A gyerekek mindent kibírnak

A kiskölköt kiszúrtam magamnak. Nem volt nehéz. Ugrómókus. A neve állandó használatban. Még nincs papírja, csak helyzet. Három osztálytársa jár hozzám. Majd egyszer ő is fog, de a folyamat hosszú, addigra az elmaradás hatalmas lesz. Kérdezem a tanító nénit, vihetem-e őt is a másik két fiúcskával?

– Bármikor, bármelyik óráról. Vidd csak! – annyit tesz még hozzá: Sötét.

Nem vitatkozom. A gyereknek nem kell nagy csali a horogra.

– Hová megyünk?

– Hát játszani, rajzolni.

– Akkor jövök – mondja, és már fogja is vak társa kezét, és mennek a fejlesztőbe.

A terem tágas, falai vakítóan fehérek. Déli fekvésű. Van benne egy adomány ülőgarnitúra, három pad a saját gyermekkoromból, a székek talán fiatalabbak. Szekrény nincs. Függöny sincs.

A kisfiú nem sötét. Gyakorlatlan kézzel markolja a filceket, a pontösszekötős feladat ismeretlen neki, de mikor megérti, hogy a számokat nem kerülgetjük széles ívben, mert csak a sorrendet jelölik, lelkesen rajzol, örül a kész ábrának és színez. Számol is: tornyot épít legóból. A másik kisfiú mondja is:

– Milyen ügyes vagy, egymás mellé rakod.

Tényleg az, így egyből látszik, nő-e a torony egy-egy emelettel, mert ez a feladat. Tisztázzuk, a darab számít, nem az emelet. Akkor másképp csoportosítja a téglákat, de az átláthatóság előnyeiről nem mond le.

Nem sötét. Gyakorlatlan az eszközhasználatban, éretlen a grafomotoros készségek területén. A megszámlálásban alkalmazott technikája nem célravezető. Ami attól, hogy egy-egy órán 11 sornyi számot nyomorgatnak fél centiméteres négyzetekbe, nem is fog javulni. Súlyos társadalmi hátrányokat hordoz már hat évesen is. Amit az iskola nem csökkent. Mintha nem is tartaná feladatának.

A másik iskolában mondja az igazgatóhelyettes, hogy tudom-e, az a pszichológus, az az agykutató, aki a NAT-ot írja (aha, ő egyedül), nem is mond hülyeségeket. Például az előkészítő osztály milyen jó lenne. Mert akkor aztán a jók is, a lemaradók is…

Nagyon jó lenne – bár … Kérdés: kik dolgoznának benne? Az óvónőknek az már iskola. A tanítónőknek az még óvoda. A különbségek felismerésének, a munka megtervezésébe építésének nyomait sem látom, azon túl, hogy „sötét”. Vidd!

A gyerekek mindent kibírnak. Nem tudom, az iskola arra való-e, hogy mindenki kibírja valahogy.

Szabó Anna