogy a tanítónak felvett hallgatók több mint fele egyházi intézmény diákja legyen. A kormány kifejezett szándéka, hogy a pedagógusképzésben az egyházak sokkal fontosabb...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.11.22.
Digitális oktatás – áram és eszköz nélkül
Az őszi iskolabezárás sokak szerint borítékolható volt. Különböző pedagógus-szakszervezetek rendszeresen kérték a kormányt, hogy minél előbb zárják be az oktatási intézményeket. A...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Attól, hogy valami kényelmetlen, még nem trauma!
Valóban, változtatni a megszokott életformán kényelmeltlen: sok dolgot nem lehet rutinból csinálni, új szokásokat kell kialakítani, másféle kihívásokkal kell szembenézni. Kényelmetlen,...
(Forrás: alterkata)
--
2020.11.22.
Dacolunk a trenddel: maszkot erőltetnek a fogyatékkal élőkre is
Hiába sok esetben megoldhatatlan feladat számukra a kötelező maszkhasználat, az operatív törzs elutasította az autisták, illetve a súlyos értelmi fogyatékossággal élők hozzátartozóinak...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Csapó Benő: Évekig tarthat behozni a diákok lemaradását, amit a távoktatás okoz
Csapó Benő, az SZTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára szerint a tavaszi távoktatás miatt Magyarországon is van lemaradás, és bár pontos eredményeket csak 2–3 éve múlva kapnak...
(Forrás: szeged.hu)
--
2020.11.21.
Tantermen kívüli digitális oktatás. Braun József írása
2020. március 12-én az a sajátos és – csak különféle katasztrófák idejéről ismerős – helyzet adódott, hogy egyik napról a másikra, péntekről hétfőre sutba kellett vágni szinte...
(Forrás: Tani-tani online)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep