Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017. május 13. szombat, 20:21

OFOE Filmklub

Lavina

Az évad utolsó vetítésén egy 2014-ben készült svéd-dán-norvég filmet vetítünk, rendező: Ruben Östlund

Időpont: május 16. 17.30.
Helyszín: Kino Café, Szent István krt. 16.

Jegyár: 700 Ft

Egy svéd család a francia Alpokban tölt néhány napot, hogy kiélvezze a síparadicsom adta gyönyöröket. Minden remekül alakul, egészen addig, amíg egy hatalmas lavina el nem söpri a síparadicsom nagy részét, miközben épp egy pályaszéli étteremben pihen a család. Az anya első gondolata, hogy gyermekeit megóvja, a férje viszont saját bőrét mentve fut a lavina elől. A család túléli a katasztrófát, az igazi dráma akkor kezdődik, amikor a házaspár szembesül a férfi gyávaságával (port.hu).

Részletek a filmről írt kritikákból

A folyamatosan fenyegető összeomlás – ezt az alapérzületet közvetíti Östlund luxuskörnyezetben játszódó filmje, és ennek révén nagy erővel tud mesélni a komfortos élet törékenységéről, a makulátlan felszín alatt tátongó űrről, a nagypolgári díszletekkel eltakart bizonytalanságról. Mialatt a felzaklatott família az apa érthetetlen tettét igyekszik feldolgozni a sokcsillagos hotel meleg belsőiben, odakintről folyvást hóágyúk és kontrollált lavinák hangjai hallatszanak be – és ezek a nyugtalanítóan feldübörgő basszushangok újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy a polgári normalitást elemi erők fenyegetik, a biztonság illúzióját pedig bármikor eltörölheti (és a nyugodt felszín szövetét felszakíthatja) egy revelatív pillanat. A megtépázott idillben hol egy túlhevült vita, hol egy közveszélyes buszsofőr, hol pedig egy alázúduló lavina bevágott képe fokozza a feszültséget, de Östlund a képkereten kívülről érkező hangok vagy tárgyak segítségével is hangsúlyozza a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság átható érzetét (Nagy V. Gergő: A szakadék felett, Revizor).

Az igazi dráma az alsóbb szinteken, a gyermekek fejmagasságában zajlik: a két, magába és a tabletjébe zárkózó lurkó menthetetlenül sérül, miközben rendre áthallja a csukott ajtókon, vékony falakon keresztül a válás határán táncoló szülők veszekedését. A háztáji dráma állásáról ráadásul az Ozu, Haneke és Ulrich Seidl minimalizmusát tükröző, precíz kompozíciók is tudósítanak, melyeket a stiliszta Östlund néhol teljesen absztrahál a sötétség és a hófehérség kiaknázásával. A rendező humorérzékét jelzi, hogy pusztán fogmosás-montázsokkal is ugyanilyen tűpontos képet skiccel a yuppie-krízisről (Soós Tamás: Ha az iPhone fontosabb a gyereknél, Kortárs Online).

Akárcsak Östlund korábbi filmjeiben, itt is a színészvezetés a film egyik legfőbb támpillérje. Egyes jeleneteknél viszont konkrétan az egyetlen. Két órán keresztül ugyanazt a csontot rágjuk, és mivel már az első percekben sincs rajta túl sok hús, hamar ízetlenné válik az egész. A forgatókönyvet ezúttal is a rendező jegyzi, ám talán most először fordul elő, hogy nem igazán sikerült megtalálnia a dramaturgiailag érdekes gócpontokat, és azokra felfűzni a filmet. Így a Lavina hajszál híján megreked egy kétórás veszekedős film szintjénél, ami jobb pillanataiban Bergman világát, gyengébb jeleneteiben pedig a saját életünk banális eseményeit idézi (Farkas Péter: Jelenet egy házasságból, Filmtett)

A Lavinában nagyon erős színészi játékot láthatunk, és külön öröm, hogy a 6-8 év körüli gyerekek pont úgy viselkednek, ahogy az ilyen korú gyerekektől a saját családunkban láthatjuk. Folyton a tableten meg a telefonon lógnak, gond nélkül elküldik a szüleiket a bánatba, de ha baj van, akkor nagyon kicsi nyuszik lesznek, akiket igenis meg kell védeni. A felnőtt élet gondjai pedig –svéd életszínvonal ide vagy oda – a mi gondjaink. Ha a férfi egész nap melózik, ha a telefonja megállás nélkül csörög, a nő pedig minden idejét a gyerekekkel tölti, akkor pontosan miben is a társai ők egymásnak? Mennyire ismerheti meg így valaki a gyerekeit vagy a házastársát? Van értelme hűségesnek lenni, ha emiatt unottak, feszültek, boldogtalanok leszünk? Mi a nő és mi a férfi feladata a családban a 21. században? (MDOR: A film, amitől többen válnak el, Index)

A főszereplő család tagjai egyébként is annyira sematikusak és semmilyenek, hogy eleve nem lehet őket komolyan venni. Kirakatbabák csupán Östlund azon játékában, amelyben a felszínes nézőket átveri. Semmit nem tudunk meg a személyiségükről, ellenben a házaspár mindkét tagja simán lehetne fotómodell (testüket látjuk félmeztelenül, de olyan jelenet is van, ahol az egyik legkeményebb vita alatt a feleség feje kilóg a képből!). A gyerekek aszerint elviselhetetlenül idegesítők és végtelenül aranyosak, ahogy épp a rendező által teremtett helyzet szükségessé teszi. Egy idő után, amikor rájövünk, hogy palira vesznek minket, rendkívül szórakoztatóvá válnak ezek a karakterek és párbeszédeik. Utána már gondfeledten tudunk nevetni (Tóth Nándor Tamás: Felszíni munkálatok, Filmtekercs).

Ravasz, mi több, szemét módon ki vagyunk mozdítva a felsőbbrendű befogadó állapotunkból. Mert nem tudjuk: ki mellé álljunk? Anya mellé, akinek első dolga volt gyermekeit magához szorítania, s úgy várni, mi lesz? Anya mellé, aki a történteknél azon még jobban kiborul, hogy apa egyenesen azt állítja: ő bizony nem rohant sehova? Vagy apa mellé, aki egyébként se tűnik egy Dolph Lundgrennek, meg hát igazából a fene se tudja, hogyan reagálna az ember egy ilyen váratlan vészhelyzetben? Nem tudjuk, nem tudjuk. S az a durva ebben a filmben, hogy senki se tudja – a rendező mégis mintha azt súgná, hogy ő tudja, csak nem mondja. Ezért például megszólaltat egy nagydarab vörös macsót is, apu barátját, aki aztán tényleg olyan, mint egy középkori harcos, na de az a vicc, hogy ő se tudja ám! Mert ő is csak magyarázkodik, hogy ösztön, meg túlélni akarás, meg blablabla. És tényleg, gondoljunk bele: apa elmenekült, kislányát és kisfiát meg otthagyta. A többi csak blabla (Kovács Gellért: Apa, a gyáva, port.hu).

Egy nézői vélemény

Az az igazság, hogy én ilyen rohadt nyomasztó filmet még életemben nem láttam! Ehhez képest a legkeményebb hentelős horrorfilm is csak egy leányregény. És ezt komolyan gondolom! Mert ebben a filmben megtörténik az, hogy lemálik a szereplőkről a kényszeredett (családi) boldogság, lehull róluk a társadalmi máz és azok a gesztusok, amik mögé az ember átvitt értelmében „el tud bújni”.

Ez egyáltalán nem az a hálivúdi féle felvizezett, felhigított és felcukrozott trúsztorizós, sztárszínészekkel maximális bevételt kicsikarni akaró, felszínt kapirgáló baromság, ahol a film végén minden jó lesz, vagy legjobb esetben kapunk egy keserédes befejezést, hanem épp ellenkezőleg: Minden helyrehozhatatlanul elromlik és nincs semmiféle szépítgetés.

Aki volt már valaha életében olyan mély válságban, amikor minden szétesett körülötte, amikor olyan létállapotban volt, hogy valami szétfeszítette belülről, amiből nem tudott kilépni, amitől képtelen volt feloldódni, na, ez a film ezt az élményt szállítja le!

Valami iszonyat kemény pszichológiai dráma bontakozik ki, ami nem kicsit felkavaró! Rettentően nyomasztó végignézni, ahogy a filmben szereplő férj és feleség kapcsolata és egymás személyisége széthullik és az egésszel nem tudnak mit kezdeni. Igazából kettős érzésem van, mert nekem az az élményem, hogy akik eljutnak a családalapításig és egy anyagi stabilitásig, azokkal elvileg ilyen nem történhet meg, de mégis az az érzésem, hogy igen. Megtörténhet. Megtörténhet, hogy a látszólagos, vagy viszonylagos jólétben elkényelmesedő ember valahol akaratán kívül elveszíti az irányítást és rossz döntések sorát hozza meg, ami végül elvezeti őt a végzetéhez. Megtörténhet, mert a valóságban annyiféle képtelennek tűnő történetet hallani emberekről és azok sorsairól, ballépéseikről, hogy azt az ember nem tudja elhinni…

Aki akar látni egy olyan filmdrámát, ami a legvegytisztább módon tálalja a drámát és amellett erős idegzettel van megáldva, annak bátran ajánlom!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.10.19.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium előtt tüntetnek az SZFE hallgatói
Azért az ITM előtt tüntetnek, mert szerintük a kormánynak kellene feloldania az új kuratóriummal kialakult patthelyzetet, hiszen 2022. január 1-ig még a minisztériumnál vannak az alapítói...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.10.19.
Olaszországban kötelezővé tennék a genderideológia oktatását
Olaszországban büntetnék azokat a szülőket, akik nem engednék el gyermekeiket az iskolákban tartott gender-programokra. Egy új törvényjavaslat értelmében még az is bűncselekmény lehet,...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.10.19.
Már zajlik az őszi érettségi
Az Oktatási Hivatal közlése szerint a tavasszal már bevált, szigorú járványügyi óvintézkedéseket alkalmazzák most is. A biztonsági ajánlás szerint a diákokat úgy kell ültetni, hogy...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.10.19.
Összeverték a szülők a kompolti rajztanárt, egy hétre bezárt az iskola
Az egész azzal kezdődött, hogy a rajztanár pénteken a kompolti iskolában lekevert egy hatalmasat a fiúnak, aki akkor is az arcán viselte a pofon nyomait, amikor összefutott az édesanyjával....
(Forrás: index)
--
2020.10.19.
Megfeleződött a magántanulók száma
Magántanuló – vagyis egyéni munkarendben tanuló – most már csak az lehet, akinél hivatalos dokumentumokkal lehet igazolni, hogy erre szüksége van, például azért, mert sajátos nevelési...
(Forrás: Népszava)
--
2020.10.17.
\"Az óvoda mindig gócpont\"
Szinte lehetetlen kiszűrnünk a koronavírussal fertőzött gyerekeket, a tesztelésük pedig ritka eset, az én praxisomban sem volt még rá szükség. A szülő sem kéri, inkább otthon tartja a...
(Forrás: Magyar Narancs)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep