Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Címkék:

Felvilágosítás a középiskolában

„Intim Zóna”

Örökzöld téma, gyakorta vita tárgya is a fiatalok szexuális felvilágosítása, annak módja, tartalma, nem utolsósorban az, vajon ki a legilletékesebb személy, akitől az érintett korosztály elfogadja a magyarázatokat, válaszokat. A vélemények megoszlanak, hogy szülőnek, pedagógusnak, esetleg egészségügyi szakembernek kell-e ebben főszerepet vállalnia.

Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos meggyőződéssel vallja, hogy a leghitelesebb véleményt és tanácsot e témakörben az orvos, a védőnő képes nyújtani. Elismeri: emellett sokféle szakszerű és folyamatos felvilágosításra van szükség, amit a mindennapi gyakorlat és tapasztalat igazol vissza. Szőnyi doktor programfelelősként azért vállalt közreműködést a Szülészeti- Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság kezdeményezésére tavaly megalakult Intim Zóna programban, mert meggyőződése, lesz foganatja munkájuknak, amely kiváló erősítője lehet az iskola nevelőmunkájának.

Hivatalos felmérések bizonyítják, hogy a fiatalok első szexuális aktusa egyre korábbi életkorra tehető, ami azt jelenti, hogy ma már nem csupán a l6-l7 évesek, hanem a l3-l4 évesek is érintettek e témakörben. Többségük fizikailag fejletten, de szellemileg, lelkileg felkészületlenül, mindenfajta védekezés nélkül éli meg élete első, korai nemi élményeit. Jórészt ez a körülmény „felelős” a fiatalkorúak körében aggasztóan emelkedő terhesség-megszakításért. Magyarországon az évente elvégzett 60 ezer terhesség-megszakításból minden tizedik fiatalkorút érint. Aligha szorul bizonyításra, hogy ennek az egyénre és a társadalomra nézve milyen súlyos következményei lehetnek. A legfontosabb teendő a megelőzés – mondja a szakember, majd azt is hozzáteszi, hogy az abortusz elleni Intim Zóna programnak éppen ez a célja.

Voltaképpen egy három „lábon álló” programról van szó, ami országos szervezésben működik és túl a felvilágosításon a fiatalok szexuális kultúráját szeretné hatékonyabb módon erősíteni.

– Már az elmúlt év őszén elhatároztuk, hogy eljutunk az ország valamennyi középiskolájába – mondja Szőnyi doktor. – Mintegy l50 szülész-nőgyógyász kolléga vállalta önként, hogy egy évben három-négy felvilágosító órát tart. Az Oktatási Minisztérium, valamint a SULINET program segítségével l024 középiskolával sikerült eddig a kapcsolatot felvenni. Időközben rádöbbentünk, hogy igen nagy vállalkozásról van szó, nagy fába vágtuk a fejszénket, mert bár eddig több mint 50 ezer diák hallhatta a korszerű felvilágosító előadásokat, ez még mindig kevés, áprilisig további 650 iskolába kell eljutnunk, ennyit enged a jelenlegi kapacitás, amit mindenképpen bővíteni kell a jövőben. Felvetődött, hogy esetleg kortárs előadókat is bevonunk a folyamatba, de azután úgy gondoltuk, első körben inkább azt kellene szorgalmaznunk, hogy az ország l600 szülész-nőgyógyászából, 5000 védőnőjéből minél többen csatlakozzanak ehhez a munkához, amit nem kampánynak szánunk, hanem bizonyos mértékig folyamatos, állandó, biztos jelenlétnek.

Az interneten is hozzáférhető honlapunk a www.intimzona.hu oldalon, ahol a kor szellemének megfelelően sokoldalúan és érdekesen próbálunk a témával kapcsolatban információt adni. Szeptembertől decemberig honlapunkat l0 ezren keresték fel, ami ugyancsak az érdeklődést mutatja. Van itt egy úgynevezett „lecke” oldalunk, amelyen csakúgy, mint az „orvos válaszol” rovatban, a fiatalok bármilyen, őket érdeklő kérdést feltehetnek, biztos, hogy szakszerű és kielégítő választ kapnak. Általában 50-l00 kérdés érkezik folyamatosan. Igen népszerű „fórum” rovatunk is, ahol ugyancsak őket érdeklő témákat, kérdéseket „dobhatnak fel” a fiatalok, ezekről csevegős formában vitatkozhatnak, beszélgethetnek is.

Amit még szeretnék megemlíteni, az a játék, amely 2002 augusztusától indult az interneten vagy sms-en. Itt nemcsak a szexuális élettel kapcsolatos témák kerülnek terítékre, hanem szóba jöhetnek az e témához fűződő művészi élmények, nevezetesen irodalmi, képzőművészeti alkotások is. Ez pontgyűjtő játék, amelyben jutalmakat is adunk, az elérhető legtöbb (4000) pontért már egy házimozi-rendszert lehet nyerni. De csoportjátékra is van lehetőség, iskolánként három csapat vetélkedhet az áprilisi döntőig, amikor bel- és külföldi osztálykirándulástól a kerékpárig, asztalitenisz-felszerelésig sok mindent „visz” a győztes csapat.

Arra a kérdésre, hogy minderre miből teremtették elő a pénzt, Szőnyi doktor elmondja, részben cégek álltak melléjük szponzorként, illetve a jó ügy mellé, másrészt pedig a jövőben az oktatási és egészségügyi tárca anyagi támogatására is számíthatnak. Úgy gondolják, egyszerű számítással is igazolható: a megelőzés mindenképpen olcsóbb, mint a terhesség-megszakítások ára, ami pénzben ugyan kifejezhető, de egészségkárosodásban aligha.

Az országos oktatóprogram tehát több „fronton” is megkezdődött: az iskolákban, s az interneten. Néhány év elteltével a serdülők, fiatalok ma még nagyfokú szexuális tudatlansága remélhetőleg már a múlté lesz, a korábbi tabu témákról felszabadultan és hozzáértően tud majd beszélni szülő is, pedagógus is a gyerekekkel. Ez utóbbihoz Szőnyi doktor – e téma lelkes, elkötelezett híve, aki kora szerint maga sem áll még túl távol az érintett korosztálytól, bár három leánygyermek édesapja –, még hozzáteszi: a programban részt vevő szakemberek, nevelők, szülők számára is készül oktatócsomag, amit alighanem régóta várnak az érintettek.

Leopold Györgyi

(A cikk megjelent a Mentor Oktatási, Egészség- és Életmódmagazinban.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep