Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2018. november 30. péntek, 17:07

Egy meg nem írt izé: a történelem vége

Szívemcsücske kolléga rohan le a lépcsőn, ölnyi dossziékat egyensúlyozva, legszívesebben elgáncsolnám, hogy nyomatékosítsam már korábban elhangzott intelmemet: „Nyugi, hova a fenébe rohansz?” Nem gáncsolom el, de többször kell utána szólnom, hogy végre meghallja. Meg sem hallgat, azonnal kezdi: „Bocs, dolgozatot írnak, időben kell odaérnem, hogy legyen idejük.”

Ezt nem tudta végig mondani, mert a dumát már ismerem magamról, 36 éve ebben élek, magamtól fejezem be, amit elkezd, de közbevágok: „Hova a fenébe rohansz?” Nevet, rohan tovább.

SZÓVAL, kiléptem a történelemből.

Szépen lelassítom a lépteimet, késni úgysem tudok, olyan vagyok, mint egy robot. Egy perccel előbb érkezem, és pontosan egy perccel hamarabb fejezem be az órát. Nem tehetek róla.

Amióta lelassítottam, szedáltam magamat, felszabadultam. Kiléptem a tohuvávohuból.

120, azaz egyszázhúsz tanuló csak magyarból. Kötelező érettségi tantárgy, „alapból” kettő: úgymint irodalom és nyelv. Differenciált oktatás, egyéni fejlesztési terv… csókolom. Nagymama jól van?

Mondom nebulónak: ha késik, ne is köszönjön, csendben üljön le a helyére, majd én órák után adminisztrálok. Késnek, ahogy az illik. Mert ugye rohanunk, és kezdjük az új anyagot.

Ja. Ha én holnaptól betartom és betartatom a Nemzeti Alaptanterv tárgyamra vonatkozó követelményeit, a Köznevelési Törvényt, plusz az iskola házirendjét…nos, kérem, Önök (diákjaim) sírva fognak könyörögni, hogy inkább vezessem vissza a testi fenyítést. Nem szeretném.

Nagy Fehér Főnök megelégelte a késést, egy ideje, reggelente katalógus van: név, osztály, rendfokozat: Késett az 1. óráról.

Imádott 10-es zombijaim próbálnak bezuhanni a 9-es órámra, de mondom nekik, hogy késésük majd csak egy óra múlva lesz esedékes. Rémülten keresik tovább órájukat és termüket.

Az ötödik órámról (nocsak) senki nem késik.

Csókolom.

És akkor még nem beszéltem a globális felmelegedésről és az azzal járó globális problémákról. Talán legközelebb. Ha lesz.

NYUGI.

Az iskola az életre nevel. Ott pedig, ha késel, az első munkahelyedről úgy vágnak ki, mint azt a bizonyos macskát. Csókolom.

Vass Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep