Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018. szeptember 15. szombat, 17:52
Címkék:

Indul az OFOE filmklub új évada

A Budapest Film Zrt- vel együttműködve öt évvel ezelőtt indítottuk el az OFOE Filmklubot az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete szervezésében. Elsősorban a gyerekek és fiatalok világához kapcsolódó filmeket vetítünk a főként pedagógusokból, pszichológusokból, szülőkből álló érdeklődőknek. Nagy öröm számunkra, hogy az eddigi mintegy 60 vetítés során kialakult a törzsközönségünk, amihez évről évre egyre többen csatlakoznak. Célunk, hogy a filmek és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetés révén közelebb hozzuk a nézőhöz a mai gyerekek és fiatalok világát, s mindezt egy szélesebb perspektívába helyezve módot adjunk a szűkebb és tágabb társadalom fontos problémáinak azonosítására, megvitatására.

Ettől a tanévtől a Magyartanárok Egyesülete is bekapcsolódik a szervezésbe.

Általában a legutolsó évek filmterméséből, nemzetközi és hazai filmsikereiből válogatunk, és törekszünk minél több magyar fim bemutatására. A vetítést követő beszélgetésekre, ha erre lehetőség nyílik, meghívjuk a film valamelyik alkotóját, ha pedig erre nincs mód, egy felkért filmes szakember vagy a téma szakértője segítségével dolgozzuk fel a film keltette gondolatokat és élményeket.

A vetítéseket idén is havi egy alkalommal, keddi napon 18 órakor a Kino Café moziban tartjuk. Az OFOE honlapon az adott programot megelőzően meghirdetjük az eseményt a Facebookon, és összeállítást közlünk a vetítendő filmmel kapcsolatos írásokból, interjúkból, kritikákból.

A belépő ára 800 Ft.

A 2018/2019. tanév első félévi tartalmát a SuliMozi honlapján találhatjátok.

Az első filmhez (Három óriásplakát Ebbing határában) kapcsolódó esemény már megtalálható az OFOE Facebook oldalán. A vetítés időpontja: szeptember 25. 18 óra. Helyszín a Kino Café mozi. A vetítést követő beszélgetést Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke vezeti.

A filmről nemsokára előzetes tájékoztatót jelentetünk meg az egyesületi honlapon.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep