Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018. január 7. vasárnap, 16:25

A képmutogató – költői show Arany János balladáira

Január 10-én mutatja be a Magyar Színház A képmutogató című produkcióját. Látványos, rockos, táncos és animációs színházi előadásra készül a társulat, Lengyel Ferenc rendezésében.

A téma: Arany János balladái. Ez a dobbantó, az elrugaszkodási pont, a cél Arany János költői és emberi világának megmutatása, amelyben a családi, a politikai és a történelmi tragédiák egymásba fonódnak. A hosszú életű költőnek lehetősége volt megélni a forradalmi lelkesedést, és idővel a rezignált cinizmust. Hosszú az út a nagyszalontai tanítóságtól a Tudományos Akadémia elnökének posztjáig, és ebben a hosszú életben sokat lehetett fájni, szenvedni, kompromisszumokat kötni, és az élet vége felé visszanézve leltárt készíteni. Mi érte meg és mi nem?

Arany János balladáiból összeállított zenész este alkalom egy minden ízében mai előadásra, amelyben egyaránt szerephez jutnak a színészek, a táncosok, a rockzene, az animáció, a kép, a látvány és a számítógépes technika. A versek ismerős sorai már-már slágerek – ez az alap, erre épít az alkotók fantáziája, és arra, hogy Arany János, bár betöltötte a 200. életévét, nem szűnt meg látni minket és írni rólunk.

A Magyar Színház a 21. század eszközeivel segíti a 200 éves kortárs költő mondanivalóját megértetni a mai nézőkkel. Nem riadunk vissza semmitől. Se képtől, se zajtól, se szoftvertől.

Arany imádná!

Az előadás színlapját itt találja.

Az előadás 21. századi látványvilágát interaktív vetített háttér biztosítja. Ennek egyik eleme a fasor, Arany János aláírása és még számos más animált kép.

Arany János aláírása:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep