Miért nem ismerik a fiatalok a XX. század történelmét

avagy meddig tart a pedagógus felelőssége?

A terv akaratlanul is felidézheti a több évtizede a pedagóguspályán működő kollégák fejében a fizikai dolgozók gyermekeinek megjelölését azzal a bizonyos „F” betűvel, amely a felsőoktatásba történő bekerülésnél előnybe juttathatta őket, és már a hetvenes, nyolcvanas években is megkérdőjelezhető módon, adminisztratív eszközökkel emelt ki egy tanulói réteget a többiek közül. Egyetértve Hahner Péterrel valóban az érintett fiataloknak „lesz problémájuk, hiszen hiába nyújtanak bárhol is százötven százalékos teljesítményt, azt fogják a szemükre vetni, hogy kizárólag a pozitív diszkriminációnak köszönhetik sikereiket.”

Osztályfőnökként annak idején magam is tapasztaltam, hogy az „F-es” gyerekek egy része döbbenten és felháborodottan érdeklődött: mit jelent az osztálynaplóban az a bizonyos betű, miközben társaik egy része kimondottan igazságtalan és méltánytalan megkülönböztetésként fogták fel a „fizikai dolgozók gyermekeit” érő kedvezményeket.

Hahner Péter szenvedélyes nyílt levelében azonban nem erre – az önmagában sem elhanyagolható – problémára helyezi a hangsúlyt, hanem a történelem szakra jelentkezők felkészültségének súlyos hiányára hívja fel a figyelmet. „Bocsánatot kérek – írja –, de melyik országban tetszenek élni? Valószínűleg egy olyanban, amelyben magas színvonalú általános iskolai és középiskolai oktatás folyik, jól képzett tekintélyes és kiválóan megfizetett tanárokkal, s ahol az egyetemi oktatók azt sem tudják, hogyan szelektáljanak a felvételi vizsgákon százszázalékos szaktudást bizonyító felvételizők között. Boldog ország ez – már csak annyi a tennivaló, hogy a hátrányos helyzetű fiatalokkal egy picit engedékenyebbek legyünk és akkor aztán végre »…a szellem napvilága/ Ragyog be minden ház ablakán«. Én sajnos egy mások országban felvételiztettem történelemből az elmúlt tizennyolc év folyamán, ahol távolról sem ilyen fényes a helyzet. Hozzánk igen sok olyan fiatal érkezik, akiknek különböző okokból egyszerűen nem tanították meg az egész magyar és egyetemes történelmet a középiskolában.”

A levél írójának tapasztalatait támasztják alá saját tanárjelöltjeinkkel kapcsolatos élményeink, amelyek alapján a 20. század történelmi eseményeiről, a már általunk is átélt közelmúltról a hallgatóknak fogalmuk sincs. Teljesen egyre megy, hogy Horthy, Rákosi, Kádár korszakáról esik szó például az iskolák, a tantervek történelmi, politikai kulisszái tekintetében, s rendkívül esetleges a tájékozottságuk az utóbbi 13 év ügyeiben is.

Miért tartom fontosnak e témát egy, főként az osztályfőnököknek szánt honlapon? Az osztályfőnöki szerepkör egy fontos eleme a fiatalok segítése abban, hogy tájékozódjanak ebben az egyre bonyolultabbá váló világban. Persze nehéz egy olyan közegben orientálni, amelyben a felnőttvilág, a pedagógusok is nehezen ismerik ki magukat, ahol hiányoznak a kapaszkodók, és ahol végleg szakítani kell a pedagógusok omnipotenciájának még a látszatával is. A jelenismeret, a jelenelvűség megvalósítása korunk oktatásában egyre nehezebb, és mivel az elmúlt évszázad eseményeinek értelmezése a tudományos szférában és a politikai életben is erősen vitatott, a pedagógusok egy része nem vállalja az ezekkel a korszakokkal történő foglalkozást.

Érdemes idézni Hahner Péter példáit a történelemből (sic!) felvételizők magyarázkodásából:
„Mi csak a kiegyezésig tanultuk a tizenkilencedik századok a harmadikban, aztán negyedikben már az első világháborúval kezdtük…” „Nem, az 1945 utáni történelemről semmit sem tanultunk.”

Pedagógus továbbképzéseken szerzett általános tapasztalatom, hogy a kollégák természetes követelményként értelmezik a pszichológiai alaptudást, a gyerekek személyes problémáira, konfliktusaira történő odafigyelést, ugyanakkor a többségük hárítja a jelen dolgaiban történő eligazodás feladatát („ennyi pénzért még azt is tőlünk várják?”). Hahner Péter elrettentő példaként említi azt a történelmet oktató középiskolai tanárnőt, aki a francia forradalmat a továbbiakban sem hajlandó oktatni, mert „nagyon bonyolult”:

Hát bizony, ez a világ igen csak bonyolult, de hát ebben élünk, ebben a közegben, ezeket a fiatalokat kellene felkészíteni egy ki tudja milyen jövőre. A jelen attól nem lesz könnyebben elviselhető, ha nem beszélünk róla, ha a problémákat a szőnyeg alá söpörjük. A fiatalokat különben nagyon foglalkoztatja a jelen és a közelmúlt. Érdemes beszélni, beszélgetni velük róla felkészülve arra, hogy sokféle, olykor meghökkentő véleményt is hallunk tőlük. És ilyenkor nem tehetünk többet, mint hogy hitelesen képviseljük saját meggyőződésünket.

Sz.J.

(Forrás: Hahner Péter: Hol élnek maguk? Levél az Oktatási Minisztériumhoz. Élet és Irodalom, 2003. november 14. 11. oldal)