Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018. október 13. szombat, 19:25

Fókuszban a nézőpontváltás

GO! Kamaszkonferencia október 20-án Budapesten

Ezt a konferenciát olyan fiataloknak szervezzük, akik szeretnének többet tudni arról a világról, ami az iskola falain kívül várja őket. Akik nyitottak és kíváncsiak az új gondolatokra. Akiknek terveik vannak. Akik hatással akarnak lenni a világra.

Olyan inspiráló történeteket mutatunk be a középiskolás fiataloknak, amelyek megerősítik őket abban, hogy képesek változtatni, másokért tenni, van értelme álmodni, célokat kitűzni. Egy olyan világban szeretnénk élni, amelyben minden fiatal megtalálja a saját helyét, közösségét.

A történetek segítenek más szemmel nézni önmagunkra, arra tanítanak, hogy miként cserélhetjük le azt a szemüveget, amellyel a világra nézünk. Az elhangzó előadások segítségével új fényben tűnhetnek fel a már megszokottnak, ismertnek hitt emberek és jelenségek. Megismerhetők olyan esetek, amelyek rádöbbenthetnek arra, hogy felelősek vagyunk azért, ami velünk és körülöttünk történik, hogy dolgunk van a világgal.

Időpont: október 20.
Helyszín: IMPRÓ Budapest, 1066, Ó utca 4.
Kapcsolat: Belinszky Anna, belinszky.anna@i-dia.org
Részletes tájékoztatás található az esemény honlapján.

Demokratikus Ifjúságért Alapítvány

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.07.05.
Rekordkevesen jelentkeztek az egyetemekre az emelt szintű követelmények miatt
Dr. Fendler Judittal, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárjával beszélgettünk az online oktatás tapasztalatairól, az egyetemek helyzetéről, és arról, hogy vajon miért esett vissza id...
(Forrás: mfor.hu)
--
2020.07.05.
\"A folyóson futni tilos, az iskolaőr lefújhat gázspray-val\"
A parlament 155 igen, 17 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett fogadta el az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló jogszabá...
(Forrás: civilhetes)
--
2020.07.05.
Fülöp Attila: gyerekvédelmi területen hangsúlyos szerepet kapnak az egyházak
A kormánynak 2010 óta stratégiai partnerei az egyházak, amelyek jelentős szerepet töltenek be a szociális ellátórendszerben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyek...
(Forrás: gondola.hu)
--
2020.07.03.
Temetés az oviban
Odakint harminc fok, a szűk, levegőtlen, sötét teremben viszont már negyven, plusz ugyanennyi elkínzott szülő, meg húsz gyerek fekete-fehér ünneplőben: kezdődik a szívatás, gyerekek. Hat...
(Forrás: Népszava)
--
2020.07.03.
BOTRÁNYOS KÉRDŐÍVEKET TÖLTETNEK KI A GYEREKEKKEL AZ ERZSÉBET-TÁBOROKBAN
Úgy gondoljuk, már az sincs egészen rendben, hogy a rászoruló gyerekek táboroztatását egy az egyben egy világnézetileg határozottan elkötelezett, adófizetői pénzekből gigantikusra duzzasztott...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.07.03.
Szakvizsga nélkül is kezdhetnek az iskolaőrök
Az iskolai erőszak megfékezésére megelőző programok is kellenek, az iskolaőrség bevezetése önmagában barbárság – mondta a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének eln...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep