Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018. február 14. szerda, 19:50

Egy meg nem írt regény: PEDAIGOSZ

Na, ez nem igaz! Ez az egyetlen, amit megírtam.

Még R.I.P.-ivel kezdtük el a Thököly Étteremben 🙁 .

Mondom ( mivel nagy verbális bohóc voltam mindig) : Mi lenne, ha írnánk egy iskoladrámát „Traumatikus játék öt felkoncolásban” címmel? És nekiláttunk, vinnyogva írtuk meg az első felkoncolást a nulladik tesióráról, aztán Ripi lebetegedett, én meg egy hétvége alatt befejeztem az Őspedaigoszt az olimposzi istenekről, igazából egy paródiaplágiumot a magukat istennek képzelő tanárokról, Alfonzó görög színháza alapján végig „oszban” beszélve. „Mondosz akkor Thálosz tételosz mikor élt Nagy Laiosz Laiosz-Laiosz, thébai uralkodosz és addig-addig uralkodosz, hogy Laiosz fiosz Oidiposz kiszúrosz mindkét szemosz és nem látosz Mohácsosz káosz dumálosz.”

Na, mindegy, 87-ben ősbemutató, a gyerekek szétverték a Dísztermet, aztán a kollégák bele-beleírtak, lett belőle 30 év alatt hat felkoncolás prológussal, epilógosszal, vak Jós(kával) musical, amit akarsz. Wesselényi igazgató úr kicsit belesápadt a „fallosz” poénba, de azért lement. Cserélődött a szereplőgárda, négy évente bővültek a felkoncolások, vihogtunk…szép idők voltak…játszani is engedd. Se szövegkönyvem, se videófelvételem – talán azért, mert amikor visszaláttam magam a színpadon, elszörnyedtem, hát, ki ne mondjam, hogy nézek ki a deszkákon. Ki is szálltam.

Nézem a fotókat. Pedaigosz. Az olimposzi istenek frusztrált, elgyötört arccal, gyerek-kedvéért-mosollyal járják a folyosót, aztán a teremben már feloldódik a lélek, ott még otthonos, de azon túl…hova csúszol a múltak iszapján? Az nem lehet. Nyugodj meg, lehet. Egy neopróféta a humán és mesterséges intelligencia vegyülését javasolja túlélésképpen…

Maradt öt évem, hogy legalább megértsem a folyamatot… matatok, mi lesz velünk. Na, csak semmi melodráma! Meg ne oldjam már a világ egyenletét! Csak ez a napi önszuggeszció ne lenne, hogy még érdemes, persze, tudom, még értik e hexametert is.

A Pedaigosz poénjait már nem. Zágsón.

Farsang van. Gondoltam, beöltözöm indiánnak, ahhoz van ruhám és tollam. 30 éve egyszer már felléptem benne…csak aztán jött RBori, és tiszteletteljes iróniával rám mosolygott: „És most a tanárnő azt képzeli, hogy indián?” Sem indián, sem varázslat. Derűjüket vesztett olimposzi istenek. Vagy mégsem?

Kezdem ma Kafka-órámat, már merülünk alá a kisember abszurd komorába, amikor vidám füttyszó baktat el a nyitott ajtó előtt, Hawaii-ingben, bohócsipkásan, strandpapucsban…megy angolórát tartani. Felszabadultan vinnyogunk. Pedaigosz. És örömmel nyugtázom a megmaradt feladatot… derűvel átadni a stafétát.

Üdv az Olimposzon.

Vass Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep